Az értelmezéssel kapcsolatosan

A következő közlés esetében szeretnék még hangsúlyosabban utalni arra, hogy tedd félre az értelmezési kényszeredet és egyszerűen csak fogd fel a saját aktuális valóságodat, miközben a szavakat olvasod, vagy hallgatod.

„A létezés közös forrására való iránymutatás nem lehetséges, ,,mondja Antemon . Ahhoz KÉPEST mégis igen sok jelzővel, tulajdonságOKkal lehetett illetni azt a közös-forrást !”

szeretnék rámutatni, hogy egyetlen kijelentés, érthető utalás és jelző sem lehet önmagában igaz vagy hamis, de mégis használhatóak rájuk ezen minősítések egy „szűk” nézőpont szerint.

Ezért utalok arra minden esetben, hogy a szavak jelentését érdemes figyelmen kívül hagyni. Ezért igyekszem utalni és irányt mutatni az értelmezés helyett, hogy ne értelmezhető „tudást” kapj, hanem magad éld át azt, amit felfogsz az útmutatás által. Ez a felfogás, felismerés, megtapasztalás nem feltétlenül a közlés közben válik átélhetővé. Megtörténhet a hétköznapi történések és megélések közben is a közlés olvasását követő közeli időszakban. A felismeréseid értelmezésükben akár teljesen távol is állhatnak a szöveg „értelmi” területétől, témájától.

Ha szeretném átadni számotokra a valóságot, akkor „rossz” úton járok, mert a valóság nem átadható, viszont felfogható. A valóság önmagában létezik minden pillanatban, de pont ugyanennyire nem is létezik. A nemlét a megtestesülés forrása, tehát amennyire nincs, pont annyira van is.

Azért nem adható át, mert minden benne létező individuum parányi szelete csupán, ezért a számára a létezést lehetővé tévő végtelennél mindenképpen korlátoltabb. A benne nem létező individuum pedig természeténél fogva képtelen bármit is „cselekedni” (átadni), amíg valamilyen formában meg nem testesül benne, de ekkor már korlátolt létezőként az első verzió lesz rá helytálló.

A valóság megélésének akkor kapod meg a legteljesebb lehetőségét, ha én meg sem nyilvánulok, még ezen szavakkal sem. A valóságot nem tudod megérteni, de meg tudod élni.

Sokan vártok időszakosan külső segítségre már nem „élő” hozzátartozóktól, Istentől, Angyaloktól. Nem tudjátok azonban, hogy a legtöbbet akkor „kapjátok tőlük”, mikor a legtökéletesebben hallgatnak.  Ilyenkor áll rendelkezésetekre, a „zaj”mentes valóság megélésének lehetősége, amelyben senki és semmi „külső” tényező nincs figyelemelterelő hatással a felfogó figyelmetekkel szemben.

Minden jelző, tudás, értelmezés és hit tágabb értelemben teljesen értelmetlen és téves. Abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy amint létrejön, nem lesz más, mint egy korlátolt megtestesülés szelet a végtelen valóságban, tehát nem képes a valóságot magában foglalni, ami viszont ennek ellenére megadja az „értelmezés gondolatának vagy hitének” létére is a lehetőséget. Mert minden belefér a lét végtelen terébe.

Felmerül a kérdés, akkor miért is adok számotokra bármilyen közlést, jelzőt, útmutatást, ha semmi értelme nincs?

A duális fizikai világban való megtestesülés korlátokkal teli létében mindennek megvannak a határai és ez által a szabályai is. Ebben a világban való tudatos ráható részvétel eszköze az emberek számára az elme, az „egó”. Annak az énnek a megjelenése, aki a külvilágtól különálló létezőnek hiszi magát.

Rendkívül kifinomult eszköz, mert képes a határok és szabályszerűségek felismerésére, megértésére, és alkalmazásukkal alakítja a fizikai teret. Viszont a saját korlátaival nincs tisztában, csak azt érzékeli, ami az ő rendszerébe beleillik. De „ő” maga is csak egy piciny korlátolt megnyilvánulás a végtelen valóságban. Alapvető tulajdonsága a tudás és a megértés akarata, amely segítségével úgy képzeli, uralni képes a „világot”. Éppen ezért mindent meg akar érteni, és ezáltal pozícióba kerülni. Természetesen ez egy álomvilág, és távolabbi nézőpontból ráfigyelve, a cselekedete teljességgel hiábavaló. Ugyanakkor rendkívül hasznos eszköz a fizikai boldogulás során. De amekkora segítség, akkora akadály is, mikor a létező egyedüli létezési verzióként érzékeli az elméje termékeit. Amikor elhiszi a tudat a világot, amit az elme mutat.

Mivel korlátok közt mozog, előbb utóbb falakba ütköznek a megértési próbálkozásai. Csalódások, kiábrándultságok érik el. Ilyenkor legtöbbször külső segítséget és megoldást keres.

Kintebbről ránézve észreveheted, hogy a problémáit saját maga okozza, hiszen az általa elképzelt világ elképzelt problémáival küzd. A külső szemlélő arra is ráláthat, hogy egyetlen megoldása lehet az illetőnek, ha abbahagyja ennek az elképzelt gondolatrendszernek a további szövögetését és máshonnan nézi a világot. Ekkor a probléma máris szertefoszlik.

