Hogyan működik a teremtés?

 

Antemon:

Bár azon törekvés, hogy a „teremtés” érthetővé váljon, teljességgel értelmetlen célkitűzés, mégsem hiábavaló az elmék lekötése mellett megszólítani a tudatotokat, hogy megszülethessenek bennetek a megélés adta felismerések a teremtéssel kapcsolatban.

Nem szükségtelen újra rámutatnom, hogy olyan feladat szavakkal értelmet adni annak, ami az elme létezését is megelőzi és magába foglalja és azzal ellentétben korlátlan, mint néhány szóban elmondani például az "almát" annak, aki soha nem látott és kóstolt még csak gyümölcsöt sem. Éppen ezért bármit is foglalok szavakba, az a valóságtól távol esik.

 

A teremtés több síkon történik, de maga a sík szeparáció is illuzórikus, mégis ezt használom, hogy valamiféle „megfogható” iránymutatást adhassak. Teremtett világot hozol létre és fogsz fel a mindennapjaidban és álmaidban egyaránt. Sőt, minden pillanatban általad teremted a valóságot.

Amennyiben ez érzékenyen érinti néhányatokat, akik mélyebb vallásos meggyőződéssel bírnak, utalnék számukra, hogy az általuk kapott útmutatás, miszerint Isten a saját képére formálta őket, magában hordozza, hogy képessé tette őket a teremtésre, amelyet saját teremtő képességével alkotott. De a vallás kérdése nem jelen közlés tárgya. Kérlek légy nyitott és hagyd elnyugodni elmédet, miközben olvasol.

Sok ezoterikus dogmát tudtok és hangoztattok arról, hogy minden egy, hogy a gondolatoknak teremtő erejük van, hogy gondolkodj pozitívan. Ugyanakkor ezek csupán szavak, és az értelmezésükben történő megértés azonnal elveszi az érdeklődést azon „mélységük” megtapasztalására, ahová mutatnak.

 

 

A közlés alapján ezekből kiragadom most a gondolatot. Vajon a gondolat képes lehet teremteni? Bizonyos szempontból igen, más nézőpontból teljességgel téves az állítás. Az a legcsodálatosabb a fizikai világotokban – amelyet már bizonyos köreitek meg is fogalmaztak -, hogy minden, és annak ellentéte is alátámasztható, és egyben cáfolható is logikus magyarázatokkal, csupán a nézőpontjuk alapján. Innentől kezdve teljesen értelmetlenné válik az igazság-hazugság, jó-rossz, stb. fogalmak.

Minden egyes „dolog” csak akkor válik felfoghatóvá, létezővé, ha a szemlélője ugyanazon pillanatban egyszerre tudatában van a létével és nemlétével is. Ekkor tapasztalhatóvá válik a teremtés. Ebbe az irányba mutat számotokra a „dualitás” szavatok. Ha valami nem különülne el az egésztől, akkor az külön létezőként nem lenne felfogható. Ugyanakkor az egész ("része") marad, hiszen már az ott volt, mielőtt "kiragadtad" belőle.

Nézd csak meg a felfoghatóbb példákon keresztül. Látod, hogy fény van valahol, ha azt van mihez képest észlelned, vagyis tapasztalod a nála sötétebbet is egy időben. Hallod a hangot, mert „megtöri” a csendet.  Érzed vagy hallod a ritmust, mert váltakozva a csend és a hang időszakai kerülnek figyelmed fókuszába és azokat a kontrasztjukkal hasonlítod.

 

 

Amit nem vagy képes semmihez viszonyítani, az számodra nem létezik. Vagyis azt fogod fel megteremtettnek, amit képes vagy bármihez viszonyítani. Ebből a szempontból teremtés az is, mikor bármi pusztulását vagy hiányát tapasztalod meg, azaz maga a pusztítás is.

Ha erre ráérzel, érezheted, hogy a gondolat valahol maga a teremtmény. Gondolat alatt értem a felfogást és értelmezést is, hiszen egy tárgynak is akkor vagy tapasztalója, ha annak léte benned, általad értelmezésre kerül. Bizony vesznek körül most is olyan „dolgok”, amelyeket egyszerűen nem „látsz”, mivel semmiféle viszonyítási alappal nem rendelkezel, ezért egyszerűen képtelen vagy őket felfogni. Minél szűkebb a látómeződ, annál inkább nevezed a rajta kívül eső dolgokat „természetfelettinek”.

