A sűrűsödő problémák háttere I.

Antemon:

Az újdonságot  szomjazók csalódhatnak, mert közlésem tartalmi része változatlan marad ezúttal is, hiszen a sokszínűség a megélésben rejtezik. A megélés „tisztaságát”, de inkább azt mondom, intenzitását, mélységét az öntudat tisztasága, intenzitása, mélysége adja számodra és nem a közlések.

Ha úgy éled meg a napjaid, hogy életed nem hordoz számodra problémát és érdeklődve várod a következő pillanat adta lehetőségeket, bátran figyelj inkább a megéléseidre. De ha mégis csak élsz meg problémákat, akkor nem hiábavaló ismét rámutatnom a folyamatok mögött húzódó alapvalóságra, amely mindennek a gyökere, bárkit is élsz aktuálisan.

Fókuszálok most a „színdarabotokra”, hogy kiragadjak az útmutatást színező „kézzel foghatóbb” eseményeket.

Nézd csak meg a fizikai valóságot, ami nem más, mint ami körülvesz aktuálisan, a hangok, az illatok, a színek, a fények sokasága. Hangsúlyozom, ez most az életedben – a „színdarabban” - elhelyezett nézőpont, nem pedig a tágabb „valóság”, ahonnan nézve  „rajtad kívül” eső dolog nem is létezik, hiszen általad kap teret a létezés.  

Szóval, ha csak a „valóság” felfogásával foglalatoskodnál, nem történne más, mint mozdulatlan szemlélődés és érzékelés. Ugyanakkor mégis azt látod, hogy a testek mozdulnak, járkálnak, futnak, egyszóval az izmok energiáinak segítségével cselekszenek. Mi az, ami erre sarkallja őket? A feszültség, ami addig gyűlik, míg elegendő mennyiségű energiájával előidézi a villámot az izomzat összehúzódásához. Ezek a villámok a „belső égbolton” születnek, mint kisebb-nagyobb viharocskák gyümölcsei. Ez alól te sem vagy kivétel.

Konkrétra fordítva, megtörténik ez például, mikor úgy érzed, most felállsz, mert inkább lennél máshol, mint ahol most vagy. Felállsz, mert megéheztél. Amint ez a késztetés elég erőteljes, a keletkezett „villám” energiája jól fókuszáltan működésbe hozza a megfelelő izomcsoportot. A késztetés nem a körülvevő valóságban van, hanem „benned” keletkezik. A cselekvések döntő többségükben az elme által indukáltak, gondolatok és érzetek gyümölcsei.

Az elme viszonyítja a felfogott képeket és információkat, majd a múltbeli fiókjai által osztályozza, és egy vágyott jövőre gondolva az elképzelései szerint szükségszerű változtatások felé indukál. (Az éhség elmúlik, ha megyek és eszek). Ez a példa teljesen ésszerű számodra, és az életben maradáshoz szükségszerű, de ha elrugaszkodunk, ugyanezen az alapon működnek a kényszerbetegek, függők cselekedetei is, amely számukra logikus, ésszerű és szükségszerű lépés a felmerülő érzet, vagy gondolat okán.

Ez nem hiba és nem elkerülendő dolog, csupán valóság. Amiért rámutatok, hogy kicsit szakadj ki a sajátjaidból, és lásd meg, hogyan is működtök.

Az elme jelennel való valamilyen szintű elégedetlensége adja a cselekvést számodra. Vagyis főként nem az aktuális pillanatot élvezi minden mélységében, hanem az emlékei által értelmezett jelen aktuális átélése helyett egy számára „jobb” jövő felé terel, annak ideáján tartja a figyelmed fókuszát. Az lebeg a szemed előtt, ezért is cselekszel, hogy MAJD! Ami persze soha nem érkezik el, hiszen ha mindig a jövő felé visz, akkor egyetlen alkalommal sem - vagy csak rövid időszakokra - adja át számodra értékesnek a jelent, amelyben egyedüli lehetőségként élhető át a fizikai valóság, a fizikai élet. 

