A hallgatás mint lényeges időszak

A hallgatás időszaka minden esetben fontosabb, mint a közlésé, hiszen a közlés nem hordoz semmit, ezek csak hangok és betűk, kavargó gondolatokat indukálnak, apró jelzőfényeket villantva „benned”. Sokaságuk erdejében villanó vélt értelmezések szikrái próbálják hívogatóan terelni a figyelmedet. Ha elég nyitottan állsz hozzá, aktuálisan képes lehetsz észrevenni azt is, ami eddig kívül esett a látótereden.

Kiemelten fontos a nyitottság, mikor valamit szeretnél felfogni, főleg ha az addigi megjárt, és sehová nem vezető köreiden túlmutató választ, segítséget vársz. Amikor viszont csak a saját gondolataid és ideáid fontosságába vetett hited az elsődleges, és az útmutatást mindössze méricskéled és önigazolásra használod, az nem nyújt semmiféle választ számodra.

Magad is megtapasztalhatod ezt, mikor próbálsz tanácsot adni, segíteni valakinek, de az nem hallja meg az útmutatást, csak a saját gondolatmenetét és problémáját ismételgeti újra és újra.

Ilyenkor nem választ keres, hanem fürdik a figyelmed melegében, erőt gyűjtve belőled. Tanácsot csak annak tudsz adni, aki választ keres, mert figyelni fogja mi érkezik. Ez sokak esetében ritka pillanat. Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy a túl gyakori a szellemi táplálék az többnyire inkább csak teher és fehér zaj a teredben, mintsem segítség.

A legfontosabb a válaszokat követő „néma” időszak. A megélés időszaka, az egyszerű hétköznapi élet a kulcs. A gondolati megoldások szimplán nem létező ideák a fejben, és maximum új „miérteket”, azaz okokat szülnek a cselekvés indoklására.  

Az átlagos létező tetteit a „miértek” indukálják. Azért teszed azt, amit, MERT. Ez a fizikai világ logikájában teljességgel helytálló, hiszen a korlátok közt érvényes törvényszerűségek logikus indokokkal magyarázhatóak és kezelhetőek. Ennek a létezési metódusnak az elsajátítása minden ember számára szükségszerű, hogy képes legyen eligazodni a társadalomban, hogy a logika rendszerét fel tudja használni a túlélésre. De mint minden egyoldalú dolog, az egyensúly felbomlásához vezet, ahol pedig nincs egyensúly, ott feszültség keletkezik.

Ha életedben a megélések során feszültséget tapasztalsz, az valamiféle egyensúly felborulását jelenti. Az egyoldalú megélések álmából a létezés a feszültségek emelkedésével ébreszt fel, amelyek odáig fokozódnak, hogy tettek követik, hogy ismért egyfajta egyensúlyt éljen meg a létező. A probléma ott keletkezik, ami sokatok esetében alap felállás, hogy az indukált feszültség irányultságát és okát nem tudjátok pontosan meghatározni. Nincs meg tudatos szinten a kapcsolat az eltolódott egyensúly valódi oka, és annak kiegyenlítéséhez szükséges cselekvés irányultsága közt.

Egy egyszerű, de drasztikus példa, mikor a látszólag szolid, megfontolt és visszafogottan viselkedő ember hirtelen fegyvert ragad, és mások életére törve ereszti ki a gőzt. A megelőző tetteinek „miértje” a megfelelés volt, gondolati képek arról, hogyan is kell viselkedni és reagálni a többiek közt, hogy a megfelelő vélemény álljon össze róla. Ennek ellenére a benne rejlő energetikai valóság más volt, a viselkedésével ellentmondó impulzív személyisége, a vadabb, erőteljesebb kinyilatkozások elfojtásra kerületek a tetteket korlátozó „miért” -ek oltárán. Bár logikus-, és erkölcsi megítélés szempontjából elfogadottan cselekedett a tettét megelőzően, mégis felborult egyensúlyt élt át, amely előbb-utóbb mint a lecsapó villámlás az égből, kiegyenlítette a feszültséget.

Mint felnőtt ember, a fizikai világodban már rendelkezel a korlátok rendszerének ismeretével és kezelésével. Megvannak a saját „miértjeid”, azaz okaid, és a cselekedetek, amelyek segítségével az ideákat követve megadod tettekben a válaszokat ezekre. Ez az életed. Így élted eddig.

