Antemon:
Ahhoz, hogy a fizikai világban cselekedj, teremts és létezz, szükséges valamiféle feszültség. Hasonlatos ez a villámlás kialakulásához. A villámot akkor vagy képes észlelni, mikor a kisülés megtörténik. Addig csak a lehetősége létezik. A villám a fokozódó feszültség hatására jön létre. Addig nem nyilvánul meg, míg a feszültség el nem ér egy olyan szintet, hogy "materializálódik".
A teljes békés mozdulatlanság nem nyilvánul meg, csak létezik. Ilyen a tudatotok természete is, amely minden mögött most is ott van. Hasonlóan például a fák, kövek mibenlétéhez, egyszerűen csak van.
Mint minden, amit szavakba próbálok önteni számotokra és az elmétek értelmén keresztül kerül felfogásra, nagyban torzít is, de mégis ezen szavak közelebb vihetnek a belső felismerésedhez, és itt és most ez a fajta megnyilvánulás jut el hozzátok a legkönnyebben.
A fák, növények és például a kövek léte is eltér a mögöttes tudatotok mivoltától, hiszen "ők" már fizikai megnyilvánult formával is bírnak, mégis a mozdulatlan létezésük helytálló példaként szolgálhat számotokra.
A létező és felfogó tudat számára a létrejött valóság egy már felfogható "környezet", de az elmétől eltérően nem értelmezi, minősíti, hiszen a valóság, amit végül is felfog, belőle fakad, "benne" létezik.
A felfogásához szükség van az egységes mozdulatlanságból való kiszakításra. Az elme csak azon dolgokat képes felfogni, amelyet elhatárol a többitől. A fizikai síkon bárminek a létezése csak valamihez viszonyítva lehetséges. Az elme azért nevez meg és lát el jelzővel dolgokat, hogy "megfoghatóvá" tegye, hogy a "kiszakítás" megtörténjen, a létezését észlelni legyen képes. Ez a fajta szétválasztás csak az elmében létezik. A tudatnak erre nincs szüksége, de mégis vágyik egyfajta tapasztalásra, ezen feszültség által képes teremtésre, megnyilvánulásra a villám keletkezéséhez hasonlóan.
Amiért erre kitértem, szükségszerű lehet ahhoz, hogy lehetőséged legyen ráérezni, hogyan is vagy képes a fizikai világban "teremteni", cselekedni, alkotni, megváltoztatni azt. Itt is szükséges feszültség, mert a mozdulatlanságból nem születik semmi, az csak létezik, ugyanakkor mégis ez a "csend" mindennek a bölcsője.
A feszültég egyfajta energia a fogalmaitok alapján, de – ismétlem - rendkívül torz az információ, amelyet az elmés szóhasználat megmutat. Magát a feszülő energiákat is az elme szeparálja jó és rossz, vagy akár bosszantó vagy boldogságot adó energiákká.
Az energia segítségével történhet változás a fizikai létsíkon. Többek közt például ezért sem lehetséges a létezés hosszú távon csak "pozitív" vagy csak "negatív" energiákkal/gondolkodással, hiszen az nem ad teljes körű önkifejező teremtésre lehetőséget. Az egyoldalra koncentrált energia és az "energia szegény" oldal közt támadó feszültség előbb utóbb létrehozza a "villámcsapást" .
A dühöd, haragod, elkeseredettséged mind segítségedre van, úgymond erőt ad a változtatásra. Pontosan ezért jön létre, de ugyanígy működik például a "jókedv" adta lendület is.
.
A létezésben, önmagában egyetlen megnyilvánuló esemény sem jó vagy rossz. Egyetlen esemény sem oka a dühödnek. Ha jól megnézed, a dühöd - mint ahogy a szóhasználat tartalmazza is - úgymond a "tiéd" (bár ezen megfogalmazás is jelentős torzítás). Egyfajta feszültség, amelyet az elméd gondolatrendszere és a viszonyított valóság eltérő mivolta generál. Segítve ezzel, hogy teremtően létezz az életedben.
Ha egy emberi létezőt a távolból vizsgálsz a fizikai létezésben, egy emberi létforma parányi alakját láthatod, egy materializálódott tudatot. Ránézve nem fogod fel az elméjében keringő elvárások, gondolatok, akarások, vágyak, elutasítások hadát. Ezek a fizikai síkon nem léteznek, számára mégis valóságnak tűnik.
