Ideje elkezdened élni!

Antemon:

Szeretném felhívni a figyelmedet arra a magától értetődőnek tűnő tényre, hogy bizony élsz. Létezel, és hogy ez itt most a Te életed.

Szokványos és unalmas közhely? Márpedig még mindig nem éled igazán, tudatosan. Ha érdekel miért, figyelj egy kicsit...

A fizikai síkon folyó megélést túlnyomó részt a miértek uralják. Arra utalok, hogy a valós megélést (magát a cselekvést) logikai következtetések okán valaminek az elérése érdekében végzitek. A hangsúly döntően ezen célokon van és elenyésző részben a cselekvés átélésén. Ez nem probléma, de tudd, hogy pont azon siklik át a tudat figyelem-sugara, amit csak a fizikai síkon lenne képes úgymond átélni. Ez pedig az ilyetén életforma elmúlásával megbánt, kihagyott lehetőségek érzetét fogja visszatükrözni.  

Ha megfigyeled az adott életpillanatot, mi az, ami megélhető? Nézz körbe, mikor az utcán állsz. Emberek lépéseket tesznek adott irányokba, különféle eszközöket irányítva haladnak, hangokat adnak ki mások irányába és különféle cselekvéseket végeznek.

Mi az, ami létezik a fizikai síkon? Ez! Maga a cselekvés és a közben felfogható érzékelések. Szagok, érintések, látvány a színekkel, hőérzetek, hangok, egyéb testi érzések. A "miértek" magában az élet pillanatában nincsenek sehol. Az élet a pillanat. A miértek a pillanatokról alkotott gondolatok csupán.

Ez a pillanat az életed. Ez a pillanat a megélés lehetősége. Ha megnézed, semmi ezen kívül nem létezik, mindig csak az adott pillanat.

A lehető legjobban kihasznált pillanat, mikor a legérzékletesebben fogod fel a cselekvésed fizikai hatásait. Az élet pillanatában rendkívül széles spektrumon lennél képes érzékelni. Ennek egyetlen akadálya az, hogy a tudat figyelme csekély mértékben van jelen, mert leköti a gondolkodás illúziója, sokkal inkább rendelkezni akar a pillanatokkal, más és más megéléseket képzel el és próbálja kitalálni, hogyan is cselekedj, hogy elérkezzen egy olyan pillanat, amit majd nagy örömmel fog megélni, mert a mostani az sosem az igazi. Miközben ezen pörög az elméd, lehet, hogy megbotlasz, ez finom jelezés, hogy a tudatod szándéka, hogy „ott légy, ahol vagy” és ne a "fejedben"

De még ha el is érkezik egy olyan pillanat, amikor a gondolatok lecsitulnak, mert csodával határos módon a fizikai környezetben éppen minden együtt áll, ahogy azt elképzelted, vagyis nincs valamiféle belső elégedetlenség, akkor is csak rövid időszakra leszel képes több figyelmet fordítani az életre. Ennek oka, hogy a gondolati rendszerednek -elmédnek- szüksége van a figyelmedre, hogy létezhessen, vagyis valamit „ki fog találni”, hogy megszerezze azt. Másrészt annyira megszoktad, hogy a fókuszt a gondolataidra helyezd, hogy a pillanat részleteit nem is vagy képes teljesen felfogni –hiszen gyermekkorod óta összpontosítasz másra, mint a pillanat teljes megélésére- és "unalmasnak" mutatja majd magát, ez pedig jó indok újabb gondolatokra, hogy min is kellene változtatni, hogy majd elérkezzen AZ a pillanat, ami jó lesz. Többek közt ez motiválja az egyre extrémebb megnyilvánulásokat az életben.

Belátható, hogy ez sosem fog sikerülni. Mégis végighajszol az életeden. Ez csupán egy "szokás", mégpedig olyan reflex, amely úgymond öntudatlanul viszi magával a figyelmedet.

Az emberi elme akkor érzi biztonságban magát, ha azt hiszi, hogy birtokolja a rendelkezést az élet felett. Viszont erre nem képes.

