Ébredés az öntudatlanságból
Beszélgetés részlet életünk szövevényes "álomvilágáról", Önmagunk kereséséről
Antemon:
Nem lehet tenni valamit csak azért, hogy elérd azt, hogy ne tegyél semmit, mert úgy továbbra is teszel valamit. Paradox, de amint nem teszel, eléred. Ugyanilyen akarni nem egózni, akarni nem agyalni, ez maga az ego, de rá lehet érezni, miket érzünk, mikor sikerül.
-és emlékszel rá?
Antemon:
El lehet érni egyre többször a figyelem sugarának irányításával, nem tudom megmondani, hogy mi kell hozzá, mert nem kell semmi! A tér öntudata megjelenik és észleli a benne zajlókat. Tágulás.
-most akkor irányítsam a figyelemsugarat, vagy ne tegyek semmit?
Antemon:
Mindkettő. Aki irányítja, az az, akitől szabadulnál, az akarat, az ő maga. De a késztetés ereje elindíthat. Otthagyni az akarást is. Elengedni mindent. Vajon mi a nehezebb, tartani valamit, vagy egyszerűen elengedni?
A késztetésed egy hullámot kelt „bent” és elengedve, hagyva az egészet, majd kívülről ránézni. De ez sem valós, hisz olyan, mintha azt mondanád, mint az álmodott az álomban, „na jó, ÉN most kimegyek, felébredek!”. Nem ez az út, „aki” kint van, az nem Te vagy, ez a Te, akit épp magadnak hiszel, az egód.
Lehetőség ráébredni, hogy álmodsz éppen és tudatra ébredni az álomból, maga az álom erre nem képes. A határai a világa, az ébredést megtenni ő mint kivetülés nem képes.
-ez nem a kivetülés ébredése?
Antemon:
De mindig tudatában vagy az alvónak, igazából nem alszol. Mindig is az voltál, aki álmodik, csak az álmot éled olyan valónak, egyetlen valónak, hogy már elfelejted, hogy csak egy álom.
Megtapasztaltad számtalanszor, hogy nem komoly. Mikor a „viharból” ölelés lesz, ott egy tágabb tér az, amit tudatosítasz: úgymond haladsz távolabb, hátrébb, egyre nagyobb a látószög, de még nem vagy az álmodó, úgymond kezdesz magadhoz térni, de ez sem igaz mert az álmodó aki felé halad is álom...
A tágulás hatalmas, maga az univerzum álmodja önmagát, maga az energia, és keresi a forrását, az igazi Én-t
Aki, ami nem tűnt el, hisz mindig önmaga volt „Ő” álmodik, nem veszítheti el azt, aki
-az energia is keresi önmagát? Mindenki? Senki nem tudja, ki önmaga?
Antemon:
Csak az álmai élnek saját világokat és kizárólagos én tudatukat óvják, védik. Ez az élet mozgatórugója.
Mikor eggyé válsz a forrással, megszűnik minden. A forrás a lehetőség, a semmi, ami bölcsője a mindennek. Amíg kutatsz, teremtesz. Az élet önmagáért létezik. A megvalósulások és megélések során ismeri fel a végtelenségét
-biztos hogy végtelen?
Antemon:
A lehetőségek alapján ismeri fel a bölcsőt
-és ha felismeri, mindennek vége?
Antemon:
A végtelen számodra egy elképzelt, azaz behatárolt rendszer, ezért nem lehet végtelen. Az élet nem ilyen, nincs rá felfogható kifejezésetek Az álom nem képes felmérni az őt álmodó „rendszerét” az ö rendszere olyan, amilyet álmodtak neki és nem tágabb. De buzgón gyárt ideákat róla és vakon hisz, ami nem baj, de a „valóság” nem az, amit ismerni vél.
A miértek kutatása nem adhat választ, de elindíthat az úton”, hogy ráébredj, hogy nem kapsz választ és ha már nem keresed, mert nem kell a válasz, tágultál, mert az ráébredés, hogy rendszerbe zárva vagy és aki vagy, az nem az, akit „Én”-nek hittél.
-itt van most a hisztiző ego, hogy jut el akkor az álmodóhoz?
Antemon:
Ö? Sehogy. Nincs hová menni, csak ezt meglátni, észrevenni. Onnan tudod, hogy álmodsz, hogy felismered pontosan
-úgy érzem, mintha elakadtam volna, újra visszacsúszok az egóba
Antemon:
Vagy minden utat végigjárva érted meg azok hasztalanságát, vagy más hatás kapcsán engeded szabadjára a világod uralmának vágyát. Nem akadtál el, még fontos számotokra, hogy a rendszer úgy működjön, ahogy azt akarjátok. Ez a késztetés ellene dolgozik, hogy ébredj, ugyanakkor, érte!
Megélve ráébredhetsz, hogy nem juttat sehová, eleve nem kell jutnod sehová. Csörömpölve, ütve-vágva, jó nagy zajt csapva keresitek a csendet
.... Hol a csend?
Antemon:
Ahol a hang létrejön. Már ott van. Ha nem lenne benned a csend, nem észlelnéd a tőle elkülönülő hangot. Csak hagyni kell megjelenni, de amíg ezt nem ismered fel, meglesz a hitt módszered, mi a keresés iránya.
Maga a módszer felesleges, mégis a célba visz. A cél nem valahol van, ott voltál és vagy mindig, Csak újra és újra „elindulsz” tőle. Távolban látod a megoldást.
Nincs „ha”, nincs „majd”, ezek azonnal távolabb visznek. Minden tett és cselekvés egy álom, egy új belső kis álom út. De a mostani álmodból nem kifelé visz. Ugyanakkor abból ébredve ébreszthet ebből is.
.