A tudatának terében észlelhető feszültségek azok, amelyeknek energiáival hatást gyakorolhat a materiális világra, -vagyis részt vehet az "életben" fizikai módon-. Ezen belső "energiák" az elme számára szükségszerűen beazonosításra várnak, ezért megpróbálja megfoghatóvá tenni az általa ismert tudástára segítségével. (jelzővel, megnevezéssel, besorolással látja el a tapasztalt energiát)
Ezen képzetek nagyban függnek az elme szubjektív besorolásrendszerétől, hiszen mindent ezen gondolat-rendszerbe próbál beleilleszteni. Ez a gondolati rendszer a születés óta megtanult és magáénak elfogadott minták halmaza. Vagyis egyfajta "kapott" szeparációja a "külvilágnak", azaz egy adott nézőpontból felállított illúzió. Mégis ezt tekinti alapnak és azonnal azonosítja magát ezen gondolatokkal. Ez az, amely alapján meghatározod ki vagy Te és milyen is a világod. De ez nem több, mint az elméd pillanatnyi állapota.
Amikor az öntudatod szintje az elme, akkor a gondolataidon keresztül értelmezed a valóságot. Beláthatod, hogy a valóság ettől teljesen függetlenül létezik. Vagyis ha elutasítasz, utálsz is dolgokat, az mindössze a rád rakódott gondolkodási sémát írja le, nem pedig azt, ami látszólag körülvesz Téged.
Mégis úgy véled, a külső események az okai a "benned" zajló érzelmi viharoknak. Mélyebb szinten ezen feszültségek oka a tanult rendszereid és a létező valóság illuzórikus összeférhetetlensége.
A tudatod "vágya", hogy valamilyen módon képes legyen átlátni ezen illuzórikus "problémákon", úgy, hogy megőrizve öntudati "pozícióját" , a saját létezésére ébredjen. Felismerve ekkor, hogy a valóság "tiszta" megélését, ezen elmés - már reflex szerűen működő - rendszerek gátolják. Ezen felül, ráébredhet, hogy a rendszerek léte és ereje pontosan annyira "erőteljes" és "lényeges" , mint amennyire annak tulajdoinítja őket. Vagyis létezésük energiája, belőle táplálkozik.
A feszültség, teremtőerőt ad, amelyet főleg arra használsz, hogy a kellemetlen valóságbeli helyzetet megváltoztasd, hogy a belső "béke" helyreálljon. Egyesek a legdrasztikusabb eszközökkel egyszerűen megszüntetik bizonyos létező tárgyak, növények, állatok vagy akár másik ember fizikai formáit, annyira nem fér bele a gondolati struktúráikba, hogy teret engedjenek a létezés bizonyos formáinak. Amely paradox módon általuk materializálódik, hogy a bennük élő illúzió széthullhasson a megtapasztalás során.
Belátható, hogy azzal, hogy elpusztítod, vagy a szőnyeg alá sepred a külvilág eseményeit, darabjait, történés rendszereit, nem "oldod meg" a benned ott gyökerező - akár önkárosító - gondolat- és elvárás rendszereidet. Természetesen a teremtésbe ezen tetteid is beleférnek, hiszen a létezés végtelen teret ad számodra és azon "munkálkodik" , hogy a hozzád legközelebb álló módon hozhasd tudtodra önnön valós mivoltodat.
Az életed segítségedre van ebben, vagyis az illuzórikus hitrendszereid, elképzeléseid, amelyek akadályozzák az önvalód megjelenését, sorozatosan "falakba" ütköznek mindaddig, míg a hozzájuk való ragaszkodást feladod. Vagyis ráébredsz, hogy nem az elképzelésed a törvény és a világot szabod rá, hanem pont fordítva. A világod létezik, és az, hogy milyen módon szemléled, az képes változni. Márpedig ha valamit dühítőnek látsz, az számodra az is, amint pedig nem zavar többé az az esemény - vagyis nem látod már dühítőnek -, többé nem lesz szükségszerű a léte. Amennyiben mégis megtapasztalod, akkor sem éled meg zavaróank. Úgymond a világod fog megváltozni, ezáltal..
Vedd észre, hogy a hétköznapokban hogyan reagálsz és élsz meg dolgokat, sok mindent megtudhatsz arról, hogy milyen rendszerek korlátozzák a létezésed és rángatnak végig a hétköznapokon szinte már öntudatlan reflexekkel. Ha ezt felismered és elkezded a reakcióidat - amelyek eddig mindig adták magukat - tudatosan megélni/változtatni, , a világod is elkezd változni.
Az életed Rólad szól, ezért figyeld saját magad minden élethelyzetben. Tapasztalni fogod a mintákat, a dühöt, az akarást, az elvárást. Nincs velük teendőd, az első lépésed, hogy észrevedd, hogy irányítanak.
( A közlés végén, Antemon ismét rámutatott, hogy akik életében elérkezett az ideje, - vagyis késztetést éreznek, hogy segítséget kérjenek adott élethelyzetükben -, azok számára, személyes útmutatást fog adni. Ilyen esetben, a kapcsolatfelvételre lehetőséget az „Elérhetőségek” menüpontban találhatsz – Szerk.)