Természetesen utalok arra is, hogy a tettek következményeként jelentkező valós megélések bizony nagyon is komoly fizikai valóságként jönnek vele szembe. Tehát nem azt állítom, hogy a fájdalom, amit tapasztalsz, az valótlan, hanem azt, hogy annak problémaként megélése maga az illúzió. 

De ebbe mélyebben most nem kívánok belemenni, korábbi közlésekben számtalanszor ecseteltem az elme működését.

Visszatérve a külső segítséghez, számtalan formában kéritek és kapjátok meg azt. A segítség fogalma is rendkívül szubjektív. Érezz csak rá:

Ha valaki egy számodra teljesen értelmetlen gondolat-csoport és elképzelés rabja, amelyben már falakba ütközik, akkor annak az embernek mi a valós segítség?

Számára az, ha a saját rendszerében adsz neki egy megnyugtató új gondolatot (lehetőséget), megerősítve, hogy „jól” teszi, amit tesz, mindössze ezt még nem vette észre a rendszerében, ezért akadt el. Vagyis hagyod, hogy továbbra is a látszólagos biztonságot nyújtó zárt világában maradjon.

Ez őt ideig-óráig megnyugvással tölti el, egészen addig, míg újabb zsákutcába nem jutnak az elképzelései.

Külső szempontból segítség számára, ha az egészet feladja és tágabb szemszögből néz az életére, ekkor a problémáinak hite is szertefoszlik, hiszen azok csak az elképzelései közt okoztak ilyen érzetet. Vagyis ha „kifelé” vezető utat mutatsz számára.

Ez az esetek döntő többségében felháborodást vált ki, de minimum azt, hogy nem érzékeli, hogy a kínált lépés neki megfelelő, hiszen az illető a saját világában akar maradni. Az a megoldás, miszerint azzal a kis világával van a probléma, amiben ő létezik, az badarság, az elfogadhatatlan. Éppen ezért csak azokon lehet segíteni, aki maga azt kéri, és megérett rá, hogy meglássa a választ, hogy változtasson.

Minden módszer, hitrendszer, vallás, elképzelés rendelkezik saját valósággal, de a teljességet leíró képességgel nem. Ha minden hitrendszert összeraksz magadnak, azok összes rendszere még mindig kisebb részt tud magába foglalni, mint az a végtelen valóság, amiben léteznek. A legteljesebb megoldást és megélést maga az élet „szőröstül-bőröstül” képes csak adni.

Mi értelme van mégis hinned bármiben, vagy adott módszer szerint élni, adott gurut követni? Mikor valami nem kerek az elméd világában és keresed a választ, a hozzád legközelebb álló életeseményeken keresztül próbálja az életed eléd tenni a választ. Miért is? Mert a fizikai lét duális, vagyis a sötét érzékeléséhez szükséges fény átélésének analógiája alapján a kérdéshez szükséges válasz is létezik már a létrejöttének pillanatában. Ezért létezik olyan sokszínű gyógyírt nyújtó módszer, vallás, orvos, gyógyító, kuruzsló.

Miden segítség hasznos lehet, de, hogy egy közhelynek számító példával éljek, míg a lábsérült rehabilitálásánál segítő járókeret hatalmas támasz, az abból felépült embernek már ugyanakkora korlát. Ezért javaslom, hogy a problémádra hitt megoldást éld és használd, ha úgy érzed, hogy neked az segít, de ha elérkezik az idő, haladd azt meg és lépj tovább, mert egyetlen tanító, módszer és guru válasza és rendszere sem fedheti le a teljes életedet, és nem gyógyír minden problémádra, annak ellenére, hogy valamikor valamire pont az volt számodra a megoldás.

A megtestesült közléseim általatok életre hívott szavak halmaza, amelyek nem tartalmaznak semmiféle információt, de arra buzdítanak, hogy fordítsátok a fókuszt másfelé is. Nem módszert mutatok, hanem irányjelzéseket helyezek el számodra a saját felismeréseid felé.

Ezek a szavak sem mindenkihez jutnak el, de ti, akik olvassátok, nem véletlenül kapjátok. A sok jelző, a példák, az ütköztetett nézőpontok egyszerre történő felsorolása mind az elme értelmezés-kényszerének tompítását szolgálják. Mikor belefárad abba, hogy számára szükségtelen és értelmetlen dolgokkal kezdjen valamit, akkor van ott a lehetősége a tudatodnak, hogy megérezze azt, amerre az útmutatások valójában irányítanak. Ekkor történhetnek tiszta felismerések az életetekben, valódi megélés. Aminek - ahogy a közlés elején is utaltam rá – nem is sok köze van a közlés értelemmel felfogható részéhez.

Figyeld csak meg, tapasztaltál már olyan élményt, hogy nem érted, amit olvasol, de ugyanakkor mégis érzed. Valami ilyenkor letisztul, valami beépül, és ez nem egy újabb követendő hit, vagy információ, hanem egy olyan megélés, amitől „tágabbá válsz”, ami a részed lesz, igazi tapasztalat, ami a tiéd.

Ugyanakkor ezek a szavak is félrevezetőek, mint az összes, hogyan válhatna tágabbá, vagy többé az, ami eleve végtelen, hiszen maga a létezés „anyaga”.