A valóságotokban, a teretekben minden létezhet, hiszen benne foglaltatik a teljes nemlét is egyben. Az pedig a bármi bölcsője. Ráadásul azt is mondhatnám, hogy már most ott van minden az orrotok előtt, mindössze a felfogás hiányzik hozzá. Tehát valójában nem dolgokat teremtetek, hanem ti magatok tágultok annyira, hogy a felfogásotok pontosan körülír egyfajta megvalósulást. Amint ennek felfogására a „többi tudat” is képes, akkor kollektív, felfogható „dologgá” minősül.

A találmányaitok is ily módon születnek. Nem olyat fedeztek fel, amelyek alkotóelemei és lehetősége a világotokban ne állna már rendelkezésre, mindössze egy adott pillanatban egy vagy több tudat (erre nem egy példátok van a történelem során) elég éretté válik, hogy komplexebb összefüggéseket felfogva a meglévő „elemekből” egy újabb, „eddig nem létezőnek" titulált dolgot teremtsen, amely onnantól saját valósággá válik a többi tudat számára is. Vagyis egy újfajta értelmezést juttat a köztudatba.

 

 

Ha beleérzel ebbe, értelmezheted úgy, hogy a gondolat önmaga teremt is, de valójában mégsem.

Mi történne, ha a gondolat teremtené a valóságot? Igen hamar véget érne a világotok. A gondolat a benned raktározott értelmezéseket és egyfajta viszony-világot takar.

Van valósága annak is, hogy a gondolat – vagyis a viszonyításod – energiát gerjeszt, pontosabban adott energiaminta megjelenését hordozza magában, vagy éppen ahhoz „csapódik”. Például ha valami, amit felfogsz, nem tetszik, vagy éppen nagyon tetszik neked, vagy ha valami rendkívül erős érzelmi reakciót hoz fel benned (például agressziót). Ezek az érzetek, érzelmek a tudatból kivetült energiaminták testben felfogható „teremtményei”. Általuk cselekszel. A cselekvés pedig a fizikai valóságra nézve hatást gyakorol, azaz teremtő hatású. Épít vagy pusztít. Mindenképpen valamilyen nyomot hagy, de legalábbis hatást indít el látszólagosan kifelé, majd ellenhatásokat és visszatükröződéseket generál. Olyan ez, mint amikor egy kavicsot beledobsz egy pocsolyába és az hullámokat gerjeszt.

Sokan úgy képzelitek el a teremtést, mint egyes filmekben: a varázslók vagy szuperhősök fejéből kipattanó szikra létrehozza a tárgyakat, eseményeket a többiek nagy csodálkozására. Éppen ezért az elmék már fenik a fogukat, hogy ilyen képességek birtokába kerüljetek, hogy még nagyobb hatalom és birtoklás valósulhasson meg. Az elme még nagyobb becsbe kerüljön, hogy mindezt csak ő képes megadni számotokra.

A tudatos teremtéshez ugyan szükségszerű kiindulás lehet az akarás, de mint ahogy a korábbiakban már utaltam rá, ebben az esetben is eltérő a hatása, mint ahogy azt az átlagos elme gondolja. Mikor valamire gondolati vágyad van, mikor valamit akarsz (avagy ennek pont az ellenkezőjét érzed valamivel kapcsolatban), akkor a felfogás miatt ez a vágy magában hordozza a másik pólust is. Például mikor pénzt akarsz, mégpedig erősen, annak az akaratnak az energiája pont ugyanolyan erővel tudatosítja benned azt is, hogy nincs pénzed (hiszen pont ehhez képest jött létre az akarásod). Ez a teremtést két irányba húzza, azaz konkrétan kioltja egymást a két energia. Ennek az eredménye pedig az, hogy az egyén összes erejét egyfajta belső harcra fordítja, ahol az elme gondolatai ütköznek egymással a kimerülésig. Utalhatnék arra a példára, melyet kedvenc asztrológusom emleget olykor: zárd össze a páraelszívót és a párásítót egy szobába, hadd küzdjenek meg egymással. (utalás a szerkesztői csapatunk Asztrológusának szavajárására, szerk.)

