Gyakran használt fogalmak II. (Tudatosság)
Ez is, mint minden fogalom, szubjektív tartalommal bír "benned". Bármely meghatározás, amire gondolsz, teljesen helytálló az adott nézőpontodból, ugyanakkor azt gondolni, hogy tudod mit is takar, illúzióba zár.
Bármit is teszel éppen, valamiféle tudattal teszed azt, legyen az akár házimunka, vagy valamilyen játék. A tudat belevetül és megjelenik az adott szerepben, amely önálló rendszerrel bír. Hiszen megvannak a lehetőségek, az eszközök, a határok, a szabályok. Ha váltál "valakivé" az életben, tegyük fel orvos vagy, az is egyfajta szerep. Megvannak a szabályai, korlátai, amelyek szerint élsz, az orvosok viselkedése, az emberek szemében az orvos presztízse, az orvos eszközei, felelőssége. A tudatos táplálkozás, sportok is hasonló tudat kivetülési szintek, egy keretrendszer adta lehetőség. Belevetülsz és úgy éled azt, hogy magát a megélést, mint "szemüveget" a szabályrendszerével együtt elfogadod, magadra öltöd és mindent azon keresztül látsz.
A spiritualitásban a „tudatosság” (utalása) döntő többségében nem az egyes szerepekkel való teljes azonosuláson keresztül szemlélt világra utal, hanem "annak" a tudatosítása, aki a szerepet éli. Az ilyesfajta tudatosság már nem a szereppel azonosítja magát, pontosan tudja, hogy minden cselekedete, gondolata, amely ugyan a szerepet szolgálja, csupán "színjáték", mert tudja, hogy ő ott van mögötte, aki nem azonos a szereppel. Ez a fajta kiteljesedett jelenlét megélése tulajdonképpen egyfajta könnyedséget visz a dolgokba, hiszen ha szerep, amit megélsz, akkor még az sem igazán befolyásoló tényező, hogy ha az egész színdarab összeomlik. Mivel tudatában van a "mögöttes" létezésnek, ráébred, hogy ha a szerep nincs, ő akkor is sértetlenül jelen van.
Ahol ez a fajta tudatosság nincs jelen a megélések mögött, ott bizony páni félelem, extrém reakció, kín és szenvedés övezheti egyes szerepek végét. Például mikor valaki elveszti az állását, vagy valami nagy vágya nem teljesül be.
Tudom, hogy azon "szemüveg", amelyen keresztül most ezt olvasod, ezt nem képes "megérteni", - pontosabban megérteni képes, csak a megélés hiányában ez csak egy információ-lufi a szemében, amelynek nem látja értelmét -, mégis, hogy erről beszélek nektek, egyfajta felhívás arra, hogy próbáld észrevenni a jelenlétet a dolgok mögött, légy üres szemlélője a megéléseknek, miközben változatlanul éled azokat. Tudom, hogy ez nem egyszerű, hiszen az elme kialakulásával egy időben gyakorlatilag leszoktál arról, hogy a figyelmed még az egyes gondolati, érzelmi, fizikai struktúrákba vetülés előtt öntudatra legyen képes ébredni. Mivel a szüleid vagy nevelőid csak azon dolgokra adtak visszatükröző reakciókat, amelyeket a fizikai világban tőled képesek voltak felfogni, a többi elkezdett nem létezni, egyre kevésbé figyeltél rá és mostanra észre sem veszed a létét. Csak a külvilág és a gondolataid léteznek számodra. Csak ezekkel rendelkezel. Ezen gondolatrendszerek és tulajdonságok összessége az "Én" képed.
A figyelmed a minden pillanatban ott lévő lehetőségen egyszerűen azonnal átsiklik. A lehetőség: az öntudatra ébredés. Ráeszmélés arra, hogy nem a figyelmed tárgya vagy, hanem észlelése annak, hogy létezel és az vagy, aki van, „lát”, nem csak maga a megélés. Mindennek tudatát megőrizni a megélés során is.
Miért tűnhet ez nehéznek, vagy miért automatikus szinte a belemerülés? Azért, mert reflexszerűvé vált, hogy a kizárólag a „látótérben” felmerülő dolgok (gondolatok, érzelmek és a „külső” fizikai világ), mint látszólagos egyetlen valóság „elszívják” a teljes sugarad erejét és tudatát. A tudatosságod, melyet annak hiszel, gyakorlatilag öntudatlanság, mert amíg a gondolat, érzelem vagy esemény megélésébe merülsz, nem vagy tudatában egyidejűleg annak is, „aki” éli mindezt.
Miért érdemes tudatosnak lenned? Mert a reflexek, melyek szerint élsz, döntően nem a saját bensődből fakadnak. Rád ragadtak eddigi életed folyamán a külvilág visszatükröződéséből.
Megvannak azok a "nyomógombok", amelyeket ha a külvilág "megnyom", dühös leszel, boldog leszel, éhes leszel, undort, feszültséget vagy hasonlókat élsz meg. De nézd meg, nem azt mondod, dühöt látok és most megélem, hanem „Én” dühös vagyok, ezt is hiszed és az elméd gondolati okokkal alá is támasztja. Nem a megélő stabil tudat vagy, hanem a düh. Ami nem baj, ha tudsz arról, hogy nem vagy azonos a megélttel. Ami egy nagy szabadság, hiszen akkor nem is függenél tőle. Mikor egy játékban, amiről tudsz és arról is, aki játssza, veszítesz, vajon azt is teljes összeomlással éled meg? Mert jelenleg az élet pofonjai mélyebben fájnak, holott az ébredésedet indukálnák.
Az életed pedig "rólad" kellene, hogy szóljon. Itt nem arra célzok, akit magadnak gondolsz ebben a pillanatban. Azért lenne ez hasznos, hogy a késztetések, amelyek miatt fizikai síkon kivetültél, valóban megélhesse azt, amiért ide született. Ennek a lehetősége ott van, minden azért dolgozik az életedben, hogy a szerepek kudarcai okán felébredj belőlük, és ha kellő szerep összeomlik, ott marad az, aki szerep nélkül is mindig ott volt a dolgok mögött. Ez a fájdalmasabb és jóval hosszadalmasabb ébredési folyamat. A másik pedig, hogy nyitottá válsz és önmagad csendes megfigyelése során elkezdesz ébredni és megjelenik egy mélyebb tudatossági szint.
Ez a tudatosság sem a legtávolabbi nézőpont, az ébredések mindegyikből lehetségesek, a tágulás végtelen.
Ha ez a közlés hozzád is eljutott, bármit és bárkit is élsz meg most, halld a saját hívó szavad. Ideje felébredned belőle, légy nyitott és engedd a játszmádat fellazulni. A benne felgyülemlett "nehézségek" is követni fogják.
