Elakadtam, jó úton járok?

A kérdésékre adott válaszok sok esetben egyedi hangvételűek és stílusúak. Antemon az adott személy számára az adott pillanatban a kérdező számára leginkább felfogható módon és nyelvezettel válaszol. A közölt válaszokban előfordulhatnak olyan utalások, amelyek már elhangzottak publikált közlésekben, de a kérdező számára mégis lényeges a megemlítésük. (Szerkesztők)

 

Kérdező:

Kedves Antemon!

Úgy érzem elakadtam. Már egy jó ideje foglalkozom mindenféle "nem hétköznapi" dologgal. Rengeteg könyvet, cikket olvastam, videókat néztem  mindenféle témában, ami úgy gondoltam, hogy önmagam és a valóság megismerésében fontos lehet. Foglalkoztam anyaggal, térrel, kvantumfizikával, pszichológiával, valósággal, illúzióval, tudattal stb. Sok mindent megértettem és úgy érzem, hogy jó úton is haladok. Csak az a baj, hogy ez csak egy érzés. Igazából fogalmam sincs róla, hogy jó irányba haladok-e, vagy hogy haladok-e egyáltalán. Mostanában nem érkezik hozzám új információ, csupa olyan dologgal találkozom amiről már olvastam és megállapítom, hogy igen, ez így van. 
Van egy belső késztetésem, hogy tovább kéne lépnem, de nem tudom  hogyan. Azért nehéz a dolgom, mert hiába tudom, hogy amit olvasok és tapasztalok (saját életemben a valóságról) az igaz, de nincs külső megerősítésem. Még soha nem voltam tanfolyamon, meditációs hétvégén, de még nem is találkoztam olyan emberrel, aki visszajelzést adhatna a tapasztalásaimról. 
Lehet, hogy a tapasztalásaim is illúziók? Hogyan folytassam az életem, ha már azt sem tudom, mit akarok?

 

Antemon:

Amin keresztülmész, az egy természetes folyamat, teljesen "jól" látod, megtudni valamit magadról csak visszatükröződésből lehetséges, ezt a tükröt nyújtja számodra a többi ember. De ezen "tükrök" mindegyike valamilyen szintű torzítást hordoz magában, mégpedig a benned élő elmés tudat látásmódját.

 

 
Mikor azt érzed, elakadtál, az jelezi számodra, hogy él benned egy elképzelés valamiféle kiindulásról és főleg valamiféle célról, amit el szeretnél érni. Vagyis úgy véled, hogy tudod, milyen az, amikor haladsz, amikor eljutsz valahová és elképzeled, hogy milyen is lesz, amikor odaérsz. Magát az elakadást csak ehhez képest tudod felfogni, hiszen a fenti elképzelésekhez viszonyítod a mostani helyzetedet. Azt kell, hogy mondjam, tudatosságod szempontjából kitűnő, hogy ezt éled éppen!
 
A helyzet mégis teljesen paradox és az emberiség döntő többségét érinti. Mindenkiben ott a késztetés és több kevesebb intenzitással keres, kutat.

Ez egy olyan folyamat része, ami valójában nem is létezik, csupán látszólagos, és az elme velejárója. Az elme saját álmában tartva a "figyelmedet" úgymond leköti az érdeklődésedet, hogy nehogy belőle „kiszakadva” az őt tápláló életenergiád Öntudata teljes érvényűen megcsillanhasson. Teszi ezt azért, mert a lényed kicsiny teremtménye, az elméd, azaz az éned világa attól a pillanattól úgymond "halott" lenne. Csak a forrás eszenciád energiája és az érdeklődés tartja életben. Ezért is vágysz – pontosabban vágyik az „én”-elmejáték mindig "új", igazán megfogó "információkra".

 
Mikor bármit teszel, bármit értesz, bármit megtudsz, azt az elméd felfogásán keresztül teszed, vagyis minden az ő teremtménye lesz, minden belőle fakad. Minden, amit értesz és tudsz, az elme tudása. Az elme önmaga sem más , mint egy illúzió, és amikor eltűnik, vele tűnik el a megszerzett "tudása" is.

Vagyis hiába keresel újabb információt, az nem fog közelebb vinni ahhoz, amit keresel, mivel a keresés késztetése a gyökereidtől fakad és számára nem kielégítő az elme vélt tudása, valódi felismerésre vágyik.