Ha valóban minden logikusan tervezhető és gondolat-szülte lenne, akkor lenne lehetőség óriási kapacitású elmével és logikával, hibák elkövetése nélkül tervezni és irányítani az életet. De a társadalmakban felépített komplex logikai rendszereket egyedül senki nem lenne képes átlátni, csak kisebb területek esetén nyílna erre lehetőség. Ráadásul nem a logika szüli az eseményeket.

Számtalan, a logikának ellentmondó példa és "véletlenek" sorozata tapasztalható az életben. Vajon kijelentheti-e a racionális elme, hogy ő bizony mindent tud és kontroll alatt tart az életben? Biztos lehet abban, hogy a most kezdődő nap nem az utolsó az életében, mert minden óvintézkedést megtett? Ha belegondolsz, az elme félelme az elmúlástól felesleges, hiszen a történések egy része felett biztosan nincs hatalma.

Megjegyzem, a többi felett sincs, mindössze az azonos logikával működő elmék reakciói tartják ebben a hitben, hogy kiszámítható az élet. Magad is megláthatod, hogy ez is tévhit, hiszen adott cselekedet,  amelyet például nyilvánosság előtt megteszel a társadalomban, ahol élsz, ugyan kiszámítható reakciót válthat ki a veled azonos közösségben élőkből, de ugyanaz a tett egy másik földrészen, másként gondolkodókból akár teljesen mást hozhat elő.

Vagyis nem az életet irányítod, hanem az elmék gondolati játékában vagy képes többnyire kiszámítható reakciókat kiváltani. Másokat, a gondolkodásuk "bezártságával" képes vagy manipulálni. De az élet ennél jóval tágabb. Aki pedig nem rabja az elméjének, máris kisiklott az elvárt reagálás tervéből.

Az élet "játékterében" az összes társadalom és minden más fizikai létforma és megtestesülés helyet kapott, amelyeket az elmés logikával már nem vagy képes „kezelni„.

Az viszont tény, hogy az irányítás elvesztésétől és a kiszámíthatatlantól való félelem gúzsba köti a létezésed pillanatait. ( Hozzáteszem, sok esetben életet ment a fizikai világ "logikus" felépítésének ismerete, mert bizony a száguldó vonat elől érdemes ellépni, ha további fizikai létezését kívánja élni valaki.)

Más megvilágításból:

Az általatok felfogható fizikai világ egyik alap „alkotóeleme" a tér, amely egészében, de akár egy kis részében is maga a lehetőség. Lehetőség "bármi" számára "létezni".

Példaként, a tér egy szelete "lehetőséget ad" például egy alma létére, de ugyanazon a helyen létezhet egy pohár, bogár vagy akár egy ember is.

Maga ezen tér-részlet lehetőség a fizikai létezésre, de bármi benne létező önmagában képtelen a végtelen sokszínűséget mind leírni, ami rajta kívül még ott létrejöhet. Azaz az alma nem képes a poharat megjeleníteni, ő "csak" az almaság kifejeződése.

Arra főleg alkalmatlan, hogy úgymond magasabb érvényű igazság legyen, mint maga a tér, amiben esélyt kapott létezni. Csak úgy, mint az elme és a gondolataid, amelyek parányi rendszerek az élet egyéb megnyilvánulásai mellett.

Most éld át a következőt: a világűrben hatalmas távolságból tekintesz a Föld felé, eléd tárul a végtelen számú csillag, felfogod a végtelen terek érzetét és az univerzumban létező rengeteg más létforma számtalan formáját is.

Ezen érzettel és tudattal észleled a látóhatár peremén a porszemnél is kisebb Földet.

Ezen parányi porszemen létező kontinensek, országok, városok sokaságában élő emberek egyikének agytekervényeiben végbemenő kisülések eredményezte racionális gondolatok vajon képesek lehetnek leírni az univerzum létezésének "igazságait"? Képes lehet birtokában lenni a neki lehetőséget adó élet "törvényszerűségeinek"? A korlátozott logikai struktúráját ráhúzhatja a végtelen élet önkifejező létének leírására és felügyelete alatt tarthatja az eseményeket úgy, hogy biztos jövőt vetít maga elé?

