Vágyak és akarások születése

Az, hogy valami elérésére törekszel, eleve feltételez két alapvető hitet, az egyik, hogy van valaki, akinek valamit el kell érnie. Vagyis hit egy „én”-ben, aki  - a másik alapvető hit szerint - valaminek a híján van. Vagyis el kell jutnia valahová, el kell érnie valamit.

A kérdéseidet az elméd szülte, (hangsúlyozom ez cseppet sem baj) aminek az indíttatása minden esetben a megértés, azaz az uralom, a kontroll a dolgok felett. Vagyis egyfajta vélt biztonság érzetének megszerzése, hogy kezelni tudja a helyzetet.

Torzítva rá tudok mutatni dolgokra, de bármi, amit úgy vélsz, megértetted, távol áll a valóságtól. Ugyanakkor sarkallak, hogy magad tapasztald meg és ismered fel a valóságodban a válaszokat. Adok iránymutatást.

Vess egy pillantást az univerzum végtelen megtestesült létformájára, majd tedd hozzá azt a - emberiség által felismert - „tényt”, hogy minden létező anyagi forma építőköve valamiféle energia.  Erre alapvető bizonyítékokat talált a fizikai és kémiai területtel foglalkozó tudományágaitok - még ha a kvantumfizikát ki is hagyjuk a körből -, ha a tankönyveiteket vesszük csak. Egyszerűen ránézünk az anyagot felépítő molekulákra, szerves vegyületekre, majd mélyebbre tekintve az őket felépítő atomokra. Még mélyebbre az őket felépítő elektronok, protonok, neutronok, stb. irányába megyünk el.  Ott már a fizikai anyag léte megszűnik és „elemi részecskék” töltései által generált rezgésekkel, energiával találkozunk.

Vagyis ha a logikus elmét használnád is csak, kijelenthetővé válik, hogy az energia testesíti meg az anyagot, és az eltérő energia és bennük lévő feszültségminták látható megtestesült formái eltérőek. Vagyis más anyagok mögött másfajta energia-összetételek húzódnak.

A fizikai létforma egyfajta felfogási és kifejeződési mód, ahol is a láthatatlan energia egy sűrűbb, kézzelfoghatóbb formában testesül meg, vagyis a kifejeződési forma az anyag. Minden indíttatás akkor lesz képes kifejeznie önmagát, ha anyaggá sűrűsödik. Minden a létével képes kifejezni önmagát. Magad is beláthatod, hogy az összes disszertáció, értekezés, fénykép és videofelvétel, vagy akár hologram is jóval kevesebb valósággal bír, mint maga a létező forma. Legyen szó akár egyetlen parányi ribizli szemről is. Mi lehetne tökéletesebben leíró és mindent magába hordozó, mint maga a ribizli, azzal, hogy létezik. Ezt semmiféle mesterséges leírás, utánzat nem lesz képes tökéletesebbé tenni. Akkor válik a legtökéletesebbé, ha maga a ribizli megszületik.

Ugyanez igaz a mesterséges intelligenciára is, mikor már gyakorlatilag az emberhez hasonlót lesztek képesek alkotni, de az nem az ember lesz. Az embert legtökéletesebben a fogantatás során tudjátok „reprodukálni”. Benne lesz minden váratlansága, egyedisége, az, amitől embernek nevezhető. Ami mégis hajtja ezen törekvéseteket, az elme vágya. Aki azt hiszi, hogy képes lesz a „teremtést” uralni, maga akar teremtővé válni. Azzal, hogy elhiteti az emberiséggel, hogy erre képes, tudja megőrizni a létét.

Az univerzum maga is folyamatos mozgásban van, lét és nemlét formái pulzálnak benne. Ahhoz, hogy értelmet nyerhessen a kifejeződött, megtestesült, szükséges a megtestesülés hiánya. A létezés felfogásához a nemlétezés fogalma elengedhetetlen, ez gyakorlatilag az élet és halál fogalmaitok alapja. Csak annak a létével lehetsz tisztában, ami az elmúlását is magában hordozza. Ami mindig létezett és sosem fog „nemlétezni”, azt fel sem vagy képes fogni, mert nincs viszonyítási alapod. Akkor lehetsz képes felfogni, ha azzá válsz. Pont ilyen a tudatotok forrása is. A tudatod átszövi az életedet és a halálodat és minden felfogást megelőz, hiszen neki már akkor lennie kell, mielőtt van bármi, amit felfog, hogy képes legyen „látni” azt.

