Tanmese a politikáról

Kérdező:

 

Annyira megbolondult a világ, sok a harc, a politikai csatározás, tüntetés, mondj ezekről valami konkrétat!

Antemon:
 

Konkrétumokba belemenni annyit tesz, mint az elme határokkal körülbástyázott, szabályokkal tűzdelt játékában venni részt. Amely cseppet sem baj, mindössze az „igazsága” szubjektív nézőpontból állja meg csak a helyét. Ennek ellenére megpróbálok rávilágítani a helyzetre, de hangsúlyozom, rendkívül torzított nézőpontot tudok csak átadni általa.

Ha egy pillanatra megállsz és körültekintesz, láthatod, ahogy az öntudatlanság és az elme uralja a világot és az embereket körülötted. Öntudatlanságról beszélek, amely nem a hétköznapi értelemben vett öntudatlanság, hanem egy olyasfajta tudatos pillanatmegélés hiánya, amelyet gyökeresen, kizárólag az elme irányít. Erre már utaltam számtalanszor, számotokra most úgy tűnhet, hogy ez az egyetlen létező valóság.

Az elméről számtalanszor adtam át közlést, gondolati struktúra, amely rád ragadt és egyre összetettebbé vált a születésed óta. A teljes „tartalma” a külvilágodból lecsapódott visszajelzésekből épült fel. Most úgy nevezed, „én”, de valójában nem sok köze van ahhoz, aki megéli az elme adta rendszert, aki rabja az elme rendszerének. Ezt a rabságot nevezem öntudatlanságnak.

Hasonlattal élve, olyan helyzetben van az emberiség döntő többsége, mint a medve, amely mutatványosok közt született, láncot fűztek az orrába és egész életében szabályrendszerekkel korlátozták. Az eltérés csupán annyi, hogy a medve esetében a lánc másik végét egy rajta kívül álló-, esetetekben viszont ti magatok tartjátok kézben.

 

 

 

A ti „medvétek” azt hiszi, ő az idomár és kötelessége a testet, és az abból fakadó energiahullámokat, késztetéseket kordában tartani, terelni. Nem veszi észre, hogy sosem volt rab, nem ismeri fel, hogy az idomár létének „ideája” által egy öntudatlan világban létezik.

A kitérő után világítsunk rá egy kicsit a politikára, a szerveződésekre, lehetőségekre és az öntudatlan lét veszélyeire, a vak hit fonákjára. Most egy elképzelt világot festek fel mélyen az elmébe merülve. Figyelj nyitottan.

Képzelj el egy baromfiudvart, amelyet kerítés vesz körül, belátható, hogy ez egyfajta korlát. A csirkék és kakasok lehetőséget kapnak, teret, eszközöket, élelmet, látszólagos szabadságot. A szabadság  valójában a kereteik közt tartja őket. Képzeld el, hogy a fenti példa egy ország és az állatok a lakosai, majd képzelj el több udvart egymás mellett oly módon, hogy egyes elkerített részeken más fajtájú állatok is élnek, - ahogyan embertársaitok is valamilyen szinten, habitusban, vérmérsékletben, stb. eltérnek-. Képzeld az egészhez, hogy bizonyos fajok nem építenek kerítéseket, hanem más udvarok meghódításával, leigázásával készítenek saját területet. Az ott lévők kizsákmányolásával, javaik és fajtársaik könyörtelen ritkításával.

 

 

Természetesen ezen közösségek kiépülése idővel rendeződik, hiszen lesznek lázadó fajok, akik megvédik magukat, mások „vezetői” kompromisszumokért cserébe áldozatokat adnak és cseppnyi javakat kapnak cserébe. Majd lassan kialakul egy több közösségből álló világrend, amely szintén korlátokkal és szabályokkal megáldott létezési forma.

A kiindulási baromfiudvarban kialakul a hierarchia, lesznek erősebb és okosabb csirkék, akik a táplálékból a legtöbbet esznek. Általában két lehetőségük van, a többieket terrorban tartva őrzik pozícióikat, vagy erőfölényük és logikájuk segítségével azért juttatnak is az udvar többi tagjának valamit mindig.