Beláthatod, hogy a létezés végtelenszer hatalmasabb a gondolataidnál és elképzeléseidnél, amelyek sosem lesznek képesek még a töredékét sem "tudni" a "miérteknek". Többek közt ezért is alakultak ki a vallásaitok, hitrendszerek, amelyek szükségszerűvé váltak, amikor a logikából kivételként tapasztalható történések sorával találkozott az ember.

De a vallás is csak egy rendszer, és mint minden rendszer, határokkal bír. Ez sem képes egyértelmű válaszokat adni mindenre. Az emberiség úgy gondolta, az elme működésével leírhatja és iga alá hajthatja az életet, mégsem volt képes uralni és elkerülni a halált.

Létrehozta a vallásokat, ahol is egy rajta kívül álló Istenség számlájára írta az általa nem értelmezhető eseményeket. De ez is látszólagos volt, hiszen az Istenséget is burkoltan a saját hatalma alá vonta azzal, hogy a kitalált "parancsolatokat" betartva ő az Isteni hatalomból a csupa jóban részesüljön, vagyis végül is az elméje trükkjeivel továbbra is az életútja feletti kontrollt hitte kézben tartva.

Az ember által létrehozott vallásrendszerek is -mint minden rendszer- elérték a határaikat, hiszen ha ezen parancsolatokat követte valaki, és mégis tragikus sors jutott számára, vagy az ártatlanként született gyermek beteg, szegény vagy fájdalmas életet kapott, míg más bőségben élt, ez ellentmondást hozott létre.

Ezek is sejtetni engedték, hogy csak az elme önámító rendszerével került ismét szembe az ember a hit eltompító palástja mögé bújva.

(Hozzáteszem, hogy az Istenhit kérdését ezen közlés nem hivatott most sem elemezni, sem megkérdőjelezni. Lényeges érezni, hogy a hit és Hit közt is nagy szakadék tátong, az elhinni és a bizonyosság és bizalom az életedben teljesen más megéléssel bírnak.)

Persze az emberi elme képes tágítani a határait és újabb külső ideákkal magyarázza az eddigi logikába nem illő eseményeket, vagy az egyszerű szokványos - "azért mert csak" - paradox magyarázatokkal zárja le a tudat ébredését és válaszkeresését. Teszi mindezt azért, hogy lefoglalja a tudatod figyelmét, mert az elmerendszer léte csupán attől függ, hogy figyelsz-e rá.

Mindezt azért tárom elétek, hogy érlelődhessen a felismerés, hogy a végtelen univerzum terében létező parányi kis gondolatrendszered, amit az életed határainak hiszel, bezárva tartanak a saját életedben. (Hozzáteszem, a fizikai létezésedhez nélkülözhetetlen eszközről beszélek, mikor az elmédet említem.)

Az eszköz fogalma viszont azt takarja, hogy szükség esetén hasznos segítségről beszélünk, nem pedig arról, hogy mindent ezen eszköz használatával oldja meg.

Gondold csak el, mennyire hasznos egy talicska, ha földet kell elhordanod és mekkora akadály, ha éppen a kedvesedet szeretnéd átölelni, de mindenképpen ragaszkodsz az eszközödhöz közben.

Márpedig az elméd a te "talicskád", észlelheted, hogy nem vagy vele azonos, mert képes vagy látni olykor távolabbról magadat, akár azt, mikor dühös vagy, vagy mikor olyan mondatok hagyják el a szádat, amiket nem is igazán akarsz kimondani, vagy amikor látod a gondolataidat.

Lásd meg, ha valamit képes vagy kívülről szemlélni, akkor Te nem a szemlélt tárgy, hanem a szemlélő vagy. Ez a tudat ébredése, a szemlélő öntudatra ébredése.

Sokatok belső késztetése és érettsége érte el azt a tágulási fázist, hogy teremti a rengeteg jelet, szót, írást -ezen szövegrészeket is beleértve-, hogy általuk felébredhessen az elme kizárólagosnak hitt világából úgy, hogy ugyanezen világban egy más minőségű életet élhessen. Úgymond tisztább és léttudatos létezéssel vehessen részt a többiek ébredésében.