Az öntudatra ébredés végtelen formája az univerzum. Az egész egyszerűen történik és kifejezi önmagát, majd a kifejeződések – legyen az akár egy bolygó vagy egy kavics a tóban – megtapasztalja saját létét a lehető legnagyobb teljességben, amely által még teljesebb tudatosságot ad az univerzum öntudatához. A megtapasztalásokhoz van „szüksége” más létformákra, hogy általuk ismerhesse meg minden aspektusát.

Egy példával élve, vajon mit tudnál meg „magadról” ha egyedüliként léteznél a bolygón, amin történetesen azonos hőmérséklet, fényviszonyok, időjárás lenne és mondjuk kizárólag citromsárga homok? Mit tudnál megélni, ha nem lenne egyetlen növény sem, víz sem, de még egy domb sem?  Pont annyit, hogy milyen ebben a környezetben létezni, még ha nem is lenne egy hosszú életút. De sosem tudnád meg, milyen szeretni, gyűlölni, milyen hatással vannak rád a színek, az ízek, az illatok, milyen, ha fázol, ha túl korán vagy túl későn halsz meg, milyen, ha bántanak, vagy szeretnek? Mindehhez szükséged van a „többiekre”. A kövek, a fák és minden létforma a létüket tapasztalják a sokszínű környezetben.

Ezek a késztetések pulzáló sokaságban nyilvánulnak meg, egyszerűen a lét és nemlét megannyi spektruma szórja szikráit a végtelen tér avarába, ahonnan megannyi különféle lángocska hajtása szökken futótüzek szárába és pusztítva-, alkotva teremti leírhatatlan sokaságú teremtményét, amelyek öntudatukkal, a saját létezésükkel gazdagítják az univerzális lét önkifejezését. Ez mind nem szól másról, mindössze az élet önkifejezéséről és saját létének megéléséről.

Mindez, amire rámutatok, rendkívül torz és távol áll a valóságtól, mégis, a szavaitok szűkös tárháza és az elme szűkös határai ezt az eszköztárat nyújtják, hogy közelítő irányt mutathassak a nyitott tudat számára, arra sarkalva, hogy a szavaktól elrugaszkodva saját tapasztalásával táguljon. De a bevezető után térjünk rá a vágyra. Mikor vágyról beszélsz, ott már viszonyulás van. Valamihez képest vágynál valami másra. Hiszen ha nem így lenne, ha megfelelne az, amit most éppen élsz, akkor nem lenne vágyad bármi másra.

A vágy megfogalmazásához az elmére van szükség. Amennyiben az öntudatod fókuszából „látnál”, egyszerűen szükségtelen lenne bármire vágynod, hiszen amint erőteljesebb energia impulzust tapasztalnál, az azonnal szárba szökkenne egy következő eléd táruló megvalósulásban, vagyis egyszerűen azt tapasztalnád, hogy most ez van, nem előzi meg időszak vággyal, hanem csak megtörténik valami. Az az energia impulzus, amely a születésedet indukálta, adott egyfajta lendületet, amely nem csak irányát és energiáját tekintve tér el másokétól, hanem sokszínűségében, minőségében is. Ez hasonló egy dombról legurított labdához, amely bizonyos tulajdonságokkal kerül a  környezetbe és rendelkezik egyfajta kényszerpályával. Ezt a pályát kisebb nagyobb mértékben befolyásolhatják a terepviszonyok - sőt esetetekben egy öntudattal rendelkező és cselekvőképes labdáról beszélünk -, de az alapvető lehetőségei behatároltak.

Ez a mozgási és minőségi energia (hogy a példánál maradjunk) egyfajta belső késztetés érzetet ad. Kinek többet, kinek kevesebbet. Aki ráérez az „irányra”, az meglovagolhatja az energiáit, aki félreértelmezi és megpróbál ellene menni, az bizony szélmalomharcot vív a „gurulása” közben.