 

 

Ez önmagában egy működő kis belső hierarchia, de jelzem ismét, elmék rabságában való létezés, a szabályok önmagukra való alkalmazása és azokkal megbékélés, az egyéni késztetések feladásával jár. Azaz bármi történik a kis rendszerben, kiszámítható, tervezhető.

 

 

Ha valaki kívülről bedob egy finom falatot a ketrec egyik sarkába, a tömeg oda fog rohanni, a vezetők merítik a legnagyobb szeleteket, sokan egymásnak esnek. De aki indukálja a történést, az célzottan elterelheti a kerítéstől az egész csapatot, majd a marakodást kihasználva bemehet az udvarba, elragadhat példányokat, kifoszthatja a tojásokat, vagy átveheti a teljes hatalmat felettük. Mindössze az öntudatlan beidegzett, tanult reakciókra építve.

A behatoló, a külső szemlélő sem tudatosabb, mindössze az ő elméje az egyes rendszerek reakcióinak összehangolásával próbálja saját magának a hasznot lefölözni.

A világotokban viszonylagos egyensúly akkor tud kialakulni, ha az egyéniség, a tudatos jelenlét, az önálló gondolkodás a háttérbe szorul és mindenki (legyen az egyén, népcsoport, ország) reflexek, azaz elmés ok-okozat  általi gépies reakciókkal irányíthatóvá válik.

Azok a baromfiudvar vezetők, akik uralni tudják a saját tagjaikat, de kompromisszumokat tudnak kötni a külső, élősködő életmódot folytatókkal, eleinte bizonyos (akár a népüket fájóan érintő) kifelé mutató áldozatokért cserébe látszólagos szabadságot kapnak. Megkapják a teret, az eszközöket és építhetik a kis belső rendszerüket a szabadságnak tűnő világukban.

Amint bármelyik udvar is rendelkezni kezd olyan karizmatikus, erőteljes vezető egyéniségekkel, akik –bár kikaparják maguknak a gesztenyét a többiek elől, ezért is válhattak erősebbé-, mégis, a közösség érdekeit is nézik, és mikor betolakodó érkezne, egyfajta tudatossággal megvédik a tagjaikat és nem engednek a külső szabályok rájuk való kiterjesztésének.

 

 

Ezek az udvarok vihart kavarnak azokban, akik öntudatlan csoportokat szeretnének uralni és azokból hasznot szerezni. Ekkor szükséges számukra valamiféle új módszer, hogy céljaikat elérjék a túl sokat gondolkodó baromfiudvarokkal szemben.

Általában két verzió létezik, az egyik az erőfölénnyel nyíltan való lerohanás, amely véres, erőszakos és hangos. Mert a szomszédos udvarok lakói sem tudják rendesen „lehunyni” a szemüket a történtek felett. Ráadásul a porig rombolt területek megszerzése már nem ad akkora hasznot, mint a kizsákmányolhatóak. Éppen ezért más módszerrel szükséges az egység lerombolása.

Az éhes többség számára a bedobott kolonc hatalmas öntudatlan reakciót kiváltó erő, kiszámíthatóan sokan rávetik magukat és egymást marják majd érte. De ez még kevés, ilyenkor célravezetőbb a bomlasztás másik formája, mikor a tömegek előtt az alfa példányok besározása is lezajlik, mikor a belső bizalmat és hitet is lerombolják. Elég a kiéhezetteknek azt mondani, az alfára mutatva, hogy „ő ette meg reggel a teljes napi adagot, most nem kaptok többet!” Egy idő után az egyének nekiesnek azoknak, akik alapjában mindig többet ettek az élelemből, tehát jogos a haragjuk, de ők voltak a védelmezőik is. Belátható, hogy amint meglincselték az alfa példányokat, nem lesz közülük egy sem, aki képes lenne karizmatikusan védelmébe venni a csapatot. Ahol az egymással vetekedés, a szabad rablás elharapódzása közt elszabadul a pokol.

 

 

Ekkor már, mint megmentőt várják majd az új alfák létrejöttét, akik újra rendet teremthetnek, biztosíthatják majd a megszokott „biztonságot”, élelmet számukra. De nem észlelik, hogy a külső behatolók az önös érdekek alapján kijelölt „vezéreket” ültetnek a nyakukra, akik a külső rendszer szabályai szerint az alamizsnáért cserébe saját fajukat szolgáltatják ki.

