Hanganyaggal kapcsolatos kérdések

A kérdésékre adott válaszok sok esetben egyedi hangvételűek és stílusúak. Antemon az adott személy számára az adott pillanatban a kérdező számára leginkább felfogható módon és nyelvezettel válaszol. A közölt válaszokban előfordulhatnak olyan utalások, amelyek már elhangzottak publikált közlésekben, de a kérdező számára mégis lényeges a megemlítésük. (Szerkesztők)

 

Kérdés:

Szeretném megkérdezni, hogy miért van az, hogy amikor elkezdek lelassulni+befelé figyelni, akkor gyerekkori helyszínekről ugranak be képek? Köszönöm!  (Emese)

Válasz:
 
Figyelés-, „jelenlét” gyakorlása közben pont ugyanaz játszódik le, mint egyéb esetben, képek, gondolatok, érzetek, érzelmek jelenhetnek meg a „belső” térben. Viszont ilyenkor több mindent képes észrevenni a figyelő tudat. Másodsorban az elme olyan képeket és gondolatokat igyekszik előkeríteni, amelyek a leginkább képesek a figyelmet elvinni, hiszen számára egyfajta fontosság-vesztés az, hogy nem birtokolja a teljes tudatosságot.
 
Éppen ezért teljesen mindegy, mi az, amit lát az ember gyakorlás közben, egy a lényeg, megőrizni a tudatot, hogy ott vagyok és figyelek. Amikor már a „mi is, amit látok?”, „milyen érzést érzek?” avagy bármilyen minősítés, értelmezés jelenik meg, azt mutatja, hogy elragadta a figyelmet annak a tárgya. Ennek felismerésekor csupán érdemes visszatérni a gyakorlás céljához azt tudatosítani, hogy vagyunk és figyelünk. Lehet rá számítani, hogy egyre intenzívebb érzelmi, képi, gondolati ingerek jönnek majd, hogy gátolják magát a gyakorlást. De ettől függetlenül érdemes nyugodtan folytatni.