Honnan származnak a közlések?

Antemon:

Szeretnék bepillantást adni számodra, honnan is származnak ezen közlések, ha már meghatározni nem is lehetséges, „kitől” is érkeznek.

Nem győzöm elégszer kiemelni, hogy ha már érthetővé tettem, az azt jelenti, hogy teljesen eltorzult az információ, de iránymutatásként és belső felismerésként talán sikerül megcsillantanom számodra a valóság egy darabkáját. A többi rajtad áll.

Nézd meg, mi az, amit képes vagy észlelni, és hogy honnan teszed azt. Először is, minden felfogás gyökereként leképezed, megteremted az „Én” fogalmát, hiszen azt állítod, én „ezt és ezt  látom/fogom fel”. Vagyis a nézőpontod az „én”-ből származik. Itt hangsúlyos azt is megjegyeznem, hogy ennek az énnek az aktuális minőségéből szemlélsz, azaz az „én” minősége döntően befolyásolja a felfogást.

Például mikor azt mondod, én a cégvezető vagyok, akkor amiket látsz, azt egy cégvezetői szerepkörben létező „én” fogja fel, rányomva az összes erkölcsi és egyéb hitvilág bélyegét, amelyeket az elméd ezen szerepkörhöz társít a hited szerint. Amennyiben éppen munkanélküli lettél és ráébredsz, hogy senki nem lát téged már cégvezetőnek, és úgy fogod fel magad, hogy szerencsétlen kisemmizett munkanélküli vagy, akkor a felfogásod már ebből a szemszögből indul és torzít a saját képére mindent. Ha éppen nyersz a lottón, akkor egy lottónyertes szerepét veszed át, ekkor a világ, ami felfogsz, ebből a szerepből adja magát számodra. Vagyis a megfigyelések során az sem mindegy, ki az, aki figyeli. Ettől is függ a világod milyensége, amit felfogsz.

Ha megnézed ezt az egészet, láthatod, hogy akár – az előző – mindhárom szerepet is „te” élted meg. Vagyis egy 4. fajta én látja a cégvezető, a munkanélküli, majd a lottónyertes „én” létét is. Ebből észreveheted, hogy egyetlen egy önmagadnak hitt szerep sem a végleges igazsága annak, ki is vagy Te, hanem az „én” hit mindössze egy valakinek hitt illúzióval való azonosulás, ami minden bizonnyal el fog múlni, ha akarod, ha nem. Legkésőbb a fizikai világban létező „halálod” során.

Ezt az egészet szükségszerű volt megosztanom veled, hogy felfoghasd a nézőpontomat. Mindent, ami „belőled” (és itt most erősen hangsúlyos a belőled szó) fakad, azt képes vagy felfogni, de amíg egy nézőpontban tudatosulsz, addig csak azt fogod fel, ami ezen nézőpont terméke, vagyis a valóság azon szelete, amelyet mint megfigyelő a saját képedre torzítottál.

Amíg a cégvezető tudatossága a valóságod, nem vagy képes a munkanélküli, kisemmizett szemüvegén keresztül látni. Amennyiben mindkét szemszögből egyszerre tudod látni a valóságot, már egyik azonosulás sem a sajátod, hanem egy olyan „én”–ként létezel, amely megélte a cégvezetőt és a munkanélkülit is. Vagyis pontosan tudod, hogy mindkettő csupán élethelyzet, amelyek veled – most egy harmadik szerepben megtestesülő énnel – történtek meg.

Hogy felfoghass bármit, arra egy picit távolabbról szükségszerű ránézned. Vagyis egészen addig nem tudsz az aktuális szerepedből kikeveredni, míg fel nem adod a vele való azonosság hitét. Vagyis azt a hitet, hogy „ez vagy te” azaz „ez vagyok én”.

Amint ezt elengedted, észre fogod venni, hogy bár tudod, hogy nem „az” vagy, mégis létezel, tehát az egész csak egy szerep volt. Ekkor a szerepedet már objektíven tudod értékelni, és észlelheted, hogy az is a „mostani belőled” fakadt. (mindössze nem voltál tudatában ennek)

Nos jelen esetben "én" a létezésedet lehetővé tévő forrásod egy „magasabb” tudatossági szintjéről „látok” rád, és ezen – életenergiádat és tudatod fényét biztosító – „fénynyalábon” keresztül, „belülről” kapod az útjelzőimet. Amelyek, valójában semmit nem érnek. Bármilyen szavakat használhatnék, ­- mint minden tanulás esetében – itt is megállja a helyét az a tézis, hogy az útmutatás, tanulás akkor jön létre, ha a felfogás megvalósul. Vagyis a legfontosabb a „folyamatban” a tanulni vágyó. Azaz minden csak rajtad áll! A Te nyitottságod és látótered szab határt annak, hogy mit vagy képes felfogni.

A szavaim megjelennek a világodban, jelen esetben írott szöveg formájában egy olyan közeg által, amelyet a jelenben önmagadként ismert én hited szerint észlelni és felfogni képes. A probléma ott adódik, hogy az aktuális szereped szemüvege (emlékezz a  cégvezetőre, a kisemmizett munkanélkülire, vagy éppen a lottónyertesre) eltorzítja a valóságot, és csak ezen a szűrőn keresztül születhet meg a „megértés”. Éppen ezért felesleges értelmezned azt, amit mondok, de megtapasztalásra feltétlenül ösztönözlek! Figyeld meg a szavaimat, az útmutatásomat az életedben és légy nyitott arra, hogy a saját valóságodat teljesebben fogd fel. Ha ez megszületik, máris egy tágabb tudat szemszögéből látsz mindent, ami felfogható számodra.

