Szavak és vélt Tudás

Átáramlás a szavak és a "hitt tudás" mibenlétéről (részlet):

 Antemon:

Mint azt szavak segítségével próbálom számotokra érzékeltetni –szükségszerű a paradoxon használata-, érdemes figyelmetek sugarát rá fordítani, hogy a  tágabb valóságot nem lehetséges a szavaitok szűkös eszköztárával leírni, amelyek ezen „valóságban” teremtett apró kis töredék részletei csupán annak.
Ha jelentősen több szó is állna a rendelkezésetekre, akkor sem lennétek képesek olyan dolgokat „megtudni”, „átadni”, amelyeket nem tapasztaltatok már meg, pontosabban, amelyre vonatkozó „eltárolt információtok” ne lenne.

Ezért, nekem is minden szavam torzít, vagyis ne vegyetek szó szerint  :-)

A szó egy mutató, egy jelzés valamire „ott bennetek”, ami már eleve „ott van”. A múlt bugyraira mutat, amelyet felidézve érteni véled a mondandót. De ha megfigyeled, emberenként más és más értelemmel bírhat egy azonos szó, függően a múltbéli megtapasztalások eltérő mivoltától.

Vajon, hogyan lenne képes egy szó -vagy akár szavak halmaza is- a felfogható valóság teljes egészét visszaadni, vagy hordozni? Ha csak fényképet készítenél egy naplementéről és az éppen aktuális környezetről, az a papírkép sem lenne képes átadni azt, ami a naplemente megélésekor felfogható. Vajon képes lehet a „naplemente” szó a valóság átadására?

Illatok, hangok, a szellő lágy érintése, a hűvös közeledtének érzete, a fények egyedi valósága, mindez élettel telve a maga elevenségében körülvéve „Téged”.
Ha ott vagy és valóban a legutolsó fűszálat és madarat is képes lennél a maga teljességében érzékelni, még akkor is biztosan átsiklanál megszámlálhatatlan, -akár a felfogóképességed határán túlmutató- dolog érzékelésén, amelyek részei ott és akkor a „valóságnak”.

Lásd meg, hogy még a megélés sem biztos, hogy teljes „képet” tud adni a „valóságról”. Vajon mit ér egy szó vagy egy jelző minderről?

Azon felül, hogy szubjektív az érzékelés és az aktuális környezet hatása is befolyással bír, torzít még az is, hogy az akkor „önmagadnak gondolt” elme a maga korlátozott felfogóképességével próbálta megérteni a „valóságot”.

Ezért lényeges rámutatnom, hogy a tudottnak vélt információk és „dolgok” egyrészről a több tudás látszatát keltik Benned, másrészről Önmagad elé állított szándékos falak a valóság azon részeinek valódi, vagy mélyebb megismerésével szemben, amelyre az eleve irányulna.

Mondok néhány példát, hogy a szavaim figyelmen kívül hagyása nélkül lehetőséged legyen „megélni„ azt, amire próbálok mutatni. Ugyanakkor jelentősen szürreális próbálkozás azt átadni, hogy nem adok át semmit és ha ezt megérted, eleve tévedsz, de vágjunk bele, magadat fogd fel közben és „Tiéd lesz” amit megélsz.

Mit hozhat elő a szó, „naplemente” abban az emberben aki:

…egy szegénynegyed bádogvárosában született és minden este közeledtével remegve bújt el az utcán harcoló drogbandák vérengzése elöl.

..aki Skócia egyik festői fennsíkján a birkák visszaterelése után a fűben ülve, szemlélődve követte a szemével, míg a „tenger el nem nyelte a napkorongot”

…vagy aki, mint aranyifjú, a kapott anyagi jólétet élve, az este közeledtével, az előző esti tivornyából ébredezve éppen készülődik, hogy luxusjárművén a legdögösebb lányokkal induljon az éjszakai életbe.

Vajon mi idéződik fel ezen emberek „belső terében” ha azt mondod neki, „képzeld láttam a naplementét”. Vajon mitől függ, hogy egy emberi létező „szeret”, vagy „elutasít” bizonyos dolgokat?

Biztos vagy benne, hogy a „rossz” vagy „jó” jelzővel ellátott „valóság” az, ami a Benned feltörő problémáknak vagy boldogságnak az oka, adott események látása, hallása, felfogása közben?

Figyeld meg, hogy nem a szó vagy a „valóságról felfogott kép” az „információ” hordozója. Az már rég ott van Benned, mégpedig torzulva a rögzülés körülményeinek hozadékaként.