A jelen átélése mindig valódi élmény, biztosan érezted már te is, mikor minden másról elfeledkeztél és élted a megélhetőt, és élvezted a fizikai érzékszervek ingereit.

Nézz körül, állj meg valahol, és nézd az embereket. A testek jönnek-mennek. Rohannak, száguldanak, vagy csak lassan haladnak, vannak, akik a másikat lökik félre, csak hogy még gyorsabban haladhassanak. Ránézve az emberi létezőre, próbálj pár dolgot megérezni, például hol van „ő” valójában?  Valami viszi a célja felé, hol járhat a figyelme, merre fókuszál? Lásd meg a tekintetét, mennyire van tudatában a lépésének, az őt körülvevő világ sokszínűségének, az illatoknak, a felhőnek felette, a madár hangjának körülötte? Mennyire van „jelen” a pillanatban és észlel most téged?  

Mozognak, mert hajtja őket a feszültség, ami ideák által tört rájuk. Lehet, hogy ez furcsán hangzik számodra, de nézd és keresd a valóságot. Vajon bárki fizikálisan kényszeríti őket a mozgásra? Nem jellemző, viszont az elképzelések és gondolatok a „fejben” dolgoznak. A „mit, miért”, az „ezt kell tennem”, „megyek,  mert”  és hasonlatosak. Ezek nem mások, mint gondolatok. Egy olyan „világ” gondolatai, amelyek a fizikai élet valóságában csak mint illúziók léteznek. Ez a világ - ami számára az egyetlen látható élete most- a „fejében” létezik.

Cselekedeteit megérteni csak azok tudják, akik hasonló „világban” léteznek a „fejükben”. A többiek furcsán nézhetnek rá, hiszen számukra nem logikus, amit tesz. Az általatok őrültnek kikiáltott emberek sem tesznek mást, követik a fejükben felépült világot és reagálnak rá a belső szabályuk szerint. Nem térnek el tőletek, csak ti többen vagytok, akik hasonló rendszerben „éltek” és gondolkodtok. Vajon mennyire tartós és valós az a „világ”, amely gondolatokból és elvekből épül fel? Vajon meddig létezik? Mi történik „azzal” a világgal, amit már senki nem „hisz el”?

A létezésetek többrétegű. A fizikai réteg a legsűrűbb, az az, ami valóban kézzel fogható és fizikai érzékszervek által felfogható.  Gyakorlatilag a fizikai élet megtapasztalásának egyetlen lehetősége. Ezekre épülnek a gondolatok és érzetek, amelyek együtt járnak. Egyik a másikat generálja és oda-vissza erősítik egymást. Beidegződött megszokás, hogy tudatod fókuszát elsődlegesen ezekre irányítod és sajátodénak fogadod el.  Ezek után az elme struktúrái következnek, amelyek a külvilágból rakódtak rátok születésetek óta. Ilyenek a „mit miért kell tenni”, „mi helyes és mi nem”, „mi kell ahhoz, hogy bizonyos dolgokat elérj”, „hogyan lehetsz gyorsabb vagy lassabb” és rengeteg összetett gondolat és érzet sorakozik fel. Erre épülnek rá a még bonyolultabb elmestruktúrák, mikor ezen gondolatrendszereket egybefonva komplexebb célokat lebegtetnek meg előtted.

Mire is mutatok rá ezzel? Példának okáért az ember, aki halad az utcán, valószínűsíthetően nem azért megy, mert éppen az előző helyen kevésbé volt neki jó, ezért az elméje egy jövőbeni boldogságot vetített elé az utca túloldalán, hanem a valóságtól sok réteggel odébb jár már. Hiszen ő egy lakást akar vásárolni, ezért éppen dolgozni indul, ahová szeretne időben megérkezni, hogy a feladatukat jól ellátók közé sorolják és kaphasson majd jutalmat, amely részben szükséges a céljának eléréséhez.

