Menni vagy maradni?
A kérdésékre adott válaszok sok esetben egyedi hangvételűek és stílusúak. Antemon az adott személy számára az adott pillanatban a kérdező számára leginkább felfogható módon és nyelvezettel válaszol. A közölt válaszokban előfordulhatnak olyan utalások, amelyek már elhangzottak publikált közlésekben, de a kérdező számára mégis lényeges a megemlítésük. (Szerkesztők)
Kérdező:
Segíteni szeretnék a lányomnak, őrlődik, mert nem tudja, hogy mit válasszon, merre vigye tovább az életét? A szerelem (ami most döcögős) Bécsben van, a karrier (most, hogy lediplomázott és állásajánlatot kapott) Budapesten. Mi tévő legyen? Kell-e választania, vagy meg tudják oldani a kettőt együtt? Bár a kettő együtt hosszútávon nem nagyon tudna működni. (szerintem)
Antemon:
Hogy ráérezz a helyzetre, látszólag egy picit "távolról" kezdem, de érdemes nyitottan figyelned.
Az élet minden pillanatában előttünk van a döntés lehetősége. Jobbra vagy éppen balra indulunk el. A magasból szemlélve csak annyi látszik, hogy az emberi létező valamilyen irányt vesz és elindul, a miértek, amelyek oda vitték, hogy jobbra menjen, nem láthatóak kívülről. Valós korlát nem áll előtte, hogy akadályt gördítsen a mozdulata elé. De van egy sokkal erősebbnek hitt, mégis megfoghatatlan korlát. Az, amit önmagunkra akasztunk és cipelünk. Ez az elménk adta korlát, amely a gyermekkortól a külvilág tükröződéseivel épül bennünk.
"Ő" adja vissza számunkra, milyenek is vagyunk, mi a nevünk, mik a jelzőink, mit kell tennünk és miért. Ezek a tükrök minden cselekedetünk alapján a körülvevő emberekből nyilvánulnak meg számunkra és felépítenek egy gondolati rendszert, ami alapján felépítjük, hogy ki is, és milyen is vagyok "ÉN". Mi a jó és mi a rossz, mit szabad és mit nem.
Amikor a pillanat adta lehetőség előttünk áll, a lépésben "jobbra" vagy "balra", - bár nincs előttünk fizikai akadály - mégis ezen belső korlátrendszereink határozzák meg számunkra az irányt. Ezek a korlát-rendszerek nem a mieink. A szüleinktől, rokonoktól, társaktól, barátoktól visszatükrözött normák és korlátok átörökítései, és az adott pillanatban, amely tökéletes és végtelen lehetőséget tár elénk, leszűkítve vagyunk képesek látni a lehetőségeket és néha sajnos vakon követjük azt, amit általuk cipelünk és cselekszünk a múltunk terhei alapján.
Vannak, akik képesek ezen elképzelések súlya nélkül tisztán, tudatosan felfogni a pillanatot, megérezni azt a belső késztetést, amerre a szívük vinné őket és még mielőtt az elméjük megszűrné a késztetés és valóság adta lehetőségeket, lépnek és élik azt, ami belőlük fakad.
Vajon mivel segíthet az ember a legtöbbet annak, aki bizonytalan a döntésben? Elmondhatja neki, hogy mit is cselekedne, ha ő lenne a helyében. Elmondhatja úgy is, hogy ezt és ezt tedd, mert akkor az eredmény ez és ez lesz, ami szerintünk lényegesebb az életben, mint egy másik végkifejlet. DE gondoljunk bele, milyen lenne az élet, ha mindig mások útjait követnénk? Ha létezne egy jó út és mindenki arra menne? A kitaposott utak ugyan ismertek és látszólag biztonságosak tűnnek, (bár megesett, hogy valakinek pont ott esett virágcserép a fejére, míg másnak nem) mégis ezen életutak és cselekvések szürkévé és átlagossá teszik a hétköznapokat.
Az élet ott kezdődik, mikor a szívünk indíttatása alapján elindulunk egy irányba. Mi magunk. Nem azért, mert a nagymamánk ebben a helyzetben ezt tenné, nem azért mert a barátnőnk szerint ez jobb nekem, hanem azért mert "ÉN" így döntöttem, úgy éreztem, hogy abban a pillanatban arra megyek. Ez a homályba burkolt jövő gyönyörű és katartikus, ez a SAJÁT lépésünk, a saját tapasztalásunk. Ez az a pillanat, amikor az élettér adta szabadsággal élünk mi, a saját nevünkben és ezért a lépésért senki más nem lehet felelős. Ezeket a tapasztalatokat magunk választottuk és minden bölcsessége és katarzisa az épülésünket szolgálja.