Bármennyire is erőlködsz, nem egyszerű feladat a másik számára az általad felfogott valóság átadása az általatok ismert kommunikációs forma használatával. Az eszköz és a végtelen spektrumú „valóság” tárháza nincs egy súlycsoportban.

Azt is megláthatod, hogy nem vagy képes másik ember számára szavakkal olyan dolgot „átadni”, amivel benne nem tudsz már általa múltbéli felfogott „dolgokra” mutatni.
Persze az elme kellően ügyes, a soha meg nem tapasztalt dolgokat is képes a körülírás alapján több valós-, vagy vélt „emlék-fiókból” összerakni, létrehozva egy új „fiókot” az ismeretlen szóhoz kapcsolódóan és elkönyvelni azt „tudott” információként. Ez a „hitt tudás”.

Nézz körbe, mi az, amit felhasználnak az emberek egymás- és tömegek manipulálására, olyan „információk”–ra épített döntések sokaságára és szövevényére alapozva, amelyeket „talán” még ükapáitok sem éltek át, mindössze szavak erdeinek torzított és akár szándékosan manipulált szövevényére építetek. Vajon mi köze van ennek a „valósághoz”?

Ha megfigyeled, a torzítás mértéke jelentős. Eleve eltérő belső értelmezéssel bírhat az alapszó, ami segítségével a körülírást végzed.

Egy utolsó példát még elétek „vetítek”, erre korábban már utaltam, de érzékletes a folyamatra ráérzéshez.

Próbáld elmondani mi az a „hó” egy bennszülött törzs nyelvén, akik az egyenlítő környékén léteznek, és életükben még a fagyás jelenségével sem találkoztak. Használd a szókincsüket – amely ugyan lefedi a teljes életük rendszerét, de azon túl nem képes mutatni.

Ha egy ilyen bennszülött „hisz” annak, amit mondasz, vagy éppen elutasítja azt - azaz a „hó valóságát”-, mindkét esetben falat húz fel a saját tudatának tágulása elé. A vélt tudás, hogy „az milyen” vagy „az nem létezik”, elvágja a megismerés vágyának- és a létezés azon formájának felfogását jelentő lehetőségtől. Teszi mindezt a saját tágulásának megakadályozására.

Az elme érdektelenné válik azon dolgok megismerését illetően, amit „tudni” vél és törekszik arra, hogy minden jelenséget és „dolgot” saját birtokába vegyen a „tudom” érzet segítségével. Elvetve a valódi megismerésre irányuló természetes érdeklődést és elhomályosítva a felfogható valóság „valódi” képét a múltjában szerzett „tudás” és „fiókrendszer” használatával.

Mindezek okán az élet „számára” - azaz, az aktuálisnak hitt „Én” számára- egyre sivárabb és falakkal, korlátokkal körülvett, kiismert rendszerré válhat. Szüksége lesz a „túléléshez”, „valami új” keresésére.

Ez a jelenség és folyamat a legszembetűnőbb azon embereknél, akik jelentős anyagi javaik kapcsán gyakorlatilag „minden elérhetőt” megszereztek maguknak. Nem ritka a menekülés az erős, elme-kábító pótcselekvések és eszközök használatába. (Gondolok itt egyes hírességeitek „tragikus” életútjára). De a folyamat minden, főleg az elmébe feledkező létező életében elkezdődik.

Nem jobb vagy rosszabb egyik élet a másiknál, mindössze hatalmas lehetőség az, ha az emberi létező képes felébredni az elme nyújtotta „egyetlen” valóság-álmából, mindezt a jelenlegi „élete” közben.
Bármennyire is furcsán hangzik, de minden életút ezen „nem valós” folyamaton való túllépéshez vezet. Van, amelyik létező képes a belső felismerésre meditálva, van, aki e sorok „felfogása” közben tágulni kezd és van aki csak az elméje által felépített „teljes élet összeomlásának” felfogása hatására ébred majd rá ennek illuzórikus mivoltára. Egyik sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Ezért mutatok rá Nektek, minden értetek történik, még ha az aktuális „Én” -ed nézőpontjából ez nincs is így.

A tágabb valóság felfogása egy elevenebb, érdekesebb és végtelen felismeréssel járó „világra ébredéshez” képes vezetni a tudatot, amelyben felismerheti saját magát, mint kivetülését, hiszen végül is ezen „céllal” hozta létre a „fizikai” létezését.

Vissza