Az értelmezést az elme végzi. Az elme a külvilág segítségével visszatükrözött „én” kép. Valamiféle gondolati struktúra arról, ki is vagy „te”. Ebben a szülők, nagyszülők, rokonság, barátok, tanítók válaszreakciói az építőkövek. Általuk véled megtudni, „ki is vagy te?”. Ez már egy tágabb lehetőség a létező számára, aki idejött, mint a korábban említett egyedüllét a homokos bolygón. De vajon ez az információ halmaz, amiben most jelenleg vakon hiszel, ez lennél Te? Hiszen ezek csak reakciók másoktól, arra, hogy létezel.  Kapsz persze erkölcsi, társadalmi határokat is, mi a jó és a rossz, de ezekről már beszéltem korábban. Ez mind szükséges, hogy létezni tudj a társadalomban, de mindezen határok folyamatos életben tartása – amely maga az elme – egy hatalmas szűrőként dolgozik a valóság felfogásakor.

Az egészre azért is tértem ki, mert mikor a téged kísérő energialöket és minta pulzálását érzed, az elme rendszered egyszerűen megpróbálja azt lefordítani. Először is azt mondja: ez az „én érzésem”. Kisajátítja, majd kezdeni akar vele valamit. Elsősorban a korábbi tapasztalatai alapján osztályozza és besorolja, megnevezi. Majd ha már eldöntötte, mit jelent neki ez az érzés, cselekszik,  ahogy a tanultak, megszokások, elképzelések szerint ezt a helyzetet rendezni kell.

A legtöbb esetben félreértelmezi. Nézd csak meg, mikor megjelenik egy boldogtalanság-szerű érzés, egy diszkomfort érzet, mit is tesz az átlagember? Meg akar tőle szabadulni. Nincs annyira öntudatánál, hogy az elméjét kívülről lássa és ráérezzen, hogy az okozza a diszkomfort érzést, hogy az elképzelt „út” és módozat, ahogy éli az életét, az ellene megy az őt indukáló energiáknak, ezért változtasson, tisztán rálásson az életére és arra, merre engedje magát tovább lépni. Egyszerűen úgy gondolja, ellene kell menni az érzetnek és mondjuk alkoholhoz nyúl, vagy éppen a szexhez, vagy bármiféle módszerhez, ami ideiglenesen csitítja a boldogtalanságát.

Ekkor időlegesen „sikert” ér el az elme, mert az érzettől megszabadult, nem szabadult meg viszont az októl, nem élt a lehetőséggel, hogy észrevegye, valójában mire is indukálja ez az érzet. Viszont szerzett magának egy újabb hitet. Az elméje azt mondta, „látod, megoldom a helyzetet, csak figyelj rám és kövesd, amit mondok és jól leszel!”. Azaz kialakít egy reflexet az illetőben. Amint újra jelentkezik a késztetés, már úgy fogalmazódik meg: annyira vágyom egy pohár italra, szükségem van egy új futó kalandra, meg kell másznom egy még magasabb hegyet, még gyorsabb autóra van szükségem. Végül is a megjelenési formája a beteljesülésnek végtelen lehet, de mindben ott szunnyad a tévút, ami abból adódik, hogy tudatos vagy az elmédre, de öntudatlan vagy a mögötte húzódó tudatod valódi késztetéseire. Vagyis egy öntudatlan életet élsz, amelyben ezek a rögzült vágyak és beteljesülések rángatnak és  bizony, ha az irány eltér a valós késztetéstől, tönkre is teszik a testet, elillannak a lehetőségek.

Belátható, hogy az a példában szereplő boldogtalanság érzet, amely az elme által transzformálódott függőségek által okozott öröm utáni vággyá, nem arról szól, amit a kérdéseidben feltettél, hogy a „lélek nem törődne a testtel, és a vágyaival hajszol önpusztításba”. Arról van szó, hogy öntudatlan létezésed és az ezen lét során rád rakódott ok, okozatok, határok, látott megoldási lehetőségek tárházával dolgozol egy olyan elmével, akiben vakon hiszel, hogy ő fogja a megoldásodat megadni. A kiút ebből mindenképpen az elme mögötti, az őt megelőző tudatod létének felismerése. Ez nem egy megtanulható dolog, hiszen az elme akar megtanulni és kezelni mindent, pont azért, hogy mindenre az ő megoldásait alkalmazd, ezáltal megmaradjon a hited abban, hogy te csupán annyi vagy, amennyit ezen gondolatok engednek magadról tudni, sőt, hogy te ezen gondolat halmaz vagy. Mikor azt hiszed, tudod ki vagy Te.

