Nincs több vagy kevesebb
Beszélgetés részlet alá- és fölérendelésről az emberek közt
Antemon:
Tudod, amíg valakit magadnál többre, nagyobbra tartasz, addig magad kisebbnek, jelentéktelenebbnek gondolod és elzárod magad a lehetőségtől, hogy észrevedd, hogy magad is „nagy” vagy
Meg fogod érteni, hogy már maga a Nap vagy
- látom, hogy nem vagyok az
Antemon:
Mert az „előtted elvonuló felhőket” éled. Az egész létezésed, a saját teremtett világod Istene vagy, hogy lehetne bármi benne nálad hatalmasabb?
- de ha ezt nem látom? Maximum hiszem, ez nem ugyanaz
Antemon:
Amivel ilyen problémád akad, úgymond ott magaddal van önelfogadási-, kisebbségi érzésed. Az elméd, versengene, hogy jobb legyen a másiknál. Elérhetetlennek látszó célokat épít „eléd”.
De akár a másik oldalt is élheti, a vesztes szerepével próbál meríteni a külvilág szánakozásából.
- csak át akarnám látni az életem, létezésem
Antemon:
Hát lásd! Minden tanult dolog és tanítás, egy új „homály”. De ráébreszthet arra, hogy mindent engedj el, adj fel. Még azt a törekvést is, hogy feladj bármit is. Ha „megteszed” és kisüt a nap, meglátod, nem lettél több, eleve mindig is „nagy” voltál. Senki sem több a másiknál, ez csak illúzió. Van oka, hogy itt vagy, késztetések hoztak ide, megélni dolgokat.
Ne csak távolról merengj rajtuk, ha az lett volna a célod nem teremtetted volna a fizikai életed. Most másra vágysz, mint amid van. Itt a lehetőség megélned a vágyaid, mik idehoztak. Ez szerep. Nem vagy kevesebb, mint életed egyéb szereplői, a vágytalan létező „statiszták”. Csak más pontból nézed a világot. Ők mutatják, tükrözik számodra, hogy bárhonnan szemlélheted az életet.
Vedd észre, ha kiemelsz magad fölé dolgokat, azt távolba helyezed, elérhetetlennek titulálod, hiszen az számodra több mint amid van. Amíg ezt így gondolod, mindig távol lesz tőled, sosem gondolod majd sajátodnak, és amíg ott tartod, el nem éred. Nem azért, mert nem vagy elég jó, hanem mert magad rakod távol magadtól. Korlátot építesz. Smmit nem kell elérned, hogy az lehess, amit oda helyeztél, csak felismerned, hogy már az vagy.
A késztetések sodra magával ragad, hát éld meg őket, de igyekezz mindig tudatosítani, észrevenni, hogy ki az aki éli? Ne a késztetés éljen Téged.
- értelek, de hiába tudom ezeket, nem élem
Antemon:
A késztetés addig erős, míg fontos tényező a szemedben. Akkor ne éld. Muszáj úgy élned?. Ez a Te életed, nincs kényszer
- nem ezért születtem? Nem így tudom tanítani az embereket? Nem ezt akarom?
Antemon:
Kényszert senki nem tett rád, egyedül az elméd, azaz „Te” magad, vagyis a teremtményed. Az akarat, vágy valamire, amid nincs.
Az elme feszültsége a jelen tagadása, más jövő vágya. Egy késztetés. Hát éld, hisz létezik. Ez csak egy „felhő az egeden”. De hajlamos vagy elfeledni, te vagy a világ, amiben Minden létezik. Nem kell és nem tudsz, többé válni, mert már vagy. Rá fogsz ébredni.
Minden pillanatod azért létezik, hogy megadja a lehetőséget. Ne helyezd a jövőbe, azzal csak egy korlátot teszel magad elé, hogy megtapasztald azt, csak vedd észre magad most.
És ha ez a pillanat elment, ott van egy „újabb”, minden pillantásod, lélegzeted, cselekedeted az adott pillanatban létezik, csak akkor rendelkezel vele, hát most, vagy most!
Nem jön el soha a majd! Mert az a nem most, arra hiába vársz, hiszen mindig csak most van. Soha nem érheted el, mert minden mostodban csak egy távoli „majd” marad, amiben egy biztos: Nem most!
Az időt teremted és a magadtól távol lévőnek elhelyezett dolgok mindig távol is maradnak. Pont addig, míg rá nem jössz, sosem volt távol.
Példának okáért, a „most” jelentőségére rávilágító entitás (Eckhart Tolle-ra céloz) sem több, távolabbi, mint magad. A részed, belőled fakad, Te hoztad létre. Jelző fény. Egy fajta élet, a végtelen lehetőségből.
Egyet tehetsz hát, éled ami van, nem attól függően milyen minősítést kap elmédtől, hanem a megjelent forma megélésének lehetősége által. Közben lehetsz teljesen egy az adott formával, szereppel. Ezáltal nem vagy kevesebb annál, aki más formát él, de minden aspektusát megtapasztalod, majd tovább lépsz.
Minden pillanat egy lehetőség ráébredned Isteni mivoltodra. Te vagy a tér, minden átjár, mindent látsz és tudsz már most, csak épp a szerep, amit a térben teremtett entitásod által teremtett elméd teremt, nem képes visszanézni és tudni megérteni a forrását, mégis, az őt éltető sugár a forrásból fakad.
Ráébredni a forrásra nem tett, nem akarat, nem cél, hanem csend.
Mikor nincs teremtés, nincs forma. Sőt, a csend sincs, csak magad, aki már vagy és mindig is voltál. Járjon át a békesség és a kitárult benső tér. Nyíljon meg minden kis csatornád, a benső csend felé.