 

 

Az alap "hiba" egy hit léte, mégpedig az, hogy az "Én" a forrása az életednek. A tudatod jelen pillanatban ebben a mélységben ismert önmagára. Innentől kezdve minden törekvés és "tudás" az "Én" forrásnál csak kevesebb energiával, tudattal lesz képes bírni, (mivel belőle fakad), vagyis lehetetlen az "Én" bármilyen cselekvésével azt felfogni, "megérteni" vagy "tudni", ami magának az "Én"-nek a forrása. Ez nála egy sokkal tágabb valóság, amit akkor fogsz fel, mikor az öntudatod  "ott" megjelenik. Egyszerűen spontán ráébredsz.

Pont a túl sok gondolkodás az, amiről lebeszélnélek, mégis a szűkös nyelvi eszközök miatt azt kérem, hogy "gondolj bele" abba, hogy ha csak a fizikai létezésedet nézed, a születésed óta jelen van a tudatod. Az, hogy önmagára mennyire tudatos, és hogy mit figyel aktuálisan, most tegyük is félre. Egy a lényeg, ez a tudat az eszenciád. Nem a tested, a neved, az iskolád, a foglalkozásod, az sem, hogy éppen mit gondol, vagy mit érez, hanem hogy "KI" az, aki mindezt felfogja?
 

Vajon hová kell haladnod, mit kell megtanulnod, melyik könyvet kell elolvasnod, hány diplomát kell szerezned ahhoz, hogy az legyél, aki már vagy? Vagy ha megfordítom, mit tudsz tenni azért, hogy ettől a figyelő létező tudattól, ami az esszenciád, elszakadj?  Soha nem tudsz hozzátenni sem elvenni semmit az életed minden történését energiával ellátó esszenciádhoz és esszenciádból, amiből minden fakad. Mindig is az voltál, mindössze egy "álommal" azonosulsz és hiszed vakon az egyetlen valóságnak az "én" alapérvényességét. Az álom az a hit, hogy "én vagyok".

Bárhol vagy és bármit teszel, azt felfogja "AZ".  Kell még olvasnod hozzá valamit, hogy önmagad legyél?
 
Ami a problémádat okozza, az tulajdonképpen az ébredésed útjának az egyik "verziója". Vagyis a kérdésedre, hogy jó úton jársz-e, csak azt tudom válaszolni, hogy igen. Sőt ha kifejezőbb szeretnék lenni, azt mondanám, nem tudsz olyan irányba menni, hogy az ne legyen "jó út".
 

A tágabb szemszögemből nézve: a már hibátlan és teljes létező tudatok a fizikai síkon testesülnek meg (mint emberek) és azon belső vágyuk hajtja őket, hogy ezen létformában is öntudatra ébredjenek. Nézd meg, mennyire paradox, hogy egy hibátlan létező emberi testben azért elindul valamilyen irányba, hogy megkeresse önmagát! Összegyűjt számtalan tárgyat, elolvas végtelen, - az elmék által kreált - gondolathalmazt és adatot, csak hogy megtalálja önmagát. A szélrózsa minden irányába elindul kitartással, majd falnak ütközik, a földre esik, feláll, visszafordul a kiinduláshoz majd kitartóan egy másik irányt próbál. Küzd, hogy meglelje önmagát. Minden irány végigjárása, minden tárgy elhajítása és minden információ elengedése után egyetlen marad számára, - mikor már a figyelmét nem ezek a "jónak" hitt eszközök, utak és dolgok kötik le -,  hogy amikor ezt mind elvesztette, amikor mindenben "csalódott", ráébredhet, hogy Ő mindig is "AZ" volt, ami és ehhez soha nem is volt semmire szüksége. Keresnie sem kellett, hiszen azt kereste, aki keresett.

 
Az „út” mégsem hiábavaló, hiszen az, hogy „itt tartasz” felismerésekben, az eddig bejártaknak köszönhető!
 

Ezt mind elmével most megértheted, de ez becsapós, mert az azonosulást nem szünteti meg, sőt ez egy újabb csecsebecse az elme polcán és újabb kábulati elem, amely segítségével a figyelmedet elvonja és megcsillantja a lehetőséget: "Értem! Akkor így és így fogok MAJD magamra találni!", és újabb úton indulsz el, hogy majd a jövőben - ha minden, az elméd által gondolt dolgot beszerzel, megteszel - meg fogod találni, amit keresel! 

