Háborús idők

Antemon:

Hogy a felfogásotok fényébe kerüljön, miért is történik az, ami történik, egy kicsit vissza kell hogy utaljak a dolgok forrására.

Minden, a valóságotokban zajló fizikai esemény más és más megjelenési formája az elme alkotta belső „világnak”. Egyfajta tükröződés. Tartalmazza az összes elrugaszkodott agymenést, elképzelést. Az egész történés már egy más síkon zajlik, mint a jelzőktől mentesen létező egyetlen valóság.

Természetesen valóság ez is, csak egy egyedi réteg belőle. Hasonlatosan egy képzelt filmbéli világhoz, de említhetném bármely önálló szabályokkal bíró játékotokat is. Mind a valóságban történik, és mikor igazán átéled, lehet az egyetlen felfogható valóság, de csak számodra és azok számára, akik részt vesznek benne.

Mégis valamiféle virtuális létezés a létezésben. Pont olyan szelet ez, mint a színpad, amely teret ad a dráma, komédia, románc bármely darabjának. Teret biztosít a cselekménynek, kellékeket ad a szerepekhez. Ritka eset azonban, hogy a darab oly mértékű átélésre kerül, hogy magát a színházat is romba döntik az előadás hevében.

A fizikai létezés során gyakorlatilag közel jártok ehhez a végkifejlethez. Persze bizonyos nézőpontból ez sem helytálló kijelentés, hiszen a létezés - amely az egész játszmához teret ad, adja a teret a bolygókhoz, az univerzumhoz és minden együttes létezéséhez - sérthetetlen. Egyrészről mert belőle fakad minden, másrészről mert akkora lehetőség, hogy bármi, ami megjelenik, az hozzá képest létezik, így gyakorlatilag a mozdulatlan semmi maga.

Visszatérve a békés vagy véres játszmákhoz, a létezés szempontjából mindkettő belefér a  „lehetőség” terébe, amit az élet kínál fel. A cselekményt problémává az egyes tudatok dagasztják. A probléma maga is csak egy elképzelés, a valóság megjelenési formája az elvárthoz képest, illetve az erről alkotott felfogó vélemény. Akik nyakig benne vannak az aktuális játszmákban, azok öntudatlanok minden más rétegre. Számukra véresen komolyak a saját szabályaik és határaik, így elfogadhatatlan szintig hergelheti őket az, ha más résztvevők azokat áthágják, vagy nem veszik komolyan.

Ilyen esemény az is, mikor több réteg egymásba mosódik. Remek példa erre a vallások találkozása, amelyek más és más keretekkel bírnak. Mindegyikük „szereplői” a saját szabályaikra tudatosak, és azon felül döntően minden mást elutasítanak. A kereteken, szabályokon kívül van. Egymás valóságát a saját kereteikkel próbálják értelmezni, értékelni.

Az elme jellemzője, hogy azon dolgokkal, amelyek a kereteiket feszegetik és túlmutatnak azokon, egyszerűen nem tud megbékélni. Hiszen az elme maga a keretek, jelzők, szabályok rendszerével való azonosulás, azokba vetett vakhit. Azaz ha azok bármelyike sérül, vagy semmissé válik, az az aktuális beleélő elme széthullásával, halálával fenyeget. Ilyenkor működésbe lép az önvédelmi reakció és lehetőség szerint el kívánja törölni felfogásának teréből a zavaró, feszítő tényezőket.

Sűrűn öntudatlan esetekben a gyilkolás, pusztítás az egyetlen megoldás. Meg kell szüntetnie annak a dolognak a létét, ami nem illik bele a kereteibe és próbálná annak elképzelt világát megcáfolni. Nem akar az illető tudni, látni, tapasztalni olyan dolgokat, amelyek cáfolják az ő hitt tökéletes világát.

Döntően az ilyen dolgok ösztökélik az embert cselekvésre is, de ugyanezen okból képes brutálisan másik élet kioltására is.

Konkrétumokra rámutatva néhány jellemző mondat a szátokból, a létezésetek egyedi rétegeiből kiragadva:  „meg kell ölni a hitetleneket”, „ki kell vágni a fát, teleszemetelik az udvart” , „le kell nyírni a fűvet mert nagy” , „el kell zavarni a sötétbőrűeket”.

Adott nézőpontból a háborús megnyilvánulások teljességgel azonos diszfunkcióra utalnak, mint az óvodában elvett lapát miatti bömbölés és a „bűnös” bokán rúgása. Minden ilyen forma arra törekszik, hogy az egységes elfogadott belső rendszer kereteit visszaállítsa és még a lehetőségét is megakadályozza az „ellenség bomlasztó beáramlásának”.

A külső szemlélő (aki azonos valóságban létezik, de más történet-kereteket fogad el saját „valóságnak”) számára elrugaszkodott, elítélendő, őrült cselekedetként is felfoghatja a másik tetteit, amit a saját valóságából néző teljesen normális megoldásnak tart. Figyelj oda, mert magad sem élsz meg más metódust, mikor elítéled az illetőt, vagy el kívánod őt törölni a föld színéről, de legalábbis a saját életedből radíroznád ki végleg. (magad is azért teszed, mivel sérti a saját szabályrendszeredbe vetett hitedet)

A reakció és válaszreakció a frusztráció mértékétől és a tudat külsőbb rétegbe lépésének esélyétől függ. A mélyen öntudatlan tömegek reakciója és ellenreakciója borítékolható. Ezáltal nagyon sok ember irányítható a világotokban. Egyesek ezt felismerve a tömegek áramlásával törölnek el a föld színéről másokat. Ez olykor burkoltan zajlik, a valós okok és a szálakat mozgatók előtérbe kerülése nélkül, máskor pedig teljesen nyíltan, parancsot követő katona-lelkek pusztítják el egymást vélt ideológiák nevében. A pusztításból meríthet indulatot a másik fél a bosszúhoz, amely az előzőek elsöprésére irányul, amelyből majd az elsők merítenek újabb energiát.

A bolygó, az élet pedig alátok teszi a lehetőséget, a teret minderre. Az esély a zárt tudatos létezések tágulásában rejlik, a felismerésben, hogy az elképzelt határaitok valójában csak képzelt határok. A ráébredés felszabadít egy réteget, de számtalan következő rétegbe érkeztek, amely újabb, igaz már tágabb határral bír, de ne aludjatok el békésen. Ez pont olyan korlát, mint az előző. Arra szeretnék rámutatni, hogy legyen meg bennetek a vágy, a tűz a megismerésre, a valóság megismerésére, ne pedig egy újabb ideológia keresésére, amelybe ideig-óráig újra belealudhattok.

A keresőknek rámutatok, hogy a lehetőségek határain belül ha nem találod az utat, de a késztetésed már megvan, vannak kérdéseid és valóban érdekelnek a válaszok, személyedre szabottan kínálok útmutatást.

További infomációkhoz az  „Elérhetőségek” menüponton keresztül juthatsz

Vissza