Kudarcok és veszteségek mint segítőid

Antemon:

Minden Veled történik, de egyik történés sem Te vagy, hiszen az, amit szemlélőként felfogsz, az úgymond rajtad "kívül" áll.

Látod, érzed, tapasztalod, ami a "külvilágban", testedben, testeden zajlik, de sem a tested, sem pedig az érzés nem Te vagy, hiszen ott van minden mögött az, aki tapasztal és ott van amit tapasztal.

Figyelmedet mégis a kiragadott eseményeknek vagy érzeteknek tulajdonított fontosság ragadja el, folyamatosan a tapasztalásokon akarsz változtatni, holott azok egyike sem a tiéd. Mindössze felfogod őket. Az életed arról szól, hogy a teremtéseid (legyen az fizikai tett általi, vagy egyéb közvetett kivetülések adta teremtés) által felfogható dolgokat tapasztalod. Ez a tudat tágulásának folyamata.

A fizikai síkotok világa azon irányba tendál, hogy a tapasztalások erdejében ráébredj a legfontosabb momentumra, hogy "szembe nézz" azzal, "aki" tapasztalja, hogy a tudatosság kitáguljon annyira, hogy öntudatára ébredj a megtapasztalónak a tapasztalások közepette. Úgymond a figyelem sugara "önmaga" felé - a forrása felé - forduljon.

Ez a ráébredés nem szavakba, vagy gondolatokba foglalható meghatározása annak, "ki" is vagy Te, hiszen az elméd erre a kérdésre mindenképpen választ akar adni, és ad is, hogy az ez irányba forduló és ébredő kíváncsiságod tüze elhamvadjon és élhesse a dolgok mindenek feletti fontosságának és önnön mindenek feletti mivoltának illuzórikus világát.

Ha vágyad tüze, hogy végre szembenézz azzal, aki az egész életed és halálod minden momentumát felfogja, nem hamvadna el, nem találna az elméd kibúvót, hogy miért is nem mer valóban tapasztalati szinten a forrásának a szemébe nézni, akkor az öntudatra ébredés egy olyan szintű tudat-tágulást okozna, amely már nem képes többé vakon a dolgokkal azonosítani magát, hanem egyfajta boldogság teli nyugalommal lenne képes bármit elfogadni, mert megtapasztalná, hogy a tapasztaló létezése örök és egyetlen történés, még maga a rettegettnek hitt "halál" sem képes őt kevesebbé tenni. Már most is teljes és „boldog”. Sokak ezt a felismerést nevezik megvilágosodásnak.

A megvilágosodásról nem érdemes beszélni, mert minden csak elmés jelzők és meghatározások fiókjában végző gondolattá válik, viszont a megélésével egyetlen pillanat alatt egy sokkal tágabb nézőpontból világíthat rá a tudat az életre.

Ez az ébredés fázis zajlik mindenkinél, mint egyénnél, de igaz ez a tágulási folyamat a csoportokra, társadalomra, de akár az egész univerzumot alkotó  „globális tudatra” is.

A megtapasztalás és a dolgokból való kiszakadás sokak számára fájdalmas élmény lehet, hiszen az oly fontosnak és stabilnak hitt elképzelések és hétköznapi folyamatok, ok-okozati rendszerek egyszerűen összeomlanak és semmivé válnak. Pont, mint minden, ami illuzórikus. Az ilyen összeomlások segítenek ráébredni a tudatnak, hogy amit stabil valóságnak gondolt, az, mint a buborék szakad alkotó elemeire és válik semmivé. Ez mindaddig zajlik, míg az összes elképzelés rendszer szét nem hullik, hiszen akkor képes biztosan észrevenni, hogy, bár mindent "elvesztett" - bár sosem volt semmi az "övé" -, mégis hibátlan tökéletességben létezik - mint ahogy eddig is - a dolgok mögött.

Ilyenkor a létezése energiáira és az alapvető boldog mivoltára nem tud semmi „árnyékot vetni”, hiszen már nem használ figyelmet és energiát illuzórikus elképzelésekre, csupán Önmagát éli. Öntudatra ébred, felfogja önmaga létezését a fizikai világotokban. Ráébred arra, hogy valójában semmit nem veszített el, mert minden belőle fakad.

Ezért a látszólagos sikertelenségek, fájdalmak, kiábrándultság, ami a napjaitokat egyre sűrűbben jellemzi, értetek dolgozik, segít abban, hogy a tudatotok képes legyen öntudatra ébredni a dolgok hétköznapi erdejében. Mikor már a reményt is "elveszíted", akkor is ott lesz a létező, aki önmagát nem, csupán egy elképzelt remény gondolatát veszítette el. Tapasztald meg, hogy ott „vagy” a dolgok mögött, éld az életed, de vedd észre, hogy minden esemény mögött ott van az, aki felfogja. Éld meg a megélés mögötti megélőt. Ennek a tudati ébredezésnek az erősödése segít a tágulás és felébredés folyamatában.

Minden saját megtapasztalt felismerésed, amely nem a mindenek felettinek vélt elmés lexikális tudást jelenti, tágabbá "tesz", és egyfajta megvilágosodásként érzékelhető. Megtapasztalhatod ezt, mikor valamire ráébredsz és azt megpróbálod az elme szórendszerével másoknak elmondani, de azt látod, hogy süket fülekre talál és mások teljesen félreértelmezik, vagy éppen nem képesek ráérezni az általad megtapasztalt mélységre a szavak mögött. Azért van ez, mert az elméjük raktárából próbálják a múltjukban megélt, vagy megtanult dologi rendszerbe illeszteni amit „átadnál”, ami képtelenség.

Ez egy tágultabb látóterű tudatot kölcsönöz, de a folyamat nem fog véget érni a tágulások és sűrűsödések végtelen mivoltát tekintve. Ahol nincs kezdet és vég -mert végtelen-, ott folyamat sincs, csak abban az esetben, ha köztes állapotokat viszonyítunk egymáshoz. Az idő illúziója is így született.

Bátorítalak hát létező, aki ezen sorokat felfogod, hogy az elvesztett remény a társad és "hasznodat" szolgálja. Bátorítalak, hogy erősítsd magadban a tüzet, ha van rá késztetésed, hogy akard és merd meglátni magadban "azt", aki minden megélést felfog és ne elégedj meg a saját vagy mások válaszaival. A megtapasztalás katarzisa és a "kapott" válasz minősége között hatalmas űr tátong. Megelégszel hát a vélt "tudással" ?