Önámítási módszerek

Az alábbiakban részletet teszünk közzé egy személyes közlés, többek számára útmutatásal szolgáló részéből. (Szerkesztők)

 

Antemon:

Sokan közületek úgynevezett spirituális utat követnek. Azt mondjátok, keresitek a megvilágosodást, a tudatosságot, de alapjában ezzel a tevékenységgel is önmagatokat „kábítjátok.” Mi ebben a tompítás? Az a tévhit, hogy adott cselekedet-sorozat fog eljuttatni az út végén, a jövőben megélhető megvilágosodáshoz. Ahol is lesz majd valaki, aki megszerzi magának, eléri ezt az állapotot. Ezzel csitítjátok a késztetést, amely ezen vágy beteljesülése felé terelne.

Ugyanakkor meglehet, hogy az egyik pillanatban bekövetkezik egy öntudatra ébredés, de ez nem a szükséges tevékenységek sorának köszönhető. Bármi megélése közben lehetséges öntudatra ébredni.

Az egész annyira egyszerű, hogy talán pont ezért sem veszitek észre az orrotok előtt kínálkozó lehetőséget. A másik oka, hogy nem elég intenzív bennetek az erre irányuló vágy. Sokkal „fontosabb” dolgokkal kívántok foglalkozni, mint megszabadulni a dolgoktól való függésből.

Ez alapjában cseppet sem hiba, hiszen a megélés szabadsága és a választás a pillanatban rendelkezésetekre áll. Mindössze arra kívánok rámutatni, hogy számtalan önámítással leplezitek magatok elől a valóságot, a jelen pillanatot, és mossátok össze az illúziókkal.

 

 

 

Kérdező: Miért ne lenne elég intenzív a vágy? Bizony, hogy az!

 

Antemon:

Azért, mert akkor nem lenne lényegesebb számodra annak a megélése, amit tapasztalsz éppen, mint annak a megélése, aki tapasztalja azt a „valamit”. Abban a pillanatban, mikor belső figyelmed inkább követi a „felmerülőt”, mint hogy a saját forrása felé, a „figyelő” felé forduljon kizárólagosan, ott egyfajta fontosság, erőteljesebb késztetés irányít.

Amennyiben azt állítod, számodra ez a legfontosabb dolog, kérdezlek, most miért nem kizárólag ennek felismerésére irányítod a fókuszodat? Mire vársz, ha valóban ez számodra a legfontosabb?

Hogyan is várhatnád el a létezéstől, hogy megadja a választ számodra, ha valahol ennél „fontosabb” megélések foglalkoztatnak. Ezzel sincs probléma, csak ismét rámutatok, önámítás azt állítani, hogy igazán erre vágynál, ezt keresed.

Keresheted, de maga a keresés is illúzió. Figyelj rám, mindig az vagy, akit keresel. Más nem is tudsz lenni. Vajon akkor hol kell keresned és ki keres kit? Hiszen aki vagy, az miért keresné önmagát, ha önmaga tudatában van?

Fogd fel ezt úgy, mintha álmodnál éppen. Egy álomban beszélsz velem. Álmodban tervezel módszereket, irányokat, hogy ráébredj az ágyban fekvőre. Miközben ez az álombeli én mindössze egy kivetülése az alvó forrás-tudatnak. De ezt az álom nem képes felfogni. Bármit is cselekszel álmodban, az álom marad.

Hová tűnik az álombeli én, mikor felébredsz? Vajon mekkora fontossággal bírnak az ügyei és elképzelései és próbálkozásai az ébren lévő tudatod számára? Az álom mennyire valóságos számodra ébren?

 

 

Kérdező: Az álombeli én vagyok ébren is, csak több mindenről tudok.

Antemon:

Bizonyos szemszögből helytálló amit állítasz, pont itt a dolog mélysége. Az vagy, aki felfogta az álmot és az vagy, aki felfogja az ébrenlétet. De az álom egy illúzió volt és az ébrenléted is csupán egy újabb álom, amint abból is felébredsz. No, én erre sarkallak most Téged!

Maga az öntudatra ébredés egy olyan fajta nyílt tudati figyelemmel indul, ahol az érdeklődésed egyetlen központi kérdése, hogy meglásd, ki az az én valójában és hol van? Erről lehet gondolatokat gyártani, de minden gondolat az „én” gondolata utáni. Vagyis nem válaszokra lesz szükséged, hanem arra, hogy átláss a válaszokon és azt keresd meg, honnan származik a válasz? Hiszen azokat mind az „én” gondolataimnak tartod. Hát ki az az én? 

Kizárólag a megélésed adhatja meg a biztos és végleges felismerést. Ezért pedig, - még ha paradoxan is hangzik – tenned kell. Hiszen ha nincs kérdés, nincs rá válasz sem.