Ugyanakkor ez a fajta „nincs, de akarok”, mégis hordozhat magában teremtési lehetőséget, csak rendkívül verejtékes módon, gyenge hatásfokkal. Hiszen az erős akarás és hit, hogy „nekem az nincs, de szerzek”, testi érzetként, érzelemként, feszültségként materializálódik, és egyszerűen cselekvést – izommozgást - indukál, vagyis teszel valamit a pénzért. Jó esetben például dolgozol és nem másokban kárt téve jutsz el hozzá.

 

 

 

A hatásfok említésekor arra célzok, hogy beláthatóan nem ez az energia lesz az, amivel lendületből, elmebeli elhatározással, izommunkáddal nyersz a lottón és kész. Főleg azért, mert ugyan erőteljes benned a tenni akarás energiája, de a kétkedés és a hiány is, amely pont az ellenkező megvalósulást indukálja.

A fizikai síkotok lehetőség, és bizonyos szempontból nézve senki nem bírálja felül azt, hogy mit is „hozol létre”. Ugyanúgy jogod van megélni a nincs-et, - ha az fakad belőled intenzívebben - mint azt, hogy van.

Mielőtt úgy vélnéd, hogy máris kezedben az eszköz, amely segítségével mindent úgy alakítasz, ahogy akarsz, jeleznem kell számodra, hogy bizonyos nézőpontból ez igaz, de ugyanakkor tévedsz is. Emlékezz az utalásomra az almával kapcsolatban.

De maradjunk a megkezdett útmutatásnál. A gondolatok viszonyulásai nem a teremtés eszközei, azaz a gondolat teremtő ereje, mint elmélet, nem helytálló. Közvetve látszólag van hozzá köze, hiszen a cselekvést indukáló feszültségért felelős. Ezért kiindulása lehet számodra a vágy és az akarat. De ezt érdemes azonnal szélnek is ereszteni, mert legalább akkora akadályt is jelent, ezért céloztam korábban a „nincs, ezért akarom” duális hatására.

Mielőtt azt gondolnád, számodra nem működik a teremtés, rá kell, hogy mutassak, ebben a pillanatban is tökéletesen „alkotod” a valóságodat. Az persze már lehet ok a panaszra, hogy megnézvén az életedet azt mondod, „Ezt csinálom magamnak? Na, hát ebből többet nem kérek.” Ha ez megfogalmazódik benned, javaslom, hogy változz, változtass.

Miért is? Sokan beszéltek ezoterikus körökben a tükör fogalmáról. Nos, nézd meg, mit látsz „odakint”? Amilyennek látod az életet, az valahol ott van benned. Ez pedig a teremtés és a felfogás visszacsatolása, - durván fogalmazva - ami benned, azt látod „kint”, és amit „kint” felfogsz, az a belső megélésed milyenségének materializációja, amelyet az érzékszerveid igazolásként visszacsatolnak a belső értelmezéshez. Gyakorlatilag úgy tudod megélni és felfogni a benned rejlő energiákat, hogy az általuk létrejött valóságot felfogod. Ez a fizikai síkon való megtestesülés. Ez a kép viszont leginkább az egód játékszerévé válik és az nem is tudatosul benned, hogy valahol ez „belőled” fakad.

Lecsupaszított példával, mikor semmi nem sikerül és minden borús, akkor a „külvilág” eseményei is azok lesznek számodra, amelyek megerősítenek ebben a hitedben.  Ekkor a reggelben nem a madárka csodás dalát veszed észre, hanem, hogy "már megint hajnalban rikácsol még ez is". Látod, ugyanazon valóság más nézőpontja akár egy teljesen másik világot is eredményez számodra. Minden azon múlik, valójában mik feszülnek benned aktuálisan. Észreveheted, hogy nem a madár a teremtményed, hanem a megélés. Ezért utaltam már rá számtalanszor, hogy minden pillanatban az a legfontosabb számodra amit "belül" megélsz.

 

 

Persze ez is félrevezető lehet, hiszen például ez vezetett az egyik - korábban említett – ezoterikus dogmához, miszerint a pozitív gondolatok teremtik a pozitív jövőt, így ha pozitívan gondolkodsz, akkor minden szép és jó lesz. Nos, mint minden gondolat és elmés elv, amiben „hiszel”, magában hordozza az igazsága mellett a tévedését is, vagyis mindkét oldalát meg fogod tapasztalni.