A korábbi közlésekben felhívtam a figyelmedet a változás szükségességére, amelyet a vírusfertőzés jelenléte is sürgetővé tett. „Bezártak” téged, hogy a pótcselekvések erdeje helyett szükségszerűen kezdj el foglalkozni a benned rejlőkkel. Még akkor is, ha ezt nem tudatosan tették, az élet eseményei magukban hordozzák a megoldás lehetőségét, most ily módon. Ideje a valóságot tisztán meglátni.

Az az ember, akire példaként mutattam, hogy tanácsot próbálsz neki adni és csak a gondolatai erdejében kering és nem hall meg téged, pont annyira nem látja a valóságot olyannak, amilyen, ugyanúgy csapdában van, mint te most. Csak adott irányból egyféle módon képes a valót szemlélni, de leginkább az ideái kötik le a figyelmét, nem pedig az, ami van.

A figyelem tudatos irányításának gyakorlása az ideákba fordult tudatsugár helyett a fizikai való felfogására ad lehetőséget. Ennek ismételt akaratlagos létrehozása egy idő után elegendő kondícióval látja el a tudatot, hogy az a hétköznapi cselekvéssor közepette is képes legyen kiszakadni az agyban pörgő gondolatokba temetkezésből a fizikai világ érzékelésébe.

Leegyszerűsítve úgy is rávilágíthatok, hogy miközben szeleteled késeddel az ételt, és a téged ért igazságtalanságok gondolatain rágódsz, előfordul, hogy a homályba burkolózó fizikai valóba már csak az ránt vissza, mikor az ujjadba belevágsz, vagy elfogy, amit szeleteltél. Azaz egy drasztikus történés képes kirántani az ideák világából. Pontosan ezért is történnek veled.

Nézz körül, mennyire veszélyes, és az épelméjűség határait feszegető világ vesz körül, hová jut el a öntudatlan reflektálások erdejében az emberi létezés? Miért is van szükség a változásra?

Saját magadon is megfigyelheted, mikor két acsarkodó partvonal egyikére állsz és igazadról meggyőződve a másokra vicsorogsz. Mikor szenvedésedért, feszültségedért a világot, a politikát, a többi embert vagy csoportokat okolsz. Mikor a gondolati struktúrák annyira „egyszerűek” lesznek, hogy az ebbe belemerült öntudatlanság már a gondolkodást is feleslegesnek mutatják.

Elég egy „kapcsoló”, egy mondat, hogy kirakatokat törj be, hogy hőzöngve, csordában vonulj, hogy meghurcolj másokat. A jelenlegi állapotok az öntudatlan önveszélyesség állapotát hozzák el rátok. A fajod, a környezeted, a családod vagy akár a saját életedet is képes vagy feladni az ideákba adta gondolkodás nélküli reflektálás miatt. Hiszen a számodra egyetlen logikus választ követed, mert ennyid maradt. Már nem gondolkozol, nem az a lényeg, hogy a valóságnak, a túlélésnek, a közös földnek megfelelően cselekedj, hanem az egyetlen idea a vélt ellenséged ellen történő cselekvés, már nem is az értékek nevében, hanem a „valami ellen” a vezérfonal. Lassan képes vagy felrobbantani a hídat, amin állsz, mert az a másik is rajta halad.

Az elmés logikai rendszerek elérték határukat, amennyi fejlődést kínáltak, pont akkora pusztulást is adnak. Akik jól ismerik a logikai rendszereket, és látják a kizárólag a rendszer határain belül cselekvőket, megfelelő „kapcsolók”, azaz például mondatok, események, vélemények köztudatba helyezésével tömegek tetteit és gondolkodását képesek azonnal manipulálni. Akik pedig részt vesznek ebben vakon, meg vannak győződve, hogy eljött az ő idejük és végre maguk cselekszenek magukért, közben részesei egy saját fajuk pusztulását előidéző gondolatmanipulációnak.

Azt gondolod, szabad vagy bárhol is a világon, hogy van választásod? Igen választhatsz a maroknyiból amit eléd tesznek, ez a Te szabadságod.

Ezek a manipulált rendszerek részben tudatosan befolyásolnak titeket, részben önálló életre keltek, hiszen a gondolkodás eredménye minden esetben valamiféle újabb gondolat. Márpedig ezen eredmény indukálja a cselekvést, majd a cselekvés adta megélés újabb gondolatokat szülve ismételt gondolati rendszereket és eredmény-gondolatokat indukál. A végére hajmeresztő, életképtelen tettek történnek, és már senki nem képes megmondani, hogyan is jutott el ide az emberiség, hiszen alapjában minden rész, cselekvés logikusnak tűnt, hiszen a „miért”-je teljesen logikus volt.