Ahogy már utaltam rá, az elme létezéséhez kell az „én” alapgondolat valódiságában a hit. Majd pedig szükséges valami „ügy”, amivel az én foglalkozik, egyébként nem létezne tovább. Hiszen minden valamihez képest az, ami. Ha nincs világos, nem lehet a sötét fogalmát felfogni, de erre már utaltam korábbi közléseimben.

 

 

Bármit, amit az elme értelmez. Gondolat, érzés, képek stb. Ekkor érzi, hogy létezik. Legfőbb menekülés mindig találni valamit, amin „dolgozhat”. Alapvetően gondolkozással. De ha intenzívebb a tudat ébredésének a vágya, akkor mindig valamiféle meghatározhatatlan belső elégedetlenség, sóvárgás hajtja, hogy valamivel csitítsa a késztetést. Maga ez a tiszta késztetés az elméből ébredésé, de az érzetet az „én” kezdi el feldolgozni és próbálja különféle fiókokba tuszkolni, mi is ez. Mindezt a múltból veszi. Miket is tett éppen, mikor ez az érzet nem volt? 

A megoldást leginkább a fizikai örömök hajszolásában keresi, hiszen a katarzisokban, amit például a testi együttlét okoz, ott, akkor, abban a pillanatban megszűnik az én és a gondolatai, és megéli a létezésének örömét, persze abból csak egy silány töredéket, ami most is ott húzódik mindenki számára az „én” gondolata mögött.

Sokan megrekednek itt, de sorolhatnám az alkoholt, a kábítószereket, a vakon ismételt különös szenvedélyeket, vagy a pénzt és az általa megszerezhető dolgokat, de akár az extrém sportok közben átélhető gondolatnélküliséget is. Ez mind annak tulajdonítható, hogy miben hisz az elme, mint megoldás. De önmagában egyik sem éri el a célját, hiszen mindig ott van az, AKI megéli az élményt, AKIÉ az élmény, az „én”.

De egyéb, nem önkábításnak hitt módszerekkel élnek a legtöbben. Kerülik a csendet, szükséges valami, amire lehet figyelni, mert akkor már biztosan él az, aki figyel, és amit figyel. Erről pedig remek gondolatokat tud szülni.

Többetek keresi a nyüzsgő forgatagot, mások több eszközzel is zenét, filmet hallgatnak és néznek egy időben. De kifinomult trükk mások életének a közös elemzése, addig sem a sajátod lényegi részeit látod.

A technikai fejlődés és az információáramlás sebessége is rendkívül megtévesztő haszonnal kecsegtet. De nézd meg, hogy mennyire is van szükséged az életedhez, hogy azonnal sok-sok friss hírt „tudj”. Ezzel biztos, hogy a figyelmed rendkívüli része le lesz kötve és lemerít annyira, hogy a késztetések a szőnyeg alatt maradjanak.

 

 

Ott van mások véleményének az alakítására való törekvés, amely segítségével úgy érzed, manipulálhatod a világot, ki is vagy Te, milyen is vagy Te. Ebben is segítségedre van a technika.

Mikor megélsz egy helyzetet, a jelenedet, nem vagy benne ott igazán, hiszen a figyelmed egy része gondolatokat sző. „Ezt megosztom másokkal, tetszeni fog nekik”, ezáltal próbálod magad többnek láttatni mások szemében, főleg ha te vagy a leggyorsabb, vagy tiéd a legjobb felvétel. Közben a megélés lehetőségét veszíted el folyamatosan, hiszen ez szokássá válik. De ugyanez igaz arra, hogy külsődet azért alakítod bizonyos módon, hogy a külvilág reakcióját alakíthasd, azaz a rólad kialakított képet manipuláld.

 

 

De nézd meg azt, mikor egy eseményen ott vagy ugyan, de a képek és felvételek készítésével foglalatoskodsz, a fókusszal, a beállításokkal, hogy majd ezt megmutasd másoknak, vagy várod az élményt mennyire jó lesz ezt látni a jövőben, mint múltat. Kicsit sem tűnik szürreálisnak? Pedig ott a jelen lehetősége, az egyetlen megélési lehetőséged. A technikai fejlődésetek eredményeként egy-egy ilyen eseményen tömegek rejtőznek az eszközeik mögé.

 

 

Vajon a gyors és sok információ áldás vagy teher?

Természetesen, amíg ez a fontos számodra, addig a lehetőség a Tiéd. De lásd meg, mikor ámítod önmagadat, hogy mi is a valóban fontos célod. Arra invitállak, hogy Önmagad kendőzetlenül lásd. Ez az első lépcsőfok.

 

szerkesztői üzenet:

Amennyiben kérdés merül fel benned, vagy szeretnél eszmét cserélni, vagy ötleted van, mivel kapcsolatban szeretnél közlést olvasni, azt nyugodtan megteheted.

Az oldalra csak azon szövegek kerülnek publikálásra, amelyeket Antemon oda szán és természetesen
csak az után, hogy azt- és annak formáját a kérdező jóváhagyta.

Levelet, kérdést, észrevételt, javaslatot a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségekre küldhetsz.