A reinkarnációval kapcsolatban

Antemon:  

Abban az értelemben, ahogy az a köztudatban él, azt is mondhatnám, hogy nem létezik, ugyanakkor a kérdés mélysége kapcsán, amely az élet körforgására utal, azt mondhatom, hogy van valósága.

A reinkarnáció feltételez valamiféle kezdetet és véget, amely alapjába véve illuzórikus. Bár a fizikai síkra fordított figyelmek szempontjából megfogalmazható ki- és belépés, amelyet születésként és halálként fogtok fel.

Ezek az állapotok mindössze fókusz-változásként jelentkeznek a felfogó tudat számára. Tehát a születés és a halál fogalma értelmet akkor képes nyerni, amikor egyfajta megélésre koncentráltok, mikor az kezdetét veszi, majd lezárul.  Ezek végtelen sokasága követheti egymást.

Mikor kérdést teszel fel ennek az „állapotnak” ebből az „állapotból” (azaz, két elme beszélget, két „én” eszmét cserél) a reinkarnációról, arra gondolsz, hogy ezen „én” született-e már meg korábban, illetve lesz-e következő születése?

Erre a válasz, hogy nem.  Ez az „én” attól olyan amilyen, hogy milyen hatások, hitek, dogmák építették fel ezen létezése során.  Vagyis attól vagy olyan, hogy a környezeted mit adott át neked. Ez az én - pontosabban az, amire azt mondod, „én”- még egyszer pont ugyanígy nem fog létezni és nem is létezett korábban. Viszont AZ mindig ott lesz az „én” mögött, amiből fakad, amiből a késztetés által a fizikai azonosulás is fakad, „aki” felfogja az „én”-t is. Ez viszont csak az „én” gondolat által tekinthető individuumnak.

Ez akkor válik számodra is valósággá, amint azonosulsz a valós mibenléteddel, akkor felfoghatod azt is, hogy egyik élet sem tér el „saját magadtól”. Ebből a szemszögből a reinkarnáció fogalma gyakorlatilag értelmét veszti, hiszen az EGY-nek nincs szüksége bármivel is azonosulni - megszületni egy illúzióba -, hogy önmaga lehessen. Mindig is létezik, nem kezdődik és nem ér véget.  Csak úgy a „születést” megelőzve, mint „túlélve a halált”.

Ugyanakkor a jelenlegi fizikai fókuszálások (fizikai életed) során rengeteg késztetés, elfojtás, vágy, bűntudat és hasonló jelzőkkel illethető - meg nem élt és fel nem oldott feszültség kísérheti a tudatot tovább.

A fizikai test halála nem jár automatikus megvilágosodással, de minél tudatosabban zajlik, annál tágabb lehetőségek nyílnak a felismerésekre. Éppen ezért „átlépéskor” sem valószínű, hogy automatikusan képes leszel felfogni a valóságod végtelenségét. Nem történik meg törvényszerűen az EGY-ségre ébredés, sőt akár - az erős késztetések okán - újabb történetbe merülés, egy új „én” születése, egy új fizikai élet „születése” jöhet létre. Ebből a nézőpontból reinkarnáció valójában létezik, ugyanakkor nincs szó másról, csak a feszítő energiák által teremtett újabb megélésről, amelyben beláthatóan egy új duális elme kialakulása van készülőben.

Ebből a szempontból is rendkívül nagy előrelépés lehet a létezést kísérő tudatos jelenlét, mind a fizikai életedben, mind pedig a „halálnak” nevezett fókusz váltásod során. Akkor ott van a lehetőséged a valóság észlelésére és nem az öntudatlan sodródás szippantja magába a fókuszodat, a feszülő vágyak és késztetések indukciója alapján.

Egyebek iránt előremutatóbb számotokra, ha a figyelmetek fókuszát nem az előző- vagy következő életek felé fordítjátok, hiszen nem győzöm hangsúlyozni, hogy  az életetek itt és most zajlik. Minden egyes pillanat, amelyben nem az élet valóságára fókuszáltok, elvesztegetett idő.

Többször feltettem már a kérdést, vajon hogyan élnéd meg az elkövetkező 24 órádat, ha tudnád, hogy ez az utolsó itt töltött napod? Lehetsz-e biztos benne, hogy tényleg nem ez a 24 óra az utolsó?

Mégis mi a közös az elment és az újra születő „én” –ben?

Magában az „én” –ben nincs közös, hiszen ennek épülésében a környezet játszik igazi szerepet. Az energiaminták, amelyekkel érkezik, a késztetések lehetnek egészen közel állók is, hiszen mint az egymást követő napkitörések vetülhet vissza és vissza a tudat újra és újra a fizikai létbe. Ha a fizikai idő tekintetében nézzük, akár igen csekély átmeneti várakozással. Egyes esetekben igen kevés változtatásra van szüksége, hogy megélhesse az elmulasztott megéléseket. Ezek az életek rendkívül közel állhatnak az elmúlt élet mintáihoz. Ezekben az esetekben fordulhat az elő, hogy a megszülető fizikai létező a környezetében sosem hallott nyelven képes azonnal megszólalni, vagy akár olyan emlékei vannak, amelyek egy teljesen más földrajzi helyen élő család, elhunyt tagjával estek meg életében.

Ezek ritka esetek és az illető fizikai létezésében nem játszanak jelentős, befolyásoló tényezőt, nagyobb fontossággal bírt a számukra, hogy mihamarabb megfelelő körülmények közt testesüljenek meg újra, mint hogy aprólékosan újra meg kelljen tapasztalniuk mindent. Ugyanakkor ebben az esetben sem egyezik meg a két „én”. A tudat forrása pedig minden megnyilvánult entitásban azonos, ezért minden létező „szeméből” önmagunk tekint vissza ránk.