A jó vagy rossz döntés és a nézőpontok

Antemon:
 

Bármely jelzőt használsz, az mindössze egy gondolat a valóságról, valamiféle viszonyítás. A létezés önmagában nem tartalmaz jelzőket, a teremtés megnyilvánulás, azért létezik, hogy a késztetés a megnyilvánulás síkján létrehozza önmaga szeletét, majd ezen keresztül tapasztalhassa meg Önmagát.

A világ, amivel találkozol -valószínű, hogy furcsának fogod találni-, de belőled fakad.
Ez a kijelentés, akárcsak az összes szó, torzít és pont annyira valós, mint amennyire valótlan is. Bizonyos nézőpontból állítható, bizonyos nézőpontból cáfolható, de mivel Te válaszokat keresel, ennek a nézőpontnak a létezésére is érdemes ráérezni.

Nézőpontokat említettem, vagyis a jelzők megjelenésekor a legmélyebbre mutató kérdés az, vajon ki az, aki éppen vizsgálja a valóság ezen szeletét?
 
Mutatok egy fizikai létezéshez közeli példát számotokra.
 
Egy pompás csokoládé darabot vesz valaki a szájába és eszi meg élvezettel, ezt vajon jó, vagy rossz jelzővel illetnéd?
 
 
 
Az "éhes ember" számára ez a történés jó. Az ínyenc, csokoládékra kihegyezett "én"-nek élvezet. De a  cukor-feldolgozási problémákkal bíró test számára a folyamat rossz, mert éppen ez az utolsó csepp a pohárban, hogy a kómás állapot bekövetkezzen. A vágyaiért kűzdő elmeállapot számára jó, de az életben maradásért harcot folytató állapot szempontjából rossz.
De ha ezt a "rossz" történést megvizsgálnád más nézőpontból, egy mélyebb én-valóság számára, aki a fizikai lét befejezésére készül éppen, a test ezen lépése a soron következő "jó" út.
 

A jó, a rossz és a többi jelzőtök mind viszonyítás és nézőpont kérdése, viszont mivel ezek folyamatosan változnak, egyiket sem érdemesebb a másik alá vagy fölé helyezni, vagyis a jelzők, mint esetleg fontos szempontok illuzórikusak.

Bármi, ami a világodban történik, nézőpontok szubjektív viszonyítása alapján látható el jelzővel. El tudod dönteni, hogy "kinek" a szempontja az elsődleges? Egyáltalán ez a választás meghozható az adott nézőpontból? Hiszen a döntés is csak egy aktuálisnak hitt "én" szubjektív gondolata.
 

Nincs sok értelme a jelzőkhöz igazítani a "világot", mivel pont annyira helytállóak, mint amennyire cáfolhatóak és az igazolásukat és cáfolatukat összeadva is semmimondóbbak, mint maga a létező valóság, amiről alkottátok őket.

Van értelme a cselekedetedet, amelyet egy mélyebbről fakadó késztetés szerint megtennél, avagy szíved szerint cselekednél, egy kiválasztott szemszögből alkotott minősítés alapján nem megtenni? A legtöbb "teremtésetek" itt akad el, mikor gátakat szabtok a mélyről jövő késztetéseknek egy rövid valósággal bíró "logikus" gondolati "akadály" miatt.
 

Az énképed felépítményét a külvilág visszajelzéseinek energiája táplálja, emeli, vagy porig rombolja. Pontosabban ezt hiszed. Ezért próbálsz megfelelni a vélt elvárásoknak. Viszont minden elvárás csak bizonyos nézőpont szerint tekinthető alátámasztottnak. Ha egyiknek "meg is felel" a tetted, a másiknak biztosan nem. Vagyis minden igyekezeted  hiábavaló, hogy "jól" cselekedj. Mindig lesznek olyan nézőpontok, amelyekből szemlélve a tetteid silányak, hibásak és nem megfelelőek.

Biztosan a külvilág vagy az elméd aktuális elvárásai azok, amik szerint érdemes élned? Lemondanod szíved késztetéseiről, a belülről fakadó cselekvés adta megélésről?
 