Mindez eddig az állatokról szólt a példa kedvéért, de ha belegondolsz, nem sok a különbség. A módszerek, a szabadság keretei, az elmék gondolati szövevényei sokkal kifinomultabbak, de a lényeg nem változott. A legnagyobb veszélyt a jelenben is az elme öntudatlan világa jelenti. Azok a bizonyos ” kapcsolók”, amelyek az emberben reakciókat váltanak ki. Tettek a mérlegelés előtt, gyakorlatilag a döntés lehetőségétől megfosztva az embert. Bővítsük az egészet az információs hálózatokkal, ahol ma szinte bárki bármihez hozzájuthat.

Mivel ilyen mérvű az információ áramlása, gyakorlatilag bármilyen összefüggésnek bármilyen nézőpontból lehet igazsága és cáfolata és rengeteg a nézőpont. Már titkolni sem szükséges semmit, hiszen lesznek, akik elhiszik, akik cáfolják, akiket érdekel, akik mellette vannak, és akik ellene. Egy biztos, akiknek az elméje a csoportok irányítására van berendezkedve, a megfelelő „gombok” lenyomásával, vagy fogalmazzunk úgy, a megfelelő információ (hír) bedobásával adott csoportokat nagy bizonyossággal pontosan ismert reakcióra ösztönöznek, ezért a kitervelt színjátékok segítségével az összes közösség bomlasztható, manipulálható úgy, hogy közben a tagjai azt érzik, szabadságukkal élve cselekszenek, pedig nem mások mint láncon nevelt medvék, akik maguk tartják a saját láncaikat a kezükben.

 

 

Mikor jó egy információs hálózat? Ha elterjed és eljut mindenkihez, majd pedig olyanok kezébe kerül, akik a tartalmát, megfogalmazását, a hírt kedvük szerint csűrhetik-csavarhatják. Ha kipuhatolják, hogy senki nem kérheti számon rajtuk a tévedést, a ferdítéseket.

Mivel a működés a fent vázolt  öntudatlanságra épít, nem is kell igazolni az egyes hangulatkeltő impulzusok valódiságát, hiszen az oly régóta elfojtott indulatok csak arra várnak, hogy valakire, mint bűnbakra kivetítsék, és jelezzék, miatta van, most szabad lépned!  Ezután a  történések sodra már nem irányítható, de kit zavar, ha egy baromfiudvar lakói egymást tépik és pusztítják, miközben kifoszthatóak az óljaik, lerombolható a kerítésük, elragadhatóak a tagjaik?  Majd a fennmaradók megkapják a megalkuvó, külső rendszereket kiszolgáló vezetőiket és újra a látszat-szabad békében élhetnek.

 

 

Belátható, hogy bármely eszköz, amelyet egy udvar - de nevezhetjük országnak-  lakói lehetőségként kapnak, egyetlen problémájukra sem lesz gyógyír. Szabadság helyett az elméjük ok-okozati viszonyai közt, elfojtások, vágyak erdejében öntudatlanul csapkolódnak csak, ráadásul a nagyobb egész logikáját követő robot-fogaskerékként vesznek részt a játékban.

Azt mondhatod ezt olvasva, hogy ilyenekről már olvastál információt, ez az a bizonyos összeesküvés elmélet. Valóban, az elme eszköztárába merülve, amelyből most ízelítőt mutattam, ez így hangozhat, ezért is jeleztem, hogy rendkívül torzít majd, amit mondok, hiszen nem más ez az iránymutatás, mint egyfajta hangulatkeltés, amelynek mint láthatjátok, a célja, hogy öntudatlan reakciót váltson ki.

A célom mégsem ez. Mindössze, hogy rávilágítsak, a rendszer eszközeit használva a rendszert szolgálod. Még ha azt hiszed is, megdöntötted az aktuálisat, nem látod, hogy a sok kis rendszer a nagyobb fogaskereke, és szabadnak hitt tetteddel mindössze a nagyobb rendszer átalakítási terveit szolgáltad.