Ebből nincs logikus kiút, azt magad is beláthatod. Ezért is használnak oly sokan közületek lazításra, tompításra valamiféle tudat módosítót. Használd ki a lehetőségedet, hogy aktuálisan meg vagy fosztva olyan pótcselekvés lehetőségektől, amivel eddig tompítani tudtad magad, amik elterelték figyelmedet a valóságról, amiben élsz.

Észreveheted a tompításra való igényedet most is, mikor az alkohol, drogok, filmek, evés túlzott hajszolásába kezdesz. A belső zaj elviselhetetlen és nem kielégítő, ezért nyúlsz ezen eszközökhöz.

Arra sarkallak, ahogy a korábbi közlés során rámutattam, próbáld a figyelmedet a fizikai valóság felé fordítani egy gyakorlási periódus során, még akkor is, ha ennek sikere másodpercekben mérhető.

Kondícionáld magad. Mikor tudatosan használod a figyelmed ott és abban, amit éppen csinálsz, akkor nem a gondolat-erdő ereje visz magával, hanem felfogod az egyetlen valót, amivel rendelkezhetsz: a fizikai valóságot, az életedet itt és most. Csak az létezik.

Csak az létezik, hogy olvasod ezt, a szemed mozdul, a tüdőd lélegzik, a szíved dobban, a hátad esetleg kicsit fáj. Ez van most. Ez a valóság, és nem az igazságtalanság, amelyet vezetőid, vagy éppen az őket cáfolók már megint tettek, vagy mondtak. Mikor a gondolataidra figylesz, az az álom, a jelenléted fizikai érzékelése pedig a valóság.

Ha tennél valamit magadért, és az őrület megállításáért, akkor változz, és ne reflektálj. Nem azt mondom, hogy az automatikus reflexet egyes hírek, történések kapcsán fojtsd el, és mutasd magadnak és másoknak, mekkora szent vagy, aki már nem reagál automatikusan az őt berántani akaró eseményekre, gondolatokra. Ez önbecsapás. Arra utalok, hogy a figyelmed egyre nagyobb részét a valóságra fordítsd. Arra amit csinálsz.

Mikor sietsz valahová, ritka kivételtől eltekintve azért teszed, mert akkor is a gondolataidat követed, és nem ott vagy abban, amiben. Egyszerűen elutasítod, eszköznek tekinted a jelen valóságot és a jövőbeni (bár nem létező) helyen, majd zajló, elgondolt cselekvésed miatt rohansz, hogy minél hamarabb megélhesd azt. De ez a fajta létezési rögeszme sosem hozza el a megnyugvást, hiszen beléd ívódik, hogy csak a majd a lényeges és a jó, oda pedig sietni kell, hogy a sivár mostodat végre hátrahagyd, pedig a jövő sosem most van. Az egyetlen valós, ahol az életed zajlik, a mostani pillanat, hogy éppen olvasod ezt, majd pedig amit éppen cselekszel.

Figyeld a fizikai érzékelést a mostodban amennyiszer és ameddig csak tudod. Majd kezd el újra és újra. Ha változni akarsz, ha meg akarod ismerni, mik is vannak benned, ha eleged volt az öntudatlan acsarkodó hordából, legyél példa, alakulj át, lásd meg az életet, ez a kezdeti lépés. Légy kitartó, az eredmény beérik. A járvány támogat ebben. Most megteheted, hogy foglalkozol magaddal.

A pillanatban való jelenlét nem zár be, ellenkezőleg. Észre fogod venni a körülötted létezőket is a pillanatban, a tettüket is, a változásaikat is, az arcukat szemlélve akár teljesen más embert foghatsz fel belőlük, mert életedben először valóban rájuk nézel és nem agyalsz közben.

A fejedben kavargó gondolatok ott lesznek, ez nem baj, de kezeld a figyelmed tudatosan, irányítsd, használd, érzékelj, létezz! Most ismét a hallgatásom jön, így egyben a cselekvésed időszaka is. Ez pedig a legfontosabb, az egyetlen létező. A hétköznapi tevékenységeid hordozzák a választ mindenre, ez adja az igazi megélést. Kiteljesítheti az élményedet, letisztultabbá teheti, mikor a megélés közben nem az ideáid kergetésével, és azok tűzön-vízen át történő érvényesítésével vagy elfoglalva. Lásd meg egyre kristálytisztábban a pillanatot, a felfoghatót. Ne várj tőle semmit, csak kezdj tapasztalni kitartóan. A változás el fog indulni.

További infomációkhoz az  „Elérhetőségek” menüponton keresztül juthatsz

Vissza