Számára a valóság megtapasztalása és a mozdulatának célja rétegekkel távolabb került egymástól. Tudatának fókusza egy nem létező jövőben jár. Komplett összetett ideák közt él, és ez indukálja a cselekedeteit, de most is helytálló a tézis, kizárólag a jövő az, amiért cselekszik. Ebből a szemszögből az illető nagyrészt öntudatlan az élet pillanatára. Bármi, amit felfog, csak pillanatokra zökkenti ki a fókuszból, ami  a céljai felé viszi. Rengeteg dolgon siklik át, és mindenben az eszközt látja - akadály vagy segítség éppen a célja szemszögéből -. Ilyenkor egyesek átgázolnak másokon, hiszen logikusnak tűnik a cél érdekében. Mikor a gondolatmenetből kilépnek, sokszor akkor mérik fel, hogy mit is cselekedtek közben valójában és teszik mérlegre, hogy nem is érte meg ezt tenni, bár akkor annyira logikus volt.

Nézd meg a komplexitás fokozását, mikor több cél is épül egymásra, és párhuzamosan tartja fent az agyban keringő gondolathalmaz fontossága a tudat figyelmét. Ekkor a valóság még távolabbra kerül. Gyakorlatilag egy virtuális struktúrában létezel, és a cselekedet már csak szükségszerű eszköz, nem pedig a megélés színtere.

Annyira fontosnak és lényegesnek tűnnek ezek a dolgok most számodra, de nem többek, mint múló buborékvilágok. Ha elképzelsz egy képrögzítő eszközt a lakhelyed közelében, amely az emberi faj kialakulása óta készít felvételt, és gyorsítva lejátszanád, meglepődnél, mennyi minden keletkezett és pusztult el ott. Ez az időszak soknak tűnhet, de az élet végtelen létezéséhez képest elenyésző időtartam. Mennyire fontos volt valakinek egy épület építése ott, harcok dúltak a birtoklásáért, majd gond nélkül tűnt el a föld színéről és került oda valami más, ami más okból volt nagyon-nagyon fontos valakiknek. A visszajátszás pár perce alatt felmérheted, hogy mennyire jelentéktelen és változó dolgok ezek az ideák, és mi az, ami valós az egészben, ami állandó. Ez pedig nem más, mint a megfigyelés és maga a lehetőség, ami teret adott a történésekhez. Ott volt és körülölelte, mint anya a gyermekét.

A beágyazott videófelvétel, hangot is tartalmaz!

A cselekvést nem csak a jövő vágya, de a hitvilágokhoz való ragaszkodás is képes fenntartani.  Hitvilág mindenkiben ott van, az alaphitetek az „én” hite. Ez egy összkép, amit elmének hívok. Ez határozza meg számotokra, kik is vagytok. Ez a kép a gyermekkortól kezdve épül, de az idő haladtával általában egyre kisebb mértékben változik. Minél nyitottabb valaki, annál könnyebben formálódik, de az idő múlásával (felnőtté válás) egyre inkább megszilárdul. Ekkor a szűrőtökön nem jut át már szinte semmi, csak ami belepasszol ebbe a képbe, ez válik a szemüvegetekké, vagyis mindent ezen énképhez és hitrendszerhez viszonyítotok és ez alapján értelmeztek. Elhiszitek magatokat.

Szélsőséges példa ismét a színdarabotok fókuszából azon kemény kézzelfogható tények, amelyek életek kioltását is szentesíti, csak hogy paradox módon a belső világkép alapján faragja az „attól elrugaszkodott” valóságot. Ez jól példázza az öntudatlan létezést, ahol az ideák súlya és valósága döntően többet nyom a latba, mint a fizikai lét adta lehetőségek és valóság.

Aktualitásokra rámutatva, ilyen elképzelések és hitrendszerek következményeként nevezik embercsoportok például hitetlennek a többieket, majd a számukra egyetlen „ésszerű” megoldást javasolva akár el is pusztítják a „másokat”.  Ezen hitrendszerek a gyermekkortól épülnek bele az ilyen környezetben nevelkedő tudatokba, mint „egyetlen valóság”.