Ez alól egyetlen hit, gondolat, minősítés és elképzelésed sem kivétel. Bármelyik oldalra kezded fordítani a figyelmed nagyobb hangsúllyal, elkerülhetetlen módon a másik - szemellenző mögé zárt - oldalt is ugyanolyan energiával viszi magával és - mint arra már korábban utaltam, akkor fogod fel az egyik oldalt, ha viszonyítod a komplementeréhez - szükségszerűen megszerzi magának a figyelmedet a másik oldal is. Vagyis hatalmas energiájú pozitív gondolkodók életében is hatalmas energiával „teremtésre” kerül a negatív oldal is, ami bizony elkerülhetetlenül elé fog kerülni.

A dualitással működő világotokban mindig jelen lesz a két pólus és bármelyikbe is fektetsz nagyobb energiát, az a másik oldalának materializálódását is erősíti.

Ha tudsz koncentrálni, egy egyszerű gyakorlattal tapasztalhatod is a figyelem másik oldalának megjelenését. Ha magad elé tartod a mutatóujjadat könyv-olvasásnyi távolságra és elhatározod, hogy a figyelmed minden fókuszával csak azt nézed, tapasztalhatod, hogy egy idő után defókuszált leszel és az ujjad áttetszővé válik, megjelenik mögötte a tér üressége, "amihez képest" létezik, majd az ujjad akár el is tűnik és pont a nemlétét látod meg.  Nem tudsz egy dolgot úgy tudatosan fókuszba tartani, hogy meg ne tapasztald létezésének feltételét is egyben. Ezért javasolt a nyitott, nem dogmatikus hozzáállás a dolgokhoz.

 

 

A megvilágosult mestereitek is hasonló tanáccsal bíztatnak valós mivoltotok megtapasztalására, az elme illuzórikus mivoltának megélésére azáltal, hogy teljes figyelmeteket fókuszáljátok arra, amit magatoknak gondoltok. Majd ha ezt kellő kitartással végzi valaki, elkerülhetetlenül eltűnik az, amit eddig valós önmagának hitt és felfogja a nemlétét is egy időben, sőt megdöbbentő módon ráébredhet arra, hogy mikor az eltűnik, még ezt is kívülről szemléli, vagyis egy másik nézőpontban még ekkor is létezik.

Ezen felismerést és a teremtéssel való „játékot” is csakis a saját megélésetek töltheti meg tartalommal, az elméletre, a szövegekre semmi szükségetek egy idő után, viszont a megtapasztalásra annál több.

Most pedig térjünk vissza a gondolat és akarások adta késztetések mögött húzódó teremtő energiákra, amelyeket sokan közületek szeretnének tudatosan befolyásolni.

A tudatos teremtésnek megvannak a hátulütői. Olyan ez, mint amikor az ember beleavatkozik a természet rendjébe, amely önmagában már régóta tökéletesen működik. Megváltoztatja az összetételt, az erdők, állatok számát, fajtáját, és csodálkozik, hogy nem képes kézben tartani a következményeket. Nos, ha az elmétek – aki, ugyebár vágyat érez a teremtés képességének birtoklására – bele tudna avatkozni a folyamatba, nagyon nagy bajban lennétek.

Ugyanakkor azt tapasztalhatod, hogy valami – még ha nem is az elme – teremti a mindennapokat és valaki a sorsot is egyengeti. A megvilágosodottak közületek ezt úgy fejezik ki, hogy a dolgokat „nem akarják”, hanem azok egyszerűen megtörténnek velük. Ha ráérzel, mielőtt bármiről felmerül benned gondolat, Az, ami felfog,  már létezik. Mind a figyelmed, mind a valóság már létezik a gondolat és az érzelmek előtt is.

Ezekkel a kijelentésekkel óvatosan kell bánnom, mert az elméitek rendkívül éhesen és kiélezetten szeretnék maguk uralma alá helyezni a helyzetet, vagyis a lustaságra hajlamosabbak azt mondják, rendben, ha minden csak megtörténik, akkor én lefekszem az ágyba, bekapcsolom a tv-t és a sors majd egyengeti az utamat. Ez a fajta nem cselekvés is cselekvés, amelyet az elme indukált és nem az a fajta együttrezgés, amire invitállak, tudatosan teremteni vágyó.