Ezek a szavak az elmédet mozgatják, fárasztják. De semmit nem adnak Neked. A „kommunikációnk” a háttérben zajlik és mikor majd kicsit lecsitul az elméd és a közeljövőben csak úgy bambulsz a világba, meg fog érni benned egy-egy felismerés, amelyeket az esszenciád átragyogás ad. Ez a fajta tudás a forrásodból jön az elméd felé, és nem fordítva. Akkor nem "megérted" és "tudod", amiket felismertél magadban, hanem valóságként éled át és onnantól számodra az nem kérdés-, válasz- és információ lesz, hanem létvalóság. A részeddé válik, tágabban felfogod a létezésed. Ez a fajta "tudás" minőségi és mélységi szakadékkal húzódik a "ismerem", "értem", "tudom", "láttam" gondolatok és információ mögött. Ez nem megszerezhető, mert akarom, ez megszületik, mint a reggeli ébredés az álomból és maga az álomba merülés is.
 
 
 

Végezetül arra sarkallak mégis, mikor valami hitet ad és késztetést, hogy olvass, tudást szerezz, tanulj, próbálkozz, akkor csináld! Tégy meg mindent, amire erős késztetésed van, így válik tapasztalattá és nem csak „tudássá”, hogy mit ad számodra az a hitt út. Nem tudsz hibázni, mert minden az ébredésedet szolgálja. Ha a késztetésedet elfojtod, akkor az egy benned ott lapuló tartós teher lesz, aminek megtapasztalására vágysz, de visszafogod. Ilyenkor pont az a teher lesz az akadály a felismerésed előtt, mert mindenhová viszed magaddal. Légy könnyed és engedd áramlani ki és be a megjelenő energiákat, létezz szabadabban, így könnyebben ismerheted fel önmagad a sokszínű teljességben. 

 
A valódi felismerésekhez nem lesz szükséged megerősítésre, azt egyszerűn bizonyosságként kezeled. Amikor valamit csak tudott-, hitt dologként rögzítettél, akkor ott lesz a kényszer, hogy azt valaki igazolja számodra, hogy az így van. Ez az elmés tudás jellemzője, mert biztonságra, kiszámíthatóságra törekszik. A pillanat mégsem kiszámítható, avagy az csak látszólagos. Rengeteget változtál, ezt önmagadon nehéz észrevenned, ugyanakkor lemérheted azokon a dolgokon, amelyeket régebben annyira komolyan vettél és ma képes vagy „elengedni”. Minél könnyedebb vagy, minél több magyarázat- és ragaszkodás-kényszeredet engeded szélnek nyugalommal, annál többet változol. Tenni a legkevesebbet tudsz jelenleg, hiszen leginkább az elengedésekre sarkallak, mikor a markodban tartott tudások terhét leteszed, és csak megéled a pillanat minden „ízét”. Hogy valami tarts, ahhoz kell az erő, elengedni valójában mindig könnyebb.
 
 
 

Az egyén fejlődésének egyes szakaszaiban jelentős lendületet ad a megélés, amelyet „társakkal” végzünk. Tudom, hogy ezzel kapcsolatosan vannak mélyen blokkok és sérelmek, de mégis, legtöbbet akkor meríthetsz, ha tőled kérnek tanácsot és te adsz is, mégpedig olyat, amit magad is megéltél. Ami pedig hiányzik a megélés tarsolyából, az nagyrészt elérhető számodra. A saját fejlődésedet tükrözheti az is, ha olyan rendezvényen veszel részt, ahol hasonló beállítottságú emberek vannak, és például meglátod bennük korábbi önmagadat, azon köröket, amelyekből már tapasztalati úton kiléptél. Avagy olyan találkozás is történhet, amelyen keresztül tágul a látótered, de mindenképpen lehetőség "megengedésekre".

Minél tágabb a valóságod, annál kevesebb azon emberek száma, akikkel azonos nézőpontból leszel képes szemlélni a világot. Mégse becsüld őket alá, minden találkozás minden fél számára lehetőség. Segíts az embereknek, mikor kérik. Lényeges, hogy ne kéretlen meggyőzést tűzz ki célodul, hanem válaszolj a kérdésükre, ha megkeresnek, úgy, ahogy az belőled jön. Hibázni nem tudsz, mert úgyis azt képesek felfogni a válaszodból, amit a tudatuk ott, akkor befogad. Sosem a szavaid adnak, hanem az, amit közben a másik megél, ezért sem idézni érdemes, hanem önmagad átadni.

 

Szerkesztői üzenet:

Amennyiben kérdés merül fel benned, vagy szeretnél eszmét cserélni, azt nyugodtan megteheted.
Az oldalra csak azon szövegek kerülnek publikálásra, amelyeket Antemon oda szán és természetesen
csak az után, hogy azt- és annak formáját a kérdező jóváhagyta.

Levelet, kérdést, észrevételt a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségekre küldhetsz.

 

Vissza