Nézd meg, mennyire működik ez a mostani helyzetben és most tekintsünk el attól, hogy bárkit is megítélj az alábbiak kapcsán, valóságból merített, de átformált példával élek.

Megláthatod általa, hogy ahány oldalról nézed, annyi igazsága van, tehát megítélni felesleges. Amennyiben mégis azt teszed, azonnal öntudatlanul az egyik oldal mellett kötelezted el magad és máris a játék részévé váltál.

Van egy népcsoport –nevezzük így a példa kedvéért-, aki olyan múlttal rendelkezik, amely a Föld lakóinak döntő többségében az elmékbe beépült. A történelmetek valamiféle kollektív bűnösséget és fájdalmat írt bele az emberekbe az említett népcsoporttal kapcsolatban történt borzalmak kapcsán. Jogosan elvárható, hogy szenvedéseik végeztével megbocsájtást, segítséget, kárpótlást kapjanak. Ha minden újabb generációtok növekedése során az elméik épülésekor újra és újra felidézik, hogy mik és hogyan történtek a múltban ezen népcsoporttal, ez a szenvedés és az egyén bűnösségérzete minden emberi elme részei lesznek újra és újra. Ez egy öntudatlan kapcsoló, amely egyben hatalmas hatalom is.

Ezen borzalmakat átélt népcsoport bizonyos tagjai úgy döntenek, meghódítanak egy területet, letelepszenek ott,  és az ott élt néptől elveszik a területet. Persze ez nem megy vér nélkül, de mikor az ott korábban élt népek védekezni kezdenek, a  letelepedő gazdagabb és fejlettebb csoport a hírközlési rendszereken keresztül világgá kürtölve azt bizonygatják, hogy úgy kezdődött, hogy azok visszalőttek és „fegyverként” rátapintanak az emberek millióiba égett „bűnös vagyok velük szemben” múltbéli elmés kapcsolóra, gyakorlatilag áldozatként tűnnek fel bárki szemében. Ezáltal képessé válnak bármit véghezvinni úgy, hogy abból gyakorlatilag ők „kerülnek ki” szenvedőként és a világ társadalmai a legvéresebb cselekedeteiket is támogatják, akár segélyekkel is. Ha bárki megkérdőjelezné, az gyakorlatilag szembemegy a generációk magukba foglalt tudásával, miszerint „bűnösök vagyunk velük szemben”. 

A példa sarkított és torz, de általa láthatod az elme gondolati rendszerének tökéletes csapdáját. Ugyanilyen alapon hozható létre vírusfertőzés, amely jogalapot teremt haderők bevonulására és sok hasonló manipulatív esemény is.

 

 

Ez a fajta tökéletes manipulálhatóság uralja a világot most. Nem a népcsoportokkal, nem az egyénekkel van a gond, sőt arra mutatok rá, hogy gond sincs ezzel. Ez mindössze az emberi elme, a csoport „elmék”, az országok „elméi”, a világok „elméi” és kölcsönhatásaik. Egy bezárt „játék” amelynek pont az a célja nagyban, mint az egyes emberi elmének kicsiben.

Megszerezni a kontrollt, birtokolni a javakat, irányítani és megszerezni mindent. A  dolgok feletti  uralom az elmében egyfajta vélt biztonságot és kiszámíthatóságot ad. Amíg ez az érzet nem teljes, addig minden eszközzel arra veszi rá az idomár a „medvét”, hogy még miket kell megtennie és hogyan, hogy a nyugodt, mindent kézben tartok érzése meglegyen.

Az elme elképzeléseit élni komoly kézzelfogható valóságnak tűnik. De vizsgáld meg  a valóságát. Nézzünk milyen ez, ha például egy tüntetés során elvakultan átélsz egy elvet és indulatot, miközben a saját csapatod alfái ellen fordulsz, (hangsúlyozom, teszed ezt teljes igazadba vetett hiteddel, hiszen látod, ahogy a gesztenyéből mindig több jutott nekik és a dühöd valós és jogos) ugyanakkor arra a valóságra még nem ébredtél rá, hogy fogaskerék vagy egy nagyobb gépezetben. Megtörténik ez akkor, mikor sikeresen eltiprod  a „vezetőket” és rádöbbensz, hogy a vérszomj elmúltával nem lesz, aki megvédjen. Megvédjen a többiektől, a külsőktől, hiszen már nincs meg a rendszer. Nincs új alfa, aki elhozza a mennyországot. Ekkor felébredsz az első öntudatlan álmodból, ekkor észleled, hogy „de én nem is ezt akartam!”