 

 

Utaltam rá korábban, hogy azon dolgok alkotják életedet, amelyek „benned vannak”. Ez nagyon sokszor teljesen öntudatlan. Csak a külvilágot látod és nem érted, hogy hol is van ez benned, hol van ez a sok borzalom benned, hiszen Te a szeretet megtestesült lénye vagy!? Nem egyszerű észlelni, mi is rejtőzik bennünk, hiszen a külvilág szimbólumokat használ és a tükörkifejezés sem azonos a falitükrötök adta egy az egyben képpel. 

A teremtés nemcsak kézzel foghatóan értendő, hanem ott vannak például a viszonyulások. Vagyis a benned meggyökeresedett hozzáállások. Ha például van benned valamilyen szintű elutasítás bizonyos életterületen, például: férfiakra, nőkre, viselkedésmintákra, stb., akkor ennek „teremtése” meg fog történni az életedben, vagyis olyan helyzeteket „állítasz össze” az energiák által – hozzáteszem nem kis segítséggel –, amelyben majdhogynem megfogható formában megjelenik az elutasítás-energiád. De példaként hozhattam volna fel a ragaszkodást, függőséget is. Tehát ekkor sem a konkrét életesemény részletei a lényegesek, hanem - ahogy azt korábban már említettem - az, hogy mindeközben mit élsz át pontosan. Nem személyekre és jelzőkre lebontva, hanem érzetre, érzelmekre. Ez mutatja számodra, mi feszül benned.

Ha ezt sikerül értelmezned, akár meg is fordíthatod a jelenséget, hiszen, ha az érzetet magadban intenzíven meg tudod élni, mint belső valóságot, akkor az akár „materializálódhat” is a valóságban. Ebben nem is tévedsz túl sokat (mindamellett, hogy persze tágabb valóságból ez cáfolható is, de ezt tegyük félre és haladjunk lépésenként).

Tehát mikor dühöt, elutasítást élsz meg, azt nem emlékként éled, hanem véresen komoly pillanatnyi valóságként. Amíg ez benned szunnyad, teremti is a helyzeteket, ahol elő tud jönni. Vagyis ha jelen valóságként át tudsz élni belül olyan érzeteket, amelyek a célod elérésekor „megtörténnek majd” a valóságban, akkor az bizony teremtheti a valóságodat.

Na persze ez korántsem ilyen egyszerű (emlékezz az alma példára). Vegyünk egy példát, akarati szándékod eladni valamit. Az érzelmi felidézés a teremtéshez a boldogság és siker megélése, mikor az eladás sikerrel jár. Nos, a kettő nem biztos, hogy a „sorsod” útjain összefonódik. Egyrészről  nem tudod meghatározni mikor fog bekövetkezni, amit „teremtesz”, másrészről azt sem, hogy milyen eseménysorozat megélésekor. Vagyis, könnyen meglehet, hogy a terveid alapján a korábban megélt boldog sikeres érzet megjelenik majd, mikor 87 évesen egy kórházi ágyon végre magadtól sikerült az ágytálba végezni a dolgodat egyéb szerek segítsége nélkül. Amely, bár morbidnak hangzik, de pontosan olyan nagy és sikeres élmény lesz számodra, mint amit átéltél ott, akkor a tudatos teremtésben.

 

 

Az előzőekben említett példa sarkalatos, de talán megfelelő irányt mutat számodra és elméd számára, hogy késztetése, hogy uralja a teremtést, hiábavaló. De mondok másik példát is, hogy teljesebb képet kaphass.

Ott van a milliárdos, aki boldog, és nem a pénze miatt, hanem mert gyermekkora óta érezte, hogy nem kellenek gátlások, érezte az álmait, és minden lehetőséget megragadott, belevágott a legőrültebb nagyviláginak tűnő üzletbe is, mert együtt rezgett valamivel ott belül, és nem voltak kétségei, dilemmái, egyszerűen tudta, hogy ő eléri. Néha, amikor görcsölt és pillanatkora megállt és „akart”, veszteségek és sikertelenségek övezték az útját. Ráérzett, hogy ezeket szélnek eressze és egyszerűen tudta, hogy neki sikerülni fog. Mindenben a lehetőséget látta és habozás nélkül lépett. A kudarcokat beépítette és tökéletesítette "magát". Egyfajta „kétségek nélküli bizalma” volt önmagában és az életben, és mindig lépett, amint „megnyílt” egy ajtó.