Attól még, hogy ez illúzió, az emberi létezők tudatát teljes rabságban tartja az öntudatlan megélési forma. Vagyis csak a gondolati szabályok indukálta cselekvések vezérlik, és gond nélkül hajtanak végre mások számára brutális, elrettentő dolgokat bizonyos embereken.

De a szélsőséges és erőteljes példát félretéve, ne gondold, hogy a kevésbé intenzív hitrendszered, énképed, elképzelésed sokkal tisztább tudatosság lenne az övénél. Mindössze más, mást élsz meg fontosnak, más a mércéd, de az elveidet, az „igazadat” kitartóan védelmezed. Nézd meg az összetartozó kultúrákat, embercsoportokat, az eltérő erkölcsöket, vallásokat, nézeteket, megoldásokba vetett hiteket. Mind késztetést ad az emberi testeknek, és „eltérő színű buborék-világokban” tartva mozgatja őket az életben.

Visszapergetve a történelmeteket, láthatóak a – ma már elavult, elmúlt – hit és elképzelésrendszerek. De attól, hogy mostani hited szerint ez a „valóság” , nem élsz mást, mint egy másik elképzelt világot.

Ezen öntudatlan világokban problémamentes létezni addig, amíg valami át nem próbálja fúrni a „falait”, határait. Mikor kimerítetted a benne rejlő lehetőséget, és nem élsz boldogan. Mikor már magad is túl kezdesz látni a határokon és látod az azon túl-, másként létező világokat, de magadnak sem akarod bevallani, hogy az eddigi hitrendszered kudarccal és csalódással fenyeget.

Probléma merül fel akkor is, mikor valami szembesít a „világod” elképzeléseinek összeférhetetlenségével, egyszóval sértené az elképzelésed integritását. Igaz ez az „én”-re is. Leginkább  akkor fáj  valami, ha valaki rámutat egy olyan tulajdonságra benned, amit magad elől is rejtenél. Ez az elme önvédelmi rendszerének tulajdonsága. Általában pont ez az, amiért nem éri el a célját az, aki kívülről szeretné bomlasztani a másik hitvilágát, énképét. Az ilyen összetűzések szoktak elfajulni és akár tettleges vitákig, - avagy népcsoportok szintjén – háborúkig vezetni.

Ez természetes, és nem is lehetne ez másként. Az esetek döntő többségében nem járható út. Miért is? Hiszen ha valaki valamiben hisz, számára az a valóság egészen addig, míg másként nem kezd hinni. Bármi, ami az „alapokat” megkérdőjelezi benne, az elpusztíthatja a hitt énképet, vagyis annak haláláról beszélnénk, ezért életösztön szinten indul be a védekezés. Valójában ez nem halál, ez a virtuális hitvilág- és énkép-gondolatrendszer összeomlása lenne. (Természetesen átvenné a helyét egy másik fajta.)

Példával élve, egy olyan embernek, akinek a hite az, hogy a világában minden zöld, hogyan is mondhatná meg neki valaki, hogy a világban vannak más színek is, amíg abban hisz, hogy minden zöld? Bármit tesznek elé, állítani fogja, hogy ugyan lehet, hogy világosabb, de ez zöld! Egészen addig, míg azt nem kezdi hinni, hogy a világban van zöld és piros is. Akkor már fel tudja fogni a másik szín létét is. Ez viszont az elme belső változása, fellazulása által tud végbemenni.

Ez az, amiért a jelenlegi elmében élő és felgyorsult megélésű társadalmatokban hatalmas káosz kezd kialakulni. Az elmerendszerek egyre intenzívebb ütközéseit fogjátok tapasztalni, erőszakos és kevésbé erőszakos módon. Egyik rendszer sem lesz képes meggyőzni a másikat, hogy ahogy eddig élt, az nem jó, hanem másként élve jó a világ. Pont ez az, amiért kíméletlen és könyörtelen megéléseket is tapasztalhattok. Vannak rétegek, akikkel szemben nem fog működni semmiféle politikus vagy logikus elképzelés, hogy kívánt vágányra terelődjön a jövő, hiszen mindent a saját szemüvegén keresztül osztályoz és értékel az a csoport is. Ha pedig csak kétféle értékrend létezik, mint „barát vagy ellenség”, amelyből az utóbbit el kell pusztítani, addig erre törekedni is fog, amíg az idea-buborék belülről ki nem pukkad.