Emlékeztetlek a példára a ribizliről. Vajon a tudásod róla kifejezheti-e töredékében azt a sokszínű valóságot, ami a ribizli, mint maga a léte? Ugyanez a valóság esetedben is. Azt hiszed, tudod ki vagy, arra sarkallak, a tudást most tedd félre, és minden létező érzékszerveddel tapasztald meg ki vagy. Vedd észre, ahogy a tapasztalás helyett mindig a látóteredbe furakszik a gondolatod és a „tudások”, hogy ők legyenek a figyelmed fókuszában, ő velük foglalkozz és ne a tapasztalható valósággal. Ez az elme, amely elfedi a jelen pillanatod sokszínűségét.

De ugyanakkor figyelmeztetlek, hogy tévedés azt hinni, hogy az elme egy rossz dolog, vagy, hogy harcolnod kellene ellene. Nélkülözhetetlen eszköz a társadalmatokban való létezéshez és az életben maradáshoz, csak éppen az nem mindegy, hogy ő irányít téged, vagy pedig szükség esetén használod úgy, hogy bármikor félre tudod tenni és átlátod az eddig használatos módszereit, amely segítségével minduntalan magába szippantotta minden figyelmedet.

A tudatosság kondicionálásához kezedben vannak az általad már tanult eszközök, javaslom, hogy inkább azokat használd, majd a spontán ébredésekkor nézz rá a vágyak valós mivoltára. A függőségtől nem akkor tudsz megszabadulni, ha „tudod”, hogy mitől van, hanem ha ráébredsz, hogy mi helyett használod és ráébredsz, hogy nincs rá szükséged. Ezt az egyén maga képes megérlelni és felismerni. Amíg a felismerés nem történik meg, a függőség irányú vágy mindig ott fog motoszkálni, mindössze elfojtod.

A függőségek egyébként veszélyes formát tudnak ölteni. A figyelemsugarat legintenzívebben a testi – megtestesült – érzetek vonják magukhoz. Ezért is erős tünetek a nem célszerű megéléseknél a betegségek, fájdalmak. Azok a függőségi módszerek, amelyek erőteljesen hatnak a testre, olyan intenzív érzeteket okozhatnak a hiányukkor, amelyből már rendkívül stabil , mindentől független öntudat tud csak segítség nélkül „kilépni”. Ekkor a tudatosságon felül külső segítségre is szükség van.

A belső késztetések valódi irányát nem mindig könnyű felfedezni, sokat segít a gondolatmentes üres szemlélődő vizsgálódás. Nagyon könnyű ráfogni bármit a késztetésekre, egyes emberek ilyen vélt és általuk tisztán felfogható késztetések nevében pusztítanak el másokat. Holott ha mélyen megvizsgálnák, miért is kell elpusztítani azokat az embereket, rájönnének, hogy az elpusztítottak milyen jellegű elfogadási problémát jelentettek benne és mindössze ezen elfogadás lehetőségének megélése segíthetett volna rajtuk. Maga a tett mindössze a menekülés volt, hiszen látszólag kigyomlálták a provokációt okozó elemeket az életükből. Ez is egyfajta menekülés az elől, hogy szembenézzünk a bennünk rejlő elutasításokkal, dogmákkal, elképzelés korlátokkal.

Ilyen esetben sokat tud segíteni, ha tudatosabb létezőktől kapunk visszajelzéseket, hiszen kívülről több mindent észlelhetnek rólunk, mint mi magunk. Természetesen ez sem tökéletes módszer, mert bárkinek a véleménye magában hordozza az illető elmevilágát és korlátait is. De segítségre lehet a hozott energiák-, irányok feltárásában az asztrológia, vagy hasonló szimbólumrendszerekben olvasók is. Végül minden esetben az a legfontosabb, amit a "visszatükröződések" által, Te magad észre is veszel a saját életedben.