Mivel adhat többet az ember valakinek, aki döntés előtt áll, minthogy megengedi, hogy a saját lépését tegye, megengedi, hogy teremtse és élje az útját, hogy az Ő szájíze szerint történjen minden. Minden más tanács elodázhatja az egyén katarzisait, bár látszólag megóvja őt.
Amikor az ember azt mondja, döntés előtt áll, nincs "igaza". Mivel már döntött. Hiszen a mostani pillanat az, amivel élhet. Ha utazásról van szó, megkérdezem. Elutazott? Nem. Akkor megszületett a döntés a jelenben, itt maradt. Amit döntési fázisnak neveztek, az őrlődés az elmebeli rendszerek közt, hogy melyik cselekedet legyen majd a következő. Mindeközben a már megtett cselekedet - legyen az akár maga a mozdulatlanság - gyümölcsei lennének megélhetőek a fizikai hétköznapokban. Az élet lehetősége, az agyban "tekergések" alatt távol kerül, miközben fájdalmak, félelmek elképzelések buborékait követve vegetálsz.
A kényszer az elmében létezik. Nehéz kiszakadni belőle és objektívan csak figyelni és a szívet meglátni, megérezni. Aki engem kérdez, el tudom mondani neki, hogy az ő elméjében született okok, miértek és "mi , miért jobb" rendszerében hogyan tudnék jobb tanácsot adni, mint ő maga? Hiszen ez az ő elképzelés-rendszere, nála senki jobban nem képes benne eligazodni. Azért is kér tanácsot, mert az elgondolás-rendszerek kimerítették a lehetőséget a fejében. Az elme így korlátoz. A válasz az elmén kívül van.
Mit tehet? Vegyen nagy levegőt, engedjen szélnek minden gondot, gondolatot, kezdje élni, ami van most és ráérezni ha késztetése van, hogy merre tegye a következő lépést és lépni.
Példa: hogyan folytatnád a mondatot?."szívem szerint most leginkább:........." ? Nos, ez a szív "hangja". Érdemes a korlátokat és gondokat adó elemzést ilyenkor félretenni, hiszen azok adták a döntésképtelenség érzetét.
Az aktuális "két" út közt nincs jobb vagy rosszabb, de hamar hozzáteszem, sokkal több "út" létezik ebben az esetben is, mindössze az elméje ezt a 2 variánst képes eredményként kihozni. A 2 útnál maradva, más mindkettő. Az egyik "fajta" jövő ilyen, a másik olyan tapasztalatokat fog adni. Az egyik irányt járva 5 éven belül születik egy szőke kisfia, vajon azt mondaná visszatekintve mégis másként kellett volna döntenem, inkább nem kérem a gyermeket? A másik irányba való döntés esetén egy más minőségben és környezetben egy szőkésbarna kislány látja meg a napvilágot néhány éven belül, egy másik férfitól. Vajon visszaforgatná az időt? Vajon jobb az egyik a másiknál? Más tapasztalatokkal teli jövők várják a lépései következményeként, de amint lép, a másik "út" léte megszűnik onnantól, és amit majd tapasztal, azt a végén nem cserélné el semmire. Ezért mutatok rá újra, nincs jobb vagy rosszabb kimenetel, eltérő tapasztalás viszont igen.
Az egészben az a szép, hogy egyiket sem "kell" tenni, hanem, hogy tehető! A szabadság óriási és ez rémisztő lehet, mert aki él vele, senkire nem kenheti a döntése adta megélés eredményét. De mégis, ennél többet önmagáért senki nem tehet az életében, hogy azt éli, ami belőle fakad. Minden más időpocsékolás.
Szerkesztői üzenet:
Amennyiben kérdés merül fel benned, vagy szeretnél eszmét cserélni, azt nyugodtan megteheted.
Az oldalra csak azon szövegek kerülnek publikálásra, amelyeket Antemon oda szán és természetesen
csak az után, hogy azt- és annak formáját a kérdező jóváhagyta.
Levelet, kérdést, észrevételt a Kapcsolat menüpontban megadott elérhetőségekre küldhetsz.