A közléseim korábban is az ébredésre sarkalltak titeket, ébredésre az öntudatlan gondolatrendszerből. Az ébredés első fázisa, meglátni, valójában mi folyik „itt”. Elég, ha a fenti módon megállsz egy kicsit és figyelsz, először másokon veszed majd észre, hogy döntően a „valóságra vakon” cselekszenek és követik elképzelésüket. Ezek az emberek nem hallják meg az ébredő tavasz madarait, a reppenő méh döngicsélését és nem is csodálkoznak rá a világ apró csodáira minden pillanatban. Ha azt gondolod „jobb” vagy, akkor már is egy elképzelésvilágot élsz meg. Mint cselekvő ember, rendelkezel kiépült elmével és ezért is vannak „vak” megéléseid. Ez természetes, viszont ha a létezésedet tudatos időszakok is tarkítják, már sokat nyertél. Az igazi szabadság, ráébredni az elmerendszerek kényszerítő erejének komolytalanságára és megélni a teret adó valóságot. 

Az erőteljes öntudatlanságból a kisebb nagyobb balesetek is segítenek kirántani. Aki nagyon nincs ott, „ahol van”, gyakran botlik meg, megy neki- és ejt le dolgokat. Hiszen másra fókuszál döntően a fizikai valóság helyett. Gyakran ijed meg zajoktól, hiszen annyira más világban jár, hogy váratlanul éri minden zaj, - aminek természetes lehetősége mindig ott van a pillanatban -.

Az erőteljes hitvilágú tudatokat csak sokkal erőteljesebb csapások képesek a vakon követett útról letéríteni.

A népek-, embercsoportok-, stb. "vakult" tudatát, akár csak háborúk, összecsapások képesek kizökkenteni, és mivel a jelen periódusban intenzív ébredési, tudatosodási fázis zajlik, ezért a globális elképzelések, a globális világkép-hitek teljes összeomlásának is be kell következnie. Természetesen erre van többféle lehetőségetek a háborúkon kívül is. ( például ezen közlések formájában egy kevésbé véres valóság által is történhet belső átalakulás )

Ezzel nem félelmet kívánok indukálni, hanem jelzést, hogy az elmerendszerekben való öntudatlan létezés „problémája” túlmutat a spirituális maszlag kategóriáján és véres valóságként válik megtapasztalhatóvá.

Nem másokat kell megváltoztatnod, az nem fog menni. (emlékezz a közlés első felében utalt vita és összetűzés okokra, mikor mások hitrendszerét próbálod a sajátodéra formálni és beindul az integritás védelmük). Te változz! Kezdj el figyelni, mi a valóság és mi az illúzió az életben.

Ne feledjétek, a kialakult hitvilágok évtizedes, de generációkat is átívelő múlttal rendelkeznek, nem valószínű, hogy pár percen, napon, hónapon belül teljesen átalakulnátok, főleg mivel az elme, az „én” a saját magáról alkotott elképzelésekből nem enged. Átalakulni, fellazulni csak elengedésekkel, megengedésekkel képes, tágulhat, mert a lehetősége megvan. Ezért fontos, hogy láss. Eleinte másokat veszel észre, majd magadon is – eleinte csak utólag – megéléseidet, tetteidet, „a miérteket”. Későbbiekben már a cselekvések előtt is feltűnnek, milyen mintákat is követnél, és akár már meg sem fogod tenni, vagy egészen másként éled majd meg. Egyes dolgok elkezdik elveszíteni fontosságukat és komolyságukat, hiszen az ideák léteznek a valóságban, nem pedig a valóság létezik az ideák szerint.

   Vissza