 

 

A másik ébredési lehetőség, mikor a tüntetés után jól elpáholnak, és egy cellában eszmélsz, hogy évekig nem látod a családod és egy olyan légből kapott, feldobott gondolat miatt jutottál ide, amit a következő félórában négyen négyféle módon cáfoltak, és már a cáfolatok ellen zajlik az aktuális tüntetés. Ekkor is a lényeg az ébredés.

Az öntudatlan emberi létezésből általában a falnak koppanás ad ébredési lehetőséget, ezért egyetlen öntudatlan történés sem céltalan vagy rossz. De van másik lehetőség is, ha tudatos jelenlévővé tudsz válni a pillanataidban. Mikor nem ugrasz reflexből a szomszéd nyakának egy falatért, mikor nem húzod rá a kormányt a szomszéd autósra, csak mert úgy vágott be eléd. Hanem megállsz a világban és látsz. Észreveszed az elme öntudatlan hajszolását. Láthatod, hogy ölik, tapossák egymást az emberek egy-egy elhangzott hír miatt. Mennyire tiporják hátra a másikat, mert elsőnek lenni jobb. Láthatod, hogy azért rohannak, hogy hamarabb megpihenhessenek.

 

 

Érezheted a hírekben rejlő szándékot, megvizsgálva milyen hangulatot és egyáltalán mi is az, amit adnak azon embereknek, akik meghallgatják. Vajon szebbé teszi a napjaikat? Indulatokat generál bennük? Megláthatod ezen indulatokra való éhséget és függést is, mikor észleled, hogy a napi rémhír adaggal kell, hogy induljon a nap, hogy lehessen majd mit továbbadni másoknak, hiszen mennyivel többen rád figyelnek, ha azt válaszolod a Hogy vagy? kérdésre, hogy ne is mond, hallottad, hogy hogyan öltek meg egy embert, na és hogy megint mit tervez a kormány?

Ekkor érezheted, hogy adott csapathoz tartozol, akik hasonlóan gondolkodnak és nekik az ellenségük, akikre a keletkezett dühöt kivetítheted, az a másik csapat, akik másként gondolkodnak. Mi lenne, ha egyszerűen csak csendben lennél és kinyílna a szemed, hogyan irányít a világ, hogyan ural az elme, hogyan uralja azt a testet, aki egy erős medve, tele tervekkel, késztetésekkel, vágyakkal?

Tudatos létezésre sarkallak, amely felismerésekkel kezdődik. Ne hidd, hogy az elmét a saját eszközeivel, akarás, gondolatok stb. ki fogod tudni játszani. Nem is szükséges, csak arra invitállak, kezdj el látni. Ne ítélj, csak láss. Vedd észre, mikor spontán reagálsz, lassan feltárulnak előtted a benned szunnyadó öntudatlan nyomógombok, amelyeket a külvilág, család, társadalom hatásai „megnyomnak” és benned elindulnak a folyamatok. Ezek eleinte utólag lesznek felismerhetőek, de később már szükségtelenné is válhatnak. Ez a valós út a szabadsághoz egy olyan világban, ahol önmagad rabjaként létezel. De vajon akkor melyik is vagy te a kettő közül?

 

 

Szerkesztői megjegyzés:

Ttovábbra is lehetőségetek van személyes-, vagy szűk körű kötetlen-, vagy problémafeltáró, útmutató beszélgetésekre, legyen szó bármilyen élethelyzetről, vagy csak kíváncsiság adta kérdésekről. A beszélgetéseken megkaphatjátok Antemon személyes tanácsait, útmutatásait és saját tapasztalataitokat is megoszthatjátok egymással.

Részvételi szándékot jelezni, a részletekről tájékozódni a „Elérhetőségek” menüpontban megadottakon keresztül lehet.