 
 

Mindez felesleges teher számodra. De ez a teher illúzórikus akadály, hiszen mindössze gondolatok ütköztetése, komplex, agyban zajló rendszerek összessége. Az által válik valósággá, hogy az emberek döntő többsége önként kötelező érvényűnek érzi saját magára és belemegy a játékba, a cselekdeteiket ez motíválja.

Ha érzékeltetni szeretném a folyamatot, azt mondanám -bár ez torzított kép-, hogy a világotokat úgy élitek, mintha minden ember kizárólag egy távcsövön keresztül szemlélné a világot, amit szinte soha nem tesz le. Egyes dolgok élesek a fókuszálás során, de az egészet egyben sosem látjátok. A kiragadott fókusz pedig még mindig csak részlete annak, amire vetül. Érezd át azt is, hogy ez a távcső egy karcos, poros régi üveggel bír és a képe fekete fehér.

 

 

A példában a távcső mindig egy aktuális rendszer, amelyet elfogadsz valóságodnak, "Én"-ednek. Tartalmazza az erkölcsöt, törvényeket, határokat. Ezt egyszerűen kötelezőnek érzed magadra vonatkozóan és csak ezen keresztül észlelsz mindent. Mikor keresel valamit, mert érzed, hogy "nem kerek a világ", azt is a távcsöveden keresztül teszed, ami megoldáshoz ezen a módon nem vezet, mégis eljuttathat a felismeréshez, hogy "nem ez az utad". Minden keresésnek van értelme, ha így szemléled.

Nem azt mondom számodra, hogy dobd el a hagyományokat, törvényeket, erkölcsöt. Használd őket, hiszen az emberiség döntő többsége a távcsövével él és ez a közös "valóságotok". De vajon nem hiányzik, hogy itt, ebben az életedben letedd a távcsövet mikor úgy akarod és képes legyél felfogni az összkép végtelen sokszínűségét?
 
 

Jelenleg ezt a "távcső" illúziót valósnak élitek meg, a történéseket azonnal a gondolatmenetetekhez illesztitek és reagáltok rá az elvrendszeretek szerint. De nézd csak meg a következő utalást, mennyire is szubjektív, mi valóság és mi csak illuzórikusabb létezés? Szemléljük ezt most a fizikai sík, mint élettér szempontjából.

 
Adott egy festmény, ha ránézel mit látsz?  Gyönyörű tájat, utat, házat, patakot.. csodálatos "valóság" születik meg benned. Egy hangya, aki éppen átgyalogol az asztalon heverő festményen, mi az, amit ebből tapasztal? A valóság számára egy dimbes dombos terep, amely szokatlan illatok és ízanyagok kipárolgásával övezi útját.
Vajon akkor ez a táj hol létezik, avagy létezik-e vagy mégsem? Vajon ez tényleg csak dimb és domb? 
 
Mikor cselekszel a fizikai síkon, mi az, ami motívál? Az elmédben létrejövő "kép" és a gondolatrendszerek ütköztetése, félelmek, fájdalmak ösztönöznek. Akár teljesen más cselekvést eredményez, ha a fejedben létező gondolatok helyett, csak a fizikai síkra koncentrálsz, mint a hangya és átlépsz az "akadályon".
 

A valóság "síkjai" párhuzamosan "léteznek", a nézőpontok és a tudatunk nyitottsága és a nézőpont "távolsága" adja meg azt, mi is az, amit képesek vagyunk belőle felfogni.

Ebben a pillanatban is átáramlik rajtad rengeteg lehetséges felfogási sík, olyan világoké, amelyekről elképzelésed sincs, olyan nézőpontoké, amelyeket sosem tapasztaltál, de ezeket nem fogod fel. Ennek okáról, amennyiben szeretnétek részletesebben is hallani, adok majd közlést.
 
 
 
Most térjünk vissza a jó és rossz döntés fogalmához.
 
Azért vagy itt és most, hogy megvalósítsd és kifejezd Önmagad. Nem mások életét vagy hivatott teljessé tenni (ez eleve nem lehetséges, de látszólag megvalósíthatónak tűnik), hanem a késztetéseid alapján megteremteni és megtapasztalni saját magadat. Nézd meg hát a pillanatodat és "lépj" bármerre, éld a lépésed adta utat. Éld úgy, hogy valóban figyelemmel vagy a pillanat visszatükröződésének minden rezdülésére. Ez a legtöbb, amit magadnak adhatsz.