Mikor azt mondom, ez az élet a Tiéd, nem egy közhely betűit próbálom eléd tárni, hanem mindazt és még sokkal többet, amit az előzőekben "átadtam" számotokra. Valóban a saját életedről van szó, amely azt jelenti, hogy minden pillanatban a tér minden iránya felé gyakorlatilag bármilyen megélést "gyakorolhatsz". Azaz élheted az életed, nem később, nem majd, már most. Az elméd által diktált logika, hogy mit "kell" tenned, mit tegyél, hogy mi történjen, valamilyen szintű korlát benned. Fontos megjegyeznem, hogy nem ellene kell dolgoznod, hiszen sok esetben életet menthet a tapasztalata, vagyis hasznos eszköz is egyben.

Mindössze azt érdemes meglátnod, hogy a belőled fakadó késztetések, hogy megtégy valamit, mert úgy vágyik rá a szíved ("de jó lenne most leheverni a fűbe és csak bámulni az eget") és a megjelenő logika ("nem csinálhatod, mert mit gondolnak az emberek"), saját magad elé állított korlát. Addig marad az, amíg annak gondolod.

Valóban az az életed értelme, hogy olyan dolgokat igyekezz tenni, hogy az emberek egy részének elmés agytekervényeiben körülbelül meghatározott gondolatok szülessenek? Talán eléred ezt, de mások mást fognak gondolni.

Talán az életed azt jelentené, hogy próbálj másokban jó gondolatokat indukálni magadról, avagy élj azokkal a késztetésekkel, amelyek belőled fakadnak?

Mikor életed végéhez közeledve visszatekintesz, vajon megjelenik-e a szemeid előtt azon nap emléke, amikor nem feküdtél le a fűbe a mellé a lány vagy fiú mellé, aki annyira tetszett? Bizony megjelenik, de nem a boldogság érzése fog eltölteni, hogy aznap sem gondolt rólad rosszat az épp ott sétáló 3 ember.  Hanem egy intenzív hiány érzetét tapasztalod majd, hogy kihagytad azt a lehetőséget, hogy esetleg most itt ülhessen halálos ágyad mellett a kezedet fogva, párodként.

Arra invitállak, hogy láss. Vedd észre, hogy az életed itt van most. Az élet lehetőségek erdeje, minden pillanatban utak sokasága nyílik és záródik előtted, a pillanat megélésével változik a körülvevő lehetőségek milyensége is. Míg azon elmélkedsz, milyen út vajon mit fog eredményezni számodra, az "utak" jelentős részéről lemaradsz, mert mire cselekednél végre, már egy másik pillanatban találod magad.

Másrészt emlékezz, a gondolataid és a logikád nem képes uralni az életet, az általa kínált hamis biztonság érzete csalóka. Sokan élik le életüket a stabil kínlódásban, mert az "biztos", mint az előre nem látható ismeretlen felé tegyenek lépést, holott a jelen helyzetnél az -bármit is hoz- csak jobb lehet. Ennek oka az elme félelme a kontroll elvesztésétől. Tudd, hogy fizikailag képes vagy mást cselekedni, mint amit az elméd diktál. Ez is megmutathatja, hogy nem vagy vele azonos. Tégy pár kisebb próbát, cselekedj másként és figyelj!

Az életedet akkor tudod igazán magadénak érezni, ha belőled fakadó "lépéseket" teszel, és mivel onnan származik, bármit is eredményez -tükröz vissza- számodra, az a Tiéd.

Sok esetben az elméd számára kellemetlen eredmény is hasznos és szükségszerű, valamint olykor elkerülhetetlen egy későbbi nagyobb léptékű tapasztaláshoz vezető úton. Ha bátor vagy és vállalod azt, ami benned van, majd kifejezed, megéled, feltárul előtte az igazi valód. A külvilág mint a belőled fakadókat veri majd vissza feléd tükörhöz hasonlóan.

Annál többet nem tudsz tenni magadért, mint hogy megéld azt, aki vagy, hiszen ezért születtél meg ide.