Az egész folyamatra egy hasonlatot használok, amely segíthet a ráébredésben. De az előzőek alapján próbálj tartózkodni a megértés, a hit és hasonló szükségtelen köreidtől, csak figyelj, majd engedd el az egészet és éld az életed.

Az életenergiádat, amelyen keresztül létezel, képzeld el egy hatalmas reflektornak, amely nagy távolságból világít. Körülötte teljes a sötétség, de amit megvilágít, az észlelhető, azaz felfogható. Ha ezen reflektor  fénycsóva bármely pontját kijelölöd és onnan előre tekintesz, mindent fel tudsz fogni, amit bevilágít, de semmit, ami mögötted van. Ha a fény forrása felé fordulnál, elvakítana az ereje és nem lennél képes felfogni azt, ami az előbb még mögötted volt. Egyetlen lehetőséged egyre több mindent észlelni, ha hátrálsz a fény forrása felé.

Ez a példa persze drasztikusan torz és azok közületek, akik tudatában vannak tágabb valóságoknak és az „én” illuzórikus mivoltának, ezt a hasonlatot a hidegrázással egyenértékűnek érezhetik, mégis szükségszerű, mert azt érzékelem, hogy sokatok tágulásában hasznos iránymutatásként fog szolgálni.

Szavaim és rálátásaim a forrásunk „magasabbról” fakadó sugarának egy adott pontján létrejövő öntudatból fakadnak. Az „anyagunk” közös, viszont „én” teljesebb képet élek meg a világodról, a világunkról. Ezt természetszerűleg átadni nem tudom, de átáramoltatni az általad felfogható valóság eszközeivel igen. Ha figyeltél, észreveheted, hogy miért is mondom minduntalan, hogy a megértés torzít, hiszen a nézőpontodból, bármi is, amit megértesz, mindig egy adott terület határaival lesznek határolva. Vagyis a hited becsap azzal, hogy előre tekintve lehetséges lehet felfognod azt a nézőpontot, ami jóval mögötted helyezkedik el, és amelynek „te” is csak piciny része vagy. Sőt, nem vagy más, mint egy pont, ami öntudatként megtestesült a létezés energiacsóvájának egy bizonyos pontján, és „játszadozik” az általa belátható térrel, majd ezen „játék” válaszaiból próbál ráébredni önmagára.

Ugyanakkor legbelül késztetést érzel és keresel, ezért is találkozol a közlésekkel, hogy a kíváncsiságod ereje - amely minduntalan önnön tökéletességét és mibenlétét kutatja -, hozzájuthasson a szükséges felismerésekhez, és hogy „hátrébb” lépve tágulhasson.

Ez a „folyamat” látszólag lineáris és látszólag alá- és fölérendeltséget ölel magába, de ez nincs így. Mindössze ez a valóság ilyesfajta megélése, de nem szükségszerű és nem jobb vagy rosszabb, mint egyéb módon történő megélések. Erre példaként vizsgálhatod meg akár a magas intelligenciával bíró delfineket is, amelyek nézőpontodból tűnhetnek "egyszerű" lényeknek, hiszen még okostelefonjuk sincs, ugyanakkor nagyobb boldogságban és teljességben élhetik az életüket, mint a legtöbben közületek, annak ellenére, hogy számodra tágabb összefüggések is felfoghatóak.

Rajtam kívül is minden más beszél hozzád és érted dolgozik. A szívedet örömmel eltöltő dolgok megpihenést, bizonyosságot sugallva, míg a  fájdalmak erőteljesebb, megrázó, ébresztő, az öntudatlan körök egyikéből-másikából kiszakító hatásúak lehetnek. Itt egy pillanatra időznék, az örömteli dolgokat sokatok összekeveri az örömérzetet okozó dolgokkal, majd tévesen ezek szakadatlan hajszolásában kezdi keresni a tartós boldogságot, örömöt. (ital, étel, szex, drogok, kényszeresen ismételt cselekedetek) Ezek hosszú időre egy saját farkát kergető állat helyzetébe tudnak tartani, amelyből általában drasztikus „ébresztő” események képesek csak kirántani a figyelmedet. Az öröm, amire céloztam, egy tiszta, szívet melengető és semmihez nem köthető belső béke érzete volt.

Akárhogy is közelíted meg, láthatod, hogy minden érted dolgozik. Na persze ezt igen ritkán jelentheted így ki, hiszen, amíg valaki „cégvezetőnek” hiszi magát, azaz számára az az „én”, addig képtelen azon dolgokat érte dolgozónak tekinteni, amelyek ezen én ellen dolgoznak, vagy tesznek neki látszólag „keresztbe”. Ugyanakkor, ha megnézed, Te sosem a szereped vagy, hanem annál mindig több, és erre ráeszmélni csak akkor vagy képes, ha kirántják alólad, vagy magad szélnek ereszted az aktuális „én”-hited szerepét.  Ez nem azonos azzal a gondolattal, hogy azt hiszed, feladtad a szereped, ez egyfajta bizonyosság, hogy tudod, hogy a szerep az csak szerep, és azt tudatosan játszod, mint a jó színész, aki képes akár teljesen is azonosulni, de tudatában van, hogy ő a szerepnél több, hiszen mást is játszhatna éppen és egyiket sem veszi véresen komolyan.

Szerkesztői megjegyzés:

Továbbra is lehetőségetek van személyes-, vagy szűk körű kötetlen-, vagy problémafeltáró, útmutató beszélgetésekre, legyen szó bármilyen élethelyzetről, vagy csak kíváncsiság adta kérdésekről. A beszélgetéseken megkaphatjátok Antemon személyes tanácsait, útmutatásait és saját tapasztalataitokat is megoszthatjátok egymással.

Részvételi szándékot jelezni, a részletekről tájékozódni a „Elérhetőségek” menüpontban megadottakon keresztül lehet.