Ez a fajta teremtés tudatos. De a tudat és az elmés „én akarom” állapotok eltérnek. Ezen állapot inkább egyfajta összhang azzal, amit nagyon mély késztetésnek neveznék. Összhang azokkal a mély energiákkal, amelyek a fizikai világra „születését” indukálták. Hatalmas élmény ezt megérezni, amikor a sok elmés lerakódás terhétől, gátlásától megszabadulva a pillanat adta lehetőségekben egyszerűen cselekszel, ráérzel, mi az, ami működik és azt hagyod kiteljesedni.

 

 

A teremtés a fizikai világban fizikai módon értelmezendő. Hiszen pont azért vagytok ezen a síkon, hogy a sűrűbb anyagi kivetüléseken keresztül fizikai módon is képesek legyetek alkotni és tapasztalni. Ezt egyetlen másik tudati nézőpont sem képes megadni. Sok tudat-sugár számára ezért olyan csábító a fizikai sík. Az öngyilkos tudatok is rendkívüli fájdalom energiákat élnek át, mert ugyan már érzik, hogy meg kellett volna oldaniuk a helyzetet, akár már látják is, de nem tudnak fizikailag lépni már. Mindössze hatalmas belső energiák tépázzák őket és bizony ezek a fájdalmas késztetések újra visszahozhatják a síkotokra fókuszálva őket egy nehezebb sorsot választva, hogy katartikusan megélhessék, amit elmulasztottak.

Ezért sem igazán tekinthető problémamegoldásnak az ön-élet kioltása.

Visszatérve a teremtés folyamatára. A késztetések, amelyek mélyről fakadnak, előhozzák a fizikai lehetőségeket és irányokat, amelyek irányába „léphettek”. Minden pillanatban vannak előttetek életlehetőségek. Általában az elme korlátai, félelmei, agyalások, megfelelési kényszerek és ilyen lerakódások állnak az útban a cselekvés előtt. Mondanom sem kell, hogy a pillanat adta lehetőség általában rövid életű. Ha nem cselekszel, hát átalakul minden. Nem rosszabb, hanem más jellegű és minőségű pillanat kerül majd eléd, de már nem az, ami „akkor”. Nem is érdemes bánkódni, hanem egyszerűen figyelni és lépni érzésed szerint, saját döntésből. Ekkor senkit nem hibáztathatsz és valóban akaratod szerint léptél. Vagyis ez a legtöbb, amit megtehetsz magadért. Miért mondanál le bármelyikről is?

Amikor együtt dolgozik az elméd a tested és a mélyről fakadó késztetésed, vagyis gördülékeny a teremtésed, akkor meg fogod azt tapasztalni, hogy minden a kezedre játszik, minden meglesz ott és akkor, amikor kell, és a szükségtelen megelőző félelmeidet felváltja egy végtelen bizalom az életedben. Mikor minden egybevág és történik, akkor összhangban vagy mindennel. Ez a tökéletes teremtés, amelyet számodra kijelöltél.

 

 

Megfelelő példákért, hogy rávilágítsak, felhasználom most, „gazdatestem” emlékeit, amelyeket talán többen tudtok követni. Az akarat és az együttrezgés adta lehetőségre két filmalkotásban utalok.

Az egyik utalás Harry Potter és a félvér herceg c. film azon részét „hozta elő”, amelyben a főhős bizonyos Félix szerencse elixir elfogyasztásával próbálja megoldani a korábban akaratból sikertelen célját. Fellazult állapotba kerül, és azt cselekszi, ami éppen beugrik neki. A sors úgy hozza, hogy nem logikus úton, könnyedén éri el a célját. (a filmben 1:42:30 – 1:54:00 közti rész)

A másik utalás az Igen Ember (Yes Man) című filmben zajló elmés mérlegelésű megélésből egy másfajta hozzáállásba kényszerülő ember sorsának alakulását mutatja be.

Természetesen mindkét, benned (a médiumra utal) most felszakításra került emlék csak töredék, de az alkotóik intuitív módon beleéreztek a „folyamatba”. Ez mindenki számára kitűnő példa, hogy a saját valóságukban figyeljék a lehetőségeket és merjenek élni. Ezt sem javaslom kizárólagos igazságként venni, hiszen rendkívül torzít, de mégis iránymutató. Találd meg a saját utadat a tapasztalásaid alapján, mert ebben sincs egy „igaz” út.

 

